Híres eleink

Költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja. Érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-francia (az utóbbi helyett később latin) szakos hallgató volt. Latin-magyar szakon szerzett diplomát. 1909-ben jelent meg első kötete Levelek Iris koszorújából címmel. A század-elő legműveltebb magyar írója, a Nyugat írói körében poéta doctus. Baján, Szekszárdon, Újpesten, Pesten, majd Szegeden (1906–1908) dolgozott gimnáziumi tanárként. 1918-as megalakulásakor a Vörösmarty Akadémia alelnöke, 1925-ben elnöke. 1930-ban a Kisfaludy Társaság rendes tagja. 1920 februárjától kizárásáig rendes tagja volt a Petőfi Társaságnak. A Nyugat főmunkatársa, majd 1919-ben egyetemi tanár a Tanácsköztársaság bukásáig.

Széchenyi-díjas (posztumusz, 1990) jogi doktor. Jogi gyakorlatát a királyi ítélőtáblán és a királyi törvényszéken szerezte, 1938 júniusától bírósági jegyző, majd novembertől az Igazságügyi Minisztérium tisztviselője. 1937 októberében a Márciusi Frontprogram nyilatkozatának egyik szövegezője. Meghatározó résztvevője a választójogi törvény (1945. évi VIII. tc.) és az 1945. november 4-ei választás előkészítésének. 1951-től az ELTE Egyetemi Könyvtár tudományos főmunkatársa lett. 1956. október 30-án részt vett a Nemzeti Parasztpárt majd november 1-jétől új nevén a Petőfi Párt újjászervezésében. A párt november 2-án Farkas Ferenccel együtt miniszternek jelölte az új, harmadik Nagy Imre-kormányba és így november 3-án államminiszterré nevezték ki. 1957. május 23-án Bibó Istvánt és Göncz Árpádot letartóztatták, 1958. augusztus 2-án életfogytiglani börtönre ítélték. Az 1963. évi amnesztiával március 27-én szabadult, ezt követően 1963. május 23-tól a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárában tevékenykedett, ahol először kezdőként fizikai munkát végzett a pincében, a duplumraktár-rendezését bízták rá. Nem taníthatott és nem publikálhatott.

Jogász, író, a Batthyány-kormány, majd az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, a Magyar Tudományos Akadémia (1866-tól 1871-ig) és a Kisfaludy Társaság 1. elnöke (1860–1867). Egyetemi tanulmányait a pesti egyetemen bölcselet és történelem szakokon végezte. Az 1840-es években már írt a zsidók emancipációjáról, s amikor a törvényhozás 1867-ben ismét lehetővé vált, az egyik legelső törvény a zsidók egyenjogúsítása volt (1867. 17. tc.). A nevéhez fűződik a vegyes házasságból született gyermekek vallását szabályozó törvény is (1868. 53. tc.). Az ő nevét viseli az Eötvös József Collegium, amelyet 1895. szeptember 21-én nyitottak meg.

A 20. század egyik legkiemelkedőbb matematikusa. Jól sikerült érettségije, és a numerus clausus 1928-as változtatása együttesen járult hozzá ahhoz, hogy felvegyék az egyetemre. Párhuzamosan járt a Pázmány Péter Tudományegyetemre és a Budapesti Műszaki Egyetemre. Négy évet töltött Manchesterben, majd az Anschluss és a hazai politikai helyzet romlása miatt a princetoni Institute for Advanced Study-ba ment, amely a matematikai kutatások központja volt olyan tudósokkal, mint Albert Einstein, Neumann János és Wigner Jenő. Stanisław Ulam megpróbálta Erdőst a Manhattan tervbe is bevonni, de Erdős hazakívánkozott. Elsősorban számelmélettel - ezen belül főleg elemi számelmélettel - és kombinatorikával, halmazelmélettel, analízissel és valószínűségszámítással foglalkozott, de a matematika szinte minden ágában alkotott. Számelméleti, illetve kombinatorikai kutatásaival ún. magyar iskolát teremtett. Életében ő volt a kombinatorika kutatásának és alkalmazásának talán legnagyobb egyénisége. Meghonosította a Ramsey-típusú jelenségek vizsgálatát és nagy úttörője volt a véletlen módszerek alkalmazásának.

