Kovács Noémi beszámolója Erasmus félévéről - ELTE Alumni Alapítvány támogatással!
Az ELTE Alumni Központ – a volt hallgatók és az ELTE Alumni Alapítvány közreműködésével – 2016 óta, félévente, egyre növekvő volumenben írja ki az ELTE Alumni Ösztöndíj pályázatot. A pályázat célja a tehetséges, rászoruló hallgatók Erasmus-ösztöndíjának kiegészítése. Kovács Noémi anglisztika alapszakos hallgató az elnyert összeget görögországi (Aristotle University of Thessaloniki) kiutazásához használta fel 2024 tavaszán. Úti beszámolója alább olvasható.
Az Erasmus félévem, amelyet 2024 tavaszán töltöttem Görögországban, Thesszalonikiben, az Aristotle University of Thessaloniki nevű egyetemen, egy olyan élmény volt, amely örökre megváltoztatta az életemet, mind személyes, mind akadémiai szempontból. A félév során nemcsak egy új kultúrával és nyelvvel ismerkedhettem meg, hanem olyan tapasztalatokra és kapcsolatokra is szert tettem, amelyek hatással lesznek a jövőmre.
Amikor megérkeztem Thesszalonikibe, az első benyomásom az volt, hogy mennyire élénk és pezsgő város. A görög emberek híresek a vendégszeretetükről, ezt saját magam tapasztalhattam meg, mivel barátságosak és nyitottak voltak, ami nagyban megkönnyítette a beilleszkedést egy teljesen új környezetbe. A lakhatást illetően sajnos a kollégium nem volt opció, így egy két szobás apartmanban kaptam helyet, ami a városközpontban helyezkedett el. A lakótársam egy szintén Erasmus-os német hallgató volt, ennek révén bepillantást nyertem abba, hogy milyen is egy másik nemzetiségű emberrel élni, és fejleszthettem ezzel kapcsolatos készségeimet. Szerencsém volt ezzel a lakással, mivel az iskola 10 perc, míg a menza 20 perc sétára esett tőle. A város hátrányai közé sorolható, hogy nem túl jó a tömegközlekedési rendszer, mivel csak buszok járnak, de cserébe szinte minden fontos hely sétálva megközelíthető.
A megérkezésemet követő napon az egyetemre kellett mennem, a beiratkozást elintézni. Ami elsőre feltűnt, az az volt, hogy hatalmas a campus, hiszen minden kar és épület egymás mellett helyezkedett el, mintha egy kis egyetemváros lenne a város szívében. A beiratkozási folyamat simán ment, köszönhetően az egyetem Erasmus irodájának, amely folyamatosan segített nekem az adminisztrációs feladatokban. A beiratkozást követően az ügyintézők által értesültem a hírről, miszerint a diákok tüntetése miatt nem fog elkezdődni az oktatás a kijelölt időpontban. Kissé csalódottan vettem ezt tudomásul, mivel már izgatottan vártam hogy kezdődjenek az órák. Viszont nem maradt kihasználatlanul az időm, abban a pár hétben rengeteg programon vettem részt, ahol a görög diákok mellett a többi külföldi hallgatóval is volt alkalmam megismerkedni. Az Erasmus Student Network (ESN) helyi szervezete különösen aktív volt, számos kirándulást, bulit és kulturális programot szerveztek, amelyek révén még jobban elmélyülhettem Thesszaloniki életében.
Az egyetem oktatási színvonala magas volt, és az elérhető tantárgyak széles választéka lehetővé tette, hogy az érdeklődési körömnek megfelelően válasszak órákat. Az oktatók rendkívül segítőkészek és hozzáértők voltak, mindig készek voltak további magyarázatot nyújtani vagy konzultációt tartani, ha szükségünk volt rá. Mivel anglisztika alapszakos hallgató vagyok, az összes órám angol nyelven folyt. A kinti rendszerben 6 kreditet ért egy tantárgy, így csak 5 tantárgyam volt. Viszont a tanítási órák hossza az itthon megszokott 1,5 óra helyett 2,5 óra volt. Ez kezdetben nehézségnek bizonyult, de az oktatók képesek voltak érdekesen átadni a tananyagot, ami kellemesebbé tette a hosszú intervallumokat. Lehetőséget kaptunk alapszinten elsajátítani a görög nyelvet is, mivel a kurzuslistán szerepelt egy - kifejezetten az Erasmus hallgatók számára fenntartott - nyelvi kurzus. Habár a nyelv elég nehéznek bizonyult, én nagyon élveztem ezeket az órákat.
A helyi piacok és éttermek kínálata lenyűgözött, és különösen élveztem a görög ételek, mint például a souvlaki vagy a moussaka kóstolását.
Szerettem volna időt fordítani az utazásra is, mindenképp szándékomban állt a jelentősebb városokat és turisztikai látványosságokat megnézni. Az ESN is szervezett hétvégi kirándulásokat, így jutottam el többek között az edessai vízesésekhez, a Meteora-kolostorokhoz - ami a világörökségek egyikeként van számon tartva -, illetve az Olümposz hegyre, ami a görög mitológia szerint az istenek lakhelye.
A húsvéti szünetben pedig az itt megismert barátaimmal ellátogattunk Athénba és Észak-Macedóniába, Szkopje városába.
Szintén az ESN szervezésében részt vettem egy krétai kiránduláson. Ez elég nagyszabású kirándulás volt, mert egész Görögországból csatlakozhattak az Erasmus-os hallgatók, ami körülbelül 1000 embert jelentett. Érdekes és játékos programokon keresztül ismerhettük meg Kréta történelmét, kultúráját és fontosabb helyszíneit, mint például Heraklion-t, a fővárost, vagy a knósszoszi palotát, amely történelmi jelentőségű. Az én kedvenc programom ebben a pár napban a Vai Palm Beach felfedezése volt, amely Európa legnagyobb természetes pálmaerdeje.
Az Erasmus program önmagában is nyújt némi anyagi támogatást, de az életköltségek fedezése, különösen egy külföldi országban, gyakran meghaladja ezt az összeget. Az ELTE Alumni Ösztöndíj segített abban, hogy könnyebben kezeljem a mindennapi kiadásaimat, beleértve a lakhatást, az élelmezést és az utazási költségeket. Az ösztöndíj nemcsak pénzügyi támogatást jelentett, hanem biztonságot és nyugalmat is, amely lehetővé tette, hogy teljes mértékben az akadémiai és kulturális élményekre koncentrálhassak.
Az Erasmus félévem Thesszalonikiben nemcsak egy akadémiai kihívás volt, hanem egy lehetőség arra is, hogy fejlődjek személyes szinten. Megtanultam alkalmazkodni egy új környezethez, nyitottabbá váltam a különböző kultúrák iránt, és olyan készségeket sajátítottam el, amelyek a jövőben is hasznosak lesznek számomra. Az új barátságok, amelyeket itt kötöttem, valamint a tapasztalatok, amelyeket megszereztem, olyan emlékek, amelyeket életem végéig őrizni fogok. Ajánlanám mindenkinek, hogy ha teheti, éljen ezzel a lehetőséggel, mert egy ilyen félév valóban megváltoztatja az ember életét.
2023/24-es tavaszi félév 10 támogatott tehetsége
Így járulhat hozzá az ELTE Alumni Ösztöndíj jövőbeli kiírásához
Képek 5
Megjegyzések0
Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!
Javasolt cikkek