Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Nyári diplomaosztók 2023 - TÓK, ÁJK, BGGYK

Beszámolók

-

2023.07.19

Körképünkön az ELTE karainak nyári diplomaosztóiból szemezgetünk. Minden kar esetén egy ünnepségről tudósítunk. Ezúton is üdvözöljük a frissdiplomásokat, és várjuk őket is az ELTE Diplomások közösségébe!

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR

Az ünnepséget zongoraszóval kísért közös himnuszéneklés nyitotta meg, majd Reményik Sándor: Akarom c. versét hallgathattuk meg, OKK Dorottya, 1. éves tanító szakos hallgató előadásában.
Ezt követően dr. Lehmann Miklós mondta el ünnepi beszédét, utána Takaró Milán, a TÓK HÖK elnökének beszédét élvezhették a jelenlévők. 

Jelen tanévben 369 hallgató vehette át diplomáját dr. habl. Márkus Éva dékánasszonytól.
Az ünnepélyes diplomaátadó végén valamennyien együtt énekeltük el a Szózatot.

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR


Az ÁJK frissen végzett jogász hallgatóinak egy része 2023. július 7-én vehette át oklevelét. A 10 órai ünnepség a himnusz közös meghallgatásával vette kezdetét, majd dr. Darázs Lénárd rektorhelyettes felkérte a doktorjelölteket kérelmük előterjesztésére. Ezután az eskütételre került sor dr. Kajtár Gábor, a kar dékánhelyettesének vezényletével, aki ezt követően felavatta az ELTE diplomásokat, ill. felruházta őket a megillető jogokkal, felhívva figyelmüket kötelességeikre is. A hagyománynak megfelelően a szenátus tagjai ünnepélyes kézfogással fogadták doktortársukká a jelenlévő 30 végzett hallgatót. Végezetül - a frissen avatott doktorok köszönetét követően - dr. Darázs Lénárd minden jót kívánt és bezárta az ülést. Az esemény az Egyetem nagyszombati himnuszának meghallgatásával és az ünneplő család és barátok vastapsával zárult.

BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI KAR


A kar diplomaosztó ünnepségeire 2023. július 17-én került sor a Lágymányosi Campus Gömb Aulájában. Az ünnepséget dr. habil. Papp Gabriella dékán nyitotta meg és dr. Márkus Eszter oktatási ügyekért felelős dékánhelyettes vezette le. Az aktuális félévben 373 hallgató tett sikeres záróvizsgát alap-, vagy mesterszakon, ill. szakirányú továbbképzésben. Közülük 56-an vehettek át kitüntetéses oklevelet. Márkus Eszter beszédét követően Bódy Éva, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ munkatársa, mely a BGGyK komoly stratégiai partnereinek egyike, köszöntötte a frissdiplomásokat. Ezután dr. habil. Perlusz Andrea tudományos és stratégiai ügyekért felelős dékánhelyettes jelentette be a 2023-as év Walter Bachmann díjasait. A kitüntetést a legkiemelkedőbb tudományos értékű szakdolgozat készítői vehetik át. Az ünnepség a diplomák ünnepélyes átadásával folytatódott, melynek végén Horváth Sára, a BGGyK HÖK elnöke is gratulált a végzős hallgatóknak, ill. egy közéleti díj átadására is sor került. Az esemény végén Márkus Eszter beszédében kitért az élethosszig tartó tanulás fontosságára, szeretettel invitálta a végzősöket a mester- és szakirányú továbbképzésekre, valamint az ELTE Alumni közösségébe. Az ünnepség az Egyetem nagyszombati himnuszának meghallgatásával zárult.


Lépjen be az Alumni közösségbe, és csatlakozzon Karja Alumni tagozatába! 

Végzős ajándék szponzoráció

1 kedvel
814 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Kampányok és támogatások 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Beszámolók

Magyar Tudomány Ünnepe a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 december

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december