Jogász, királyi tanácsos.  1811-1814 között a pesti egyetemen a jog- és államtudományokat hallgatta, 1815. május 19-én jogi doktorrá avatták. 1827 júniusában a pesti egyetemre hazai magánjog tanszékére hívták meg. 1832. augusztus 14-én az egyetem rektorává választották.  1846. május 2-án érdemei elismeréséül királyi tanácsossá nevezték ki. 1848-1849-ben az időnként távollevő egyetemi rektor helyét pótolta, sőt az 1849 júniusában Horváth Mihály közoktatási miniszter által az egyetem helyzetének rendezéséig annak igazgatóságával bízták meg, mely tisztét mindaddig viselte, míg a császári seregek másodszori bevonulása után, július utolsó napjaiban Bécsbe hívták, hogy a magyarországi jogügyekkel foglalkozó bizottmány tanácskozásain részt vegyen. 

Nyelvtudós, egyetemi tanár, kutatási területe: magyar nyelvészet, magyar nyelvtörténet; fonetika; finnugor nyelvészet és altajisztika; turkológia. Felsőfokú tanulmányait 1895-től mint az Eötvös Kollégium tagja a Budapesti Egyetemen végezte. Melich Jánossal együtt szerkesztette a Magyar etymológiai szótárat, amelyért az MTA nagyjutalmát nyerték el 1921-ben. Tanszéke és Eötvös kollégiumi tevékenysége szellemi gócpont volt, pedagógiai működése és személyes hatása, irányító szerepe kiindulópontjául szolgált egy köréje csoportosuló fiatal tudós nemzedéknek. Munkásságának iránya a magyar nyelvtudomány egész területére kiterjedt, mindvégig érdeklődéssel foglalkozott a kísérleti fonetikával, majd a leíró és történeti hangtannal. 1927 és 1933 között igazgatónak nevezték ki az Eötvös Collégiumhoz. 

Kossuth-díjas magyar író, filozófus, esztéta és könyvtáros. 1919 és 1923 között a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakos hallgatója volt, emellett zeneelméleti előadásokat látogatott, sőt alkalmi hallgatója volt az orvostudományi karnak is. 1935-ben Kerényi Károly és Hamvas Béla alapították a Sziget-kört, azt a klasszikus görög hagyományból merítkező szellemi szövetséget, amelyhez csatlakozott Szerb Antal, Németh László, Prohászka Lajos, Kövendi Dénes, Dobrovits Aladár, Molnár Antal és mások. Az 1970-es évekig Hamvas művei csupán kéziratos/gépelt formában, többszörösen másolva, ezért sokszor roncsolódott szöveggel voltak hozzáférhetők. Halála után nyolc évvel, utolsó publikációja után tizenhárom évvel, 1976-ban az Új Írás közölte három rövid írását, majd a nyolcvanas évektől indulhatott meg Hamvas nyilvános újrafelfedezése. 1988-ban alakult meg a Hamvas Béla Kör.

Nobel-díjas amerikai közgazdász, a játékelmélet, kutatója. Gyógyszerészi oklevelet a Budapesti Tudományegyetemen szerzett 1942-ben. 1954-1956 között a Brisbane-i Egyetemen közgazdaságtant tanított. 1956-ban Rockefeller-ösztöndíjat kapott a Stanford Egyetemre. 1994-ben – John Forbes Nashsel és Reinhard Seltennel megosztva – „A nem kooperatív játékok elméletében az egyensúlyelemzés terén végzett úttörő munkásságért” elnyerte a közgazdasági Nobel-emlékdíjat.

