RADNAI GYULA: XI-es tanterem a Főépületben
Ki ne ismerné a régebben igencsak pontosan járó, nevezetes ingaórát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Múzeum körút 6–8 alatti épületének körúti oldalán?
Ez a jellegzetes épület volt az ELTE TTK főépülete a szocializmusban, gyakorlatilag az egyik rendszerváltozástól a másikig. A földszinten kémia, az első emeleten matematika, a második emeleten fizika, meteorológia és csillagászat tanszékek működtek, de még a marxista tanszékeknek és a Dékáni Hivatalnak is jutott hely az első emeleten. Ma már az ELTE Bölcsészettudományi Karának főleg történelem tanszékei foglalják el az egész épületet.
Az óra
Azt a nevezetes ingaórát a csillagászok tartották karban, hetenként felhúzták és ellenőrizték a pontosságát. A humán szakos bölcsészek számára ma ez szinte megoldhatatlan feladat. Jelenleg az óra hagyományőrző feladatot lát el a feldúsult idegenforgalmú belvárosban. Biztos, ami biztos, rács mögé helyezték az órát az épület legutóbbi külső felújításakor.
Ha valaki azt gondolná, hogy ez az óra az egyetlen példány volt a múlt századi Budapesten, bizony tévedne. Még az épületen belül is két ugyanilyen óra működött: egyik a csillagászati tanszéken, másik a második emeleti fizikai előadóban, a XI-es tanteremben. Erről is lesz szó később, de menjünk sorjában.
Maga az épület 1880 és 1883 között épült fel az akkori József Műegyetem számára, Szily Kálmán rektorsága idején, Steindl Imre tervei szerint. A Műegyetem legfontosabb és legnépesebb tanszékei akkor az építész tanszékek voltak, itt készültek az ország ezeréves fennállását ünneplő főváros legújabb épületeinek tervei. Ehhez óriási termekre volt szükség, hatalmas ablakokkal és sok-sok rajzasztallal. Minden szinten több ilyen terem is volt. A XI-es terem akkori elődje ráadásul egy külön épületszárnyra került, amelyet egyedül foglalt el úgy, hogy mindkét oldalfalán óriási ablakai lehettek. A belmagasság meghaladta az 5 métert.
 |  |  |
| Steindl Imre (1839-1902) | Szily Kálmán (1838-1924) | Eötvös Loránd (1848-1919) |
A huszadik század elején azután a Műegyetem fokozatosan átköltözött a Lágymányoson épülő új épületekbe, és még a világháború kitörése előtt átadta helyét a tudományegyetemi tanszékeknek. Fizikából az Esterházy (ma Puskin) utcai D épületben működő, Eötvös Loránd vezette kísérleti fizikai tanszéken kívül helyet kellett találni valahol a Klupathy Jenő vezette gyakorlati fizikai tanszéknek, amely ekkoriban alakult meg, és többek között a gyógyszerészek fizikaoktatását látta el. A medikusok Eötvöshöz jártak, a D épületbe. (Akkoriban az orvosok és a gyógyszerészek képzése is a tudományegyetemen folyt.) Klupathy mellett volt tanársegéd, majd adjunktus Selényi Pál – mindketten a gyakorlati problémák megoldásában jártas fizikusok. Nem csoda hát, hogy a Múzeum körúton a második emeleti két nagy termet a gyakorlati fizika tanszék kapta meg: az egyiket laboratóriumnak, a másikat előadóteremnek rendezhették be.
 |  |  |
Tangl Károly (1869-1940) | Klupathy Jenő (1861-1931) | Selényi Pál (1884-1954) |
Az első világháború után a beteg Klupathy helyett Rybár István került a tanszék élére, aki az elkövetkező két évtized során új nevet is adott ennek a tanszéknek: II. sz. Kísérleti Fizikai Intézet. Ennek megfelelően a D épületben Eötvös halálát követően Tangl Károly vezetésével működő volt Eötvös-tanszék lett az I. sz. Kísérleti Fizikai Intézet. Rybár István Eötvös Loránd szorgalmas tanítványa volt annak idején, ezért a gyakorlati problémák megoldásáról a tudományos kísérletek felé, konkréten az Eötvös-inga továbbfejlesztése irányába terelte a tanszéki kutatómunkát, továbbá Eötvös nyomán nagy hangsúlyt fektetett az előadások kísérleti demonstrációjára. A tanterem, mely Rybár idejében már a XI-es számot viselte, előkészítő helyiséggel bővült, amellyel a felhúzható tábla mögött nyitható kétszárnyú ajtó kötötte össze. A tábla mellett elektromos kapcsolótábla, előtte hosszú előadói asztal a kísérletek számára, ennek két oldalán vízcsapok, előtte és mögötte gázcsapok voltak. Az asztallal egyvonalban a falon kéttenyérnyi nyílást vágtak, abba helyezték el a heliosztátot, amelynek tükre a Nap sugarait vetíthette a terembe az asztal felett, majdnem párhuzamos nyalábként az optikai kísérletekhez. Elöl kétoldalt két ajtó nyílt: egy kisebb az előkészítő helyiség felé, innen jött be az előadó a terembe, a másik pedig egy nagyobb, kétszárnyú ajtó a folyosó felé, ezen át érkeztek a hallgatók. (Kínos volt elkésni az előadásról, mert nem hátul, hanem elöl, az előadó szeme láttára lehetett csak beosonni a terembe…) Ezen a folyosó felőli falon függött, a második és harmadik ablak között, a nevezetes ingaóra.