Nobel-díjas magyar vegyész. Kifejlesztett egy radioaktív jelző módszert, amellyel kémiai folyamatokat lehet tanulmányozni, például állatok metabolizmusát. A Budapesti Tudományegyetemen kezdte meg egyetemi tanulmányait, majd egy évvel később a berlini műegyetemen folytatta. 1911-ben az angliai Manchesterbe utazott, ahol Rutherford laboratóriumában dolgozott tovább. Rutherford olyan kutatást bízott rá, amely elvezette ahhoz a témához, amivel később a kémiai Nobel-díjat elnyerte. Kutatásokat végzett a periódusos rendszer 72-es rendszámú elemével kapcsolatban. Hevesy a Grönlandról kapott mintákból az oldható részeket eltávolította, majd röntgen spektroszkópiai felvételeket készített a mintáról. Már az első felvételeken előbújtak azok a színképvonalak, amelyek csakis az új elemből származhatnak. A felfedezés helyéről, Koppenhága régi latin neve után, a hafnium nevet kapta 1923-ban. Kifejlesztette a röntgenfluoreszcenciás analitikai módszert; felfedezte, hogy a szamárium radioaktív alfa-sugarakat bocsát ki magából. 1943-ban a "radioaktív izotópok indikátorként való alkalmazásáért a kémiai kutatásban" indoklással Hevesy Györgynek ítélték oda a kémiai Nobel-díjat.

Gyógypedagógus, pszichológus, francia-német-magyar szakos középiskolai tanár. A magyar gyógypedagógiai pszichológia művelője, megújítója, működési körének kiszélesítője, rendszerbe foglalója, az író Illyés Gyula felesége. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte (1931) és közben két évig Párizsban a Sorbonne-on tanult (1927-1928). 1940 és 1944 között a Bárczi Gusztáv által vezetett Gyógypedagógiai Kórtani és Gyógytani Laboratórium munkatársa volt. 1946-ban Bárczival egyetértésben kidolgozta a főiskola szervezeti szabályzatát és képzési programját. Szerinte az az előnye a magyar gyógypedagógiai képzési formának, hogy teljesen a gyógypedagógiai hivatástudat kifejlesztésére koncentrál. Pályafutása alatt több új típusú gyógypedagógiai intézmény létesítését kezdeményezte: óvodákét, foglalkoztatókét, stb.

Természettudós, feltaláló, bencés szerzetes. Az 1808-ban kiadott királyi rendelet alapján a tanító rendek is tarthattak fenn bölcseleti tanfolyamokat tanulóik részére, ha gondoskodtak olyan tanárokról, akik a pesti egyetemen nyertek képesítést. Nevéhez fűződik többek között az első villanymotor megalkotása, az öngerjesztés elve, a dinamóelv első leírása, a szódavíz magyarországi gyártása és a feszültségsokszorozás felismerése. Az elektrodinamika kutatása és oktatásának bevezetése is az ő nevéhez köthető. 1846/47-es tanévtől kezdve három évre dékánná választottak az egyetem bölcsészkarán. 1878-ban egyetemi professzori helyét az akkor 30 éves Eötvös Loránd vette át. Munkásságából két korszakalkotó felfedezése emelkedik ki: az elektromotor és az öngerjesztésű dinamó. Jedlik az 1860–1870-es években fordult a nagyfeszültségű jelenségek irányába. A korábban alkalmazott üveg, illetve keménygumi (ebonit) helyett impregnált papírt használt szigetelőként, ami kitűnően bevált. A Siemens elnökletével vezetett nemzetközi bizottság legnagyobb elismerését, a „Haladásért érdemrend”-et nyerte el.

Költő. 1903-1906-ban a pesti egyetem magyar-latin szakos hallgatója volt, itt kötött barátságot Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Oláh Gáborral. A 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője, József Attila előtt a magyarság sorsának egyik legjelentősebb magyar lírai kifejezője. Költészete lassan bontakozott ki. 1907. augusztus 17-én publikálta első újságírói sikerét jelentő vezércikkét a Szeged és Vidékében Tetemrehívás címmel. 1918. november 22-én tagja lett a szegedi Nemzeti Tanácsnak, a radikális párt al-, majd társelnöke volt.

Jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, kis ideig (1921–1922) belügy-, majd közel 10 évig (1922–1931) vallás- és közoktatásügyi miniszter. Jogi tanulmányokat folytatott a budapesti, a müncheni, a berlini egyetemeken és a párizsi Sorbonne-on. 1898-ban a budapesti egyetemen államtudományi doktori oklevelet szerzett. Már működésének kezdetén támogatta a Magyar Tudományos Akadémia munkáját, s törvénnyel biztosította annak politikai függetlenségét. 1922-ben létrehozta a Magyar Országos Gyűjteményegyetemet és annak tanácsát. Egyik „dédelgetett” terve volt a Lágymányos értéktelen, vizenyős területeinek tereprendezése, és egy Boráros térre vezető új híd építése; hogy a környéken a Pázmány Péter Tudományegyetem (a későbbi ELTE) számára egy egyetemi természettudományos telep – egy európai színvonalú egyetemközpont – valamint az új Nemzeti Múzeum természetrajzi gyűjteménye állhasson.

Háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató. 1900 szeptemberétől a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakára járt, valamint lakója volt az Eötvös Collegiumnak. Az egyetem mellett beiratkozott az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia zeneszerző tanszakára is. 1919-ben a Zeneakadémia, új nevén a Zeneművészeti Főiskola aligazgatójává nevezték ki. 1923-ban két hónap alatt készítette el a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára megrendelt Psalmus Hungaricust. Kodály pillanatok alatt Magyarország vezető zeneszerzőjévé vált. Munkásságát 1930-ban Corvin-koszorú kitüntetéssel ismerték el. 1906-ban ismerte meg Vikár Béla fonogram gyűjteményét, amelynek hatására döntötte el, hogy falura megy népdalokat gyűjteni. Kutatásai elején ismerkedett meg a hozzá hasonló utakon járó Bartók Bélával, ekkor vette kezdetét életre szóló barátságuk. 1906-ban Magyar népdalok címmel tíz-tíz népdalt adtak ki közösen, zongorakísérettel ellátva. Kodály Zoltán népzenekutatói munkássága zeneszerzői tevékenységével párhuzamosan, azt megtermékenyítve bontakozott ki már 1905-től. A trianoni határok sajnos a népzenei szempontból legértékesebb területeken végzett gyűjtőmunkát tették lehetetlenné. Ez is arra késztette a két zene-folkloristát, hogy Kodály bevezetőjével megjelentessék az Erdélyi magyarság. Népdalok című gyűjteményt 1923-ban. Kodály nem adta fel azonban a népdalgyűjtő falujárást sem: időről időre, főként a Dunántúlon gazdagította gyűjteményét, egészen 1950-ig. Bartók 1940-es távozása után Kodály folytatta a népzenei összkiadás előkészítésének munkáját az MTA keretében. 1951-ben jelent meg Kerényi György szerkesztésében a Gyermekjátékok című kötet.

Író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a 20. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja. 1903-ban költözött Budapestre, s beiratkozott a bölcsészkar magyar–német szakára. A lírikus Kosztolányi első kötete, a Négy fal között (1907) jellegzetesen századfordulós, szecessziós kötet. A szegény kisgyermek panaszai (1910) a Nyugat első nemzedékének, de talán az egész 20. századi magyar lírának legsikeresebb és legnépszerűbb kötete. Kosztolányi a magyar kispróza egyik legnagyobb mestere. Klasszikusan letisztult novellái (A kulcs; Fürdés), elbeszélései (Kínai kancsó) a tudattalant is magukba foglaló finom lélekrajzukkal, az emberek közötti viszonyt árnyalt társadalomképpel vegyítő feszes szerkezetükkel tűnnek ki.

Fizikus, korának egyik legkiválóbb kísérleti fizikusa, az első magyar származású Nobel-díjas tudós. Borkémiát tanult Bécsben, de az nem az ő világa volt, ezért Budapestre ment, hogy a kémiát Than Károlynál vegye fel. Eötvös Loránd engedélyével rövid ideig a budapesti egyetemen is dolgozott. A katódsugarak tulajdonságait kutatta. Sikerült a katódsugarakat (elektronokat) a nagyon ritka gázzal töltött kisülési csőből egy vékony fémfólián át kivezetnie – ez a kivezető nyílás lett az ún. „Lénárd-ablak”. A fotoelektromos hatásra adott magyarázatát általában ma is elfogadják. Ezért és a katódsugaras vizsgálatokra alapozott atommodelléért 1905-ben fizikai Nobel-díjat kapott.