 |  |  |
Rybár István (1886-1971) | Békésy György (1899-1972) | Tarnóczy Tamás (1915-2007) |
A második világháború idején, Tangl Károly halála után Rybár István lett az I. sz. Kísérleti Fizikai Intézet vezetője a D épületben, a II. sz. Fizikai Intézet vezetését pedig Békésy György vette át, megtartva mellette a Postakísérleti Állomás vezető kutatói státuszát. Itteni tanítványa, fiatal kollegája lett Tarnóczy Tamás akusztikus és a vegyészhallgatók fizikalaborját gondozó Cornides István. A háború után Békésy György előbb Svédországba, majd az Egyesült Államokba emigrált. Sokáig volt interregnum, míg végül a két kísérleti fizikai tanszéket összevonták Pócza Jenő vezetése alatt, aki a D épületben kapott szobát és lehetőséget a kísérleti fizikai kutatások modernizálására és az épület belső átépítésére. 1956-ban került a tanszékre Nagy Elemér, és 1958-tól kezdve már ő irányította az akkor már a Főépületben koncentrálódó Kísérleti Fizikai tanszéket, miközben a D épületben a Novobátzky Károly vezette Elméleti Fizikai tanszék és a Jánossy Lajos vezette Atomfizika tanszék kapott helyet.
Nagy Elemérnek sikerült forrást találnia a demonstrációs eszközpark fejlesztésére. Hamarosan a nyugatnémet Leybold cégtől érkeztek jobbnál jobb eszközök és műszerek, melyeket Hajdu János választott ki, rendelt meg, majd helyezett el a felújított Előkészítőben. Hozzá csatlakozott nemsokára Schuszter Ferenc, majd e sorok írója is, és 1967-ben már a XI-es teremben végzett, ipari tévét is felhasználó színvonalas demonstrációs kísérletekről számolhattunk be a Fizikai Szemlében, valamint a Felsőoktatási Szemlében.
 |  |  |
Cornides István (1920-1999) | Pócza Jenő (1915-1975) | Nagy Elemér (1920-2000) |
Milyen látványos kísérleteket sikerült bemutatnunk a XI-es teremben? Mivel termodinamika, elektrodinamika és optika voltak az itt leggyakrabban előadott tárgyak, ezekhez fejlesztettük a demonstrációs kísérleti parkot. Néhány találomra kiválasztott példát, még csak nem is a „legfontosabbakat” említve: termodinamikából kivetítve mutattuk be a freon kritikus állapotában fellépő kritikus opaleszcenciát, de megcsodálhatták a hallgatók a tanár szakos szakdolgozók által készített termodinamikai állapotfelületeket (Becski Géza munkája), vagy az írásvetítővel kivetíthető légpárnás asztalt, amellyel a molekuláris mozgásokat lehetett modellezni (Solecki Győző munkája). Elektrodinamikából az előadó asztal felett húzódó, váltakozó ellenállású áramvezetőn átvezetett áram hatására szaggatottan felizzó huzal ugyanolyan lelkes üdvözlésre talált, mint a Lecher drótpárral végzett történelmi, vagy a magnetronnal végzett modern kísérletek az elektromágneses hullámokra.
Leglátványosabb kísérleteinket optikából tudtuk bemutatni. Sikerült megmérnünk a fény sebességét nemcsak levegőben, hanem vízben is, egy az előadó asztalon végigfektetett, kizárólag erre a célra készített, vízzel töltött hosszú alumínium csőben, melynek két végét plexi ablak zárta le. Már rég nem volt meg a falba épített valamikori heliosztát, helyette izzólámpa, vagy ha kellett, ívlámpa fényét használtuk fel a kísérletezéshez. A régi időkből megőrzött színes polarizációs kísérleti eszközökkel ugyanolyan sikert tudtunk aratni, mint az Öveges nyomán bemutatott feszültséges vonalzóval, vagy egy szakdolgozó (Weinrich Ida) által készített celofán mintákkal. Az izzólámpás teremvilágítás egyenletes változtatását is sikerült megoldani egy, az asztalba épített toroid transzformátor segítségével.
A sikereket olykor kudarcok követték. Nagy segítséget jelentett, hogy elkészültek az esztétikus sötétítő függönyök, de gondot okozott a mindig éppen a legrosszabbkor elromló függönyhúzó automata… Légkondicionálás persze abban az időben még nem volt, de volt jól működő központi fűtés. A padláson, a tanterem felett egyszer egy hétvégén valamit javítottak rajta, majd nyitva felejtették az egyik ottani csapot. Hétfő reggelre a mennyezet fele átázott a teremben… A felelőtlenség, vagy mondjuk a hozzáértés hiánya okozta szegény ingaóránk vesztét is: még az ötvenes években egy festés alkalmával a szobafestők levették a falról az órát és felfektették az asztalra. Csodálkozva látták, hogy higany folyik ki belőle… Azután felállították, megkeresték azt a kis csövet, amelyben a higany egy része még megtalálható volt, összesöpörgették az asztalra kifolyt cseppeket és visszaügyeskedték a csőbe… Honnan is tudhatták volna, hogy az a higany az inga járásának pontosságát, hőmérséklet-függetlenségét volt hivatva biztosítani… Hosszú időbe telt, mire Hajdu Jánosnak sikerült a higany mennyiségét finoman változtatgatva újra pontossá varázsolnia az órát.
Alkalmanként sor került arra is, hogy nem, vagy nem csak egyetemi hallgatók számára zajlott előadás a XI-es teremben. Amikor Budapesten tartotta az Eötvös Loránd Fizikai Társulat az Országos Középiskolai Fizikatanári Ankétot, vagy amikor a Felvidékről érkeztek fizikatanárok szakmai látogatásra, igyekeztünk a tanárokat is elgyönyörködtetni, számukra is minél nagyobb kedvet csinálni a kísérleti fizikához. A XI-es teremben az emelkedő padsorok úgy voltak kialakítva, hogy közöttük középen széles út húzódott felfelé. Az út felső végében felállított 16 mm-es filmvetítőnkből népszerű tudományos hangos filmeket tudtunk vetíteni a tábla elé függesztett nagyméretű vászonra, de volt hurokfilm vetítőnk is, hozzá vásárolt kiváló amerikai hurokfilmekkel. Jó kapcsolatunk alakult ki a Népszerű-tudományos Filmstúdióval és az MTA Kutatófilm Stúdiójával. Olykor magunk is beszálltunk egy-egy ilyen film elkészítésébe, nemcsak forgatókönyv írásával, hanem a filmre vehető kísérleteknek a XI-es teremben történő bemutatásával is. Az elkészült filmek azután felhasználásra találtak az iskolákban, vagy bemutatásra kerültek egy-egy kutatófilm konferencián. A filmkészítésben is közreműködtek tanár szakos szakdolgozók (Bartal Etelka, Juhász András), azonban ezt a tevékenységet már nem nagyon támogatta Kovács István, az időközben a XI-es terem új gazdájává vált Általános Fizika Tanszék vezetője.
 |  |  |
Jánossy Lajos (1912-1978) | Novobátzky Károly (1884-1967) | Simonyi Károly (1916-2001) |
A legnagyobb hatású előadást a XI-es teremben Simonyi Károly tartotta 1975-ben és 1976-ban, „A fizika kultúrtörténete” c. kollokvium során, melyet nemcsak az ELTE diákjai, hanem a BME diákjai is látogathattak. Ahogy terjedt a híre, egyre több külső látogatója lett ennek az előadásnak, végül már két oldalt, a falnál is álltak az emberek a csütörtök délutánonként 5-től fél 7-ig tartó előadásokon. Itt nem volt filmvetítés, nem voltak kísérletek, csak óriási, csomagolópapírra szerkesztett poszterek (nagyrészt Csurgayné Ildikó munkája) és az asztalra kitett könyvek, melyekbe előadás után bárki belelapozhatott. Egy se veszett el belőlük. Ennek az előadásnak a nyomán született meg az azóta több hazai és idegen nyelvű kiadást megért könyv: „A fizika kultúrtörténete”.
Most, hogy 2016-ban emlékezünk meg Simonyi Károly születésének centenáriumáról, nem is lehetne méltóbban befejezni ezt a kis visszaemlékezést, mint az ő szellemének felidézésével. 1979-ben így fejezte be a Staar Gyulának adott interjút, amely említett könyve első kiadásának 1978-as megjelenése kapcsán készült:
„Lassan-lassan én már búcsúzom a gyerekektől. Évről évre egy-egy évfolyamtól, de egy picit úgy egészében is… Úgy érzem, könyvem egy nekik szóló koncert utáni ráadás. Nekik, akikkel sok-sok évet örömteli munkában együtt töltöttem, és akik nélkül ez a könyvem soha sem születhetett volna meg.”
A tanterem pedig, ahol az előadások elhangzottak, ma már nem a XI-es számot viseli. Egy történészről lett elnevezve, aki soha sem oktatott itt. Klupathy Jenőre, Rybár Istvánra, a Nobel-díjas Békésy Györgyre, Nagy Elemérre vagy Simonyi Károlyra és a többi fizikus előadóra sajnos nem emlékeztet egyetlen emléktábla sem, sem a folyosón, sem a tanteremben. Vajon az ingaóra ott van még a falon? És jár-e még?
Természet Világa, 147. évfolyam, 9. szám, 2016. szeptember
http//www.termeszetvilaga.hu/