Orvos, anatómus, antropológus, a mikroszkópos szövettani vizsgálatok, valamint a szervezet életfolyamatainak morfológiai összefüggéseit feltáró funkcionális anatómia iskolateremtő egyénisége volt. 1833-ban beiratkozott a Pesti Egyetem Bölcsészettudományi karára, 1836 után pedig az Orvostudományi kar hallgatója volt. Számottevő eredményeket ért el a központi idegrendszer bonctani leírása, az agytörzsi hálózatos állomány felfedezése terén. 1859-től 1888-ig a pesti, majd budapesti egyetem bonctani tanszékének egyetemi tanára, anatómiai intézetének igazgatója volt. Munkássága hasonlóképpen jelentős a fizikai antropológia számára, nevéhez fűződik a hazai koponyatani (kraniológiai) vizsgálatok tudományos alapokra helyezése.

Politikus, miniszterelnök, publicista. Tanulmányait a pesti egyetemen végezte. Egyetemi éveit Madách Imrével töltötte, őszinte, bizalmas barátság alakult közöttük. 1839-ben bölcsészdoktorrá avatták. 1849-ben Szemere Bertalan kormányának pénzügyi államtitkára volt. 1870. május 21-én közös pénzügyminiszterré nevezték ki, 1871 végén a közös külügyi tárcát átvevő gróf Andrássy Gyula után miniszterelnök.

Költő, író, ügyvéd, politikus. 1837 őszén került a Pesti Egyetemre. Az első két szemeszterben bölcsészetet, majd a harmadiktól jogot hallgatott. Ügyvédi vizsgáját 1841 októberében és novemberében tette le a Pesti Egyetemen. 1840-ben jelent meg első verseskötete Pesten. A kötetet Lantvirágok címmel jelentették meg. A magyar irodalom és drámaköltészet kiemelkedő alakja lett. Az ember tragédiája előtt hat tragédiát és egy szatirikus vígjátékot is magáénak tudhatott. Az ember tragédiája a magyar irodalom és drámaírás kiemelkedő műve, Madách Imre legismertebb alkotása. Az Ember tragédiáját több, mint 60 nyelvre fordították le. A legelismertebb fordítások között szerepel Jaan Kross 1970-es észt fordítása (Inimese tragöödia), illetve Octavian Goga román fordítása, amely könyvben először 1934-ben jelent meg. 

Matematikus. Kvantummechanikai elméleti kutatásai mellett a digitális számítógép elvi alapjainak lefektetésével vált ismertté. 1921-ben iratkozott be a Budapesti Tudományegyetem matematika szakára. Tudományos pályafutása kezdetén behatóan foglalkozott kvantumelmélettel, a matematika alapjaival, halmazelmélettel és matematikai logikával. Tőle származik a halmazelmélet egzakt megalapozása. Jelentős eredményeket ért el az ergodelméletben, és kifejlesztette a „folytonos geometria” elméletet is. Az elektronikus számítógépek logikai tervezésében kiemelkedő érdemeket szerzett. Ennek alapvető gondolatait – a kettes számrendszer alkalmazása, memória, programtárolás, utasítás rendszer – Neumann-elvekként emlegetjük. az EDVAC – az első olyan számítógép, amely a memóriában tárolja a programot is. Ennek a számítógépnek a tervezése során fejlesztette ki az elektronikus számítógépek belső szervezésének elméletét (Neumann-elv), amelynek alapján készülnek a mai számítógépek is.

Tudománynépszerűsítő munkája kiemelkedő. Egyetemi tanulmányait, mint matematika-fizika szakos tanárjelölt a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte. Öveges József az 1948-ban alapított Kossuth-díj első kitüntetettjei közé tartozott. A természettudomány népszerűsítésének egyik legkiemelkedőbb alakjaként nagyon sokat tett a tudományos igényű ismeretterjesztés területén. Ő vezette főszerkesztőként 1958-tól a Magyar Televízió 100 kérdés – 100 felelet című műsorát. Legkedvesebb kísérleteim című műsorában egyszerűen elvégezhető, mégis látványos kísérleteket mutatott be.

Gyógyszerész, a modern hazai gyógyszeripar megteremtője. 1895-ben a Budapesti Tudományegyetemen gyógyszerész oklevelet szerzett kitűnő minősítéssel. 1901-ben megvásárolta Budapesten az Üllői út és a Márton utca sarkán a Sashoz címzett patikát, ahol organoterápiás gyógyszereket állított elő. 1907-ben Kőbányán felépítette az első magyarországi gyógyszergyárat, melyet vezérigazgatóként irányított. A gyár első nagy sikere az 1912-ben szabadalmaztatott Kalmopyrin volt.

Orvos, az „anyák megmentője". Egyetemi tanulmányait 1837 őszén a bécsi jogi fakultáson kezdte, majd még abban a tanévben átiratkozott a Pesti Egyetem orvosi karára. Az első évet ott végezte el, majd a pesti egyetemen másod-harmad éves hallgató volt. Már Bécsben, majd 1851-től a pesti Szent Rókus Kórház szülészeti osztályának főorvosaként kimutatta az aszeptikus (fertőzést megelőző) eljárások előnyeit a szülészetben és a sebészetben. A klórmész-oldatos kézmosást Semmelweis antiszeptikumként ajánlotta kollégáinak. Felfedezését még abban az évben közzétette.

Nobel-díjas magyar orvos, biokémikus. A Budapesti Tudományegyetemen szerzett orvosi diplomát 1917-ben, majd az első világháború után Németországban és Hollandiában dolgozott kutatóként. 1911 szeptemberében beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karára, 1917-ben gyorsított képzéssel megkapta orvosi diplomáját. Az 1930-as évek elején Szegeden izolálta a C-vitamint, majd az évtized közepén felfedezte a citrátciklus három tagját, a bioflavonoidokat (P-vitamin) és munkatársaival együtt áttörést ért el az izomműködés biokémiájának megértésében, amelyben közreműködött tanítványa Straub F. Brunó is. Munkásságát 1937-ben orvosi és élettani Nobel-díjjal ismerték el.

Művelődéspolitikus, reformer, publicista, közoktatási és vallásügyi miniszter. Egyetemi tanulmányait a pesti tudományegyetem jogi karán kezdte meg az 1833/1834-es tanévben. Az egyetemi tanulmányait már 18 éves korára befejezte. 1839-ben, a Pozsonyban megjelenő Századunk folyóiratban kezdeményezett egy felszólítást, amelyet több neves személyiség is aláírt. Ezzel szorgalmazta a magyar képzőművészet ápolását szolgáló Pesti Műegylet megalapítását. 1871-ben meghalt Eötvös József, ekkor felajánlották neki a vallás és közoktatásügyi miniszteri pozíciót, ám ezt csak 1872-ben, másodszori felkérés után fogadta el. Ezzel párhuzamosan ideiglenesen földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszterként is dolgozott (1876 - 1878). Kiemelkedő eredményeket ért el az egyetemi képzések átalakításában. A bölcsészkar fejlődésére nézve fontos eredmény a szemináriumok intézményének megalkotása és a tanulmányi idő háromról négy évre emelése volt. Az oktatás kérdésének terén végzett munkája során szaporította a tanszékek számát is. 

A magyar nőnevelés úttörője. 1841-ben született lánya, akinek nevelése indította el Veres Pálnéban a nők taníttatásának gondolatát. Többször publikált a női oktatás fontosságára felhívó cikkeket, elsőként 1865. október 28-án, Felhívás a nőkhöz című cikke jelent meg. A csekély reakcióra való tekintettel Veres Pálné újabb felhívást írt Buzdító szózat címmel. Ezt követően 1867. május 24-én összejövetelt szervezett, hogy megbeszélhessék a nők művelése ügyében teendő következő lépéseket. Az összejövetel sikerén felbuzdulva szűk egy évre rá, 1868. március 23-án megtartották a Nőképző Egyesület alakuló közgyűlését. 1869. október 17-én Eötvös József közoktatásügyi miniszter ellenzésével, ám Deák Ferenc támogatásával keltette életre Veres Pálné az első iskolát, amely a nők szellemi fejlődését, magasabb ismeretek megszerzésének lehetőségét tűzte ki céljául. 1882. január 15-én unokája tiszteletére hozta létre és avatták fel a Zöldfa utcai iskola épületét. Folyamatosan küzdött a nők műveléséért, és annak elismeréséért, amely végül halála után nem sokkal következett be, megnyíltak az egyetem kapui a nők előtt.