Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Gyermeknap: Alumnitalálkozó a Fejlődéspszichológia mesterszakon

-

PPK Alumni Tagozat

Beszámolók

-

2024.05.21

A Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszék már hagyományosnak tekinthető programját az idei évben hivatalos alumni eseményként rendezte meg. A május 10-i délutánon több izgalmas előadás és egy kerekasztal beszélgetés is várta a képzés korábbi és jelenlegi hallgatóit.

Az esemény egyik fő célja volt, hogy szorosabbra fűzzék a kapcsolatot a képzés alumnusaival, lehetőséget biztosítva volt hallgatóinknak az egyetemig visszanyúló szakmai és baráti kapcsolataik ápolására, illetve a kar életébe való ismételt bekapcsolódásra.

Megnyitóbeszédében Koronczai Beatrix, a Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszék megbízott vezetője üdvözölte a résztvevőket és köszönetet mondott az ELTE Alumni Központjának az esemény támogatásáért. Kiemelte az alumnusokkal való kapcsolattartás fontosságát a tanszéki oktatók és a jelenlegi hallgatók között.

Ezt követően L. Ritók Nóra osztotta meg gondolatait Esélytelenül - a gyerekek helyzetének, esélyeinek és lehetőségeinek értelmezése a társadalmi leszakadásban című előadásában, amely az Igazgyöngy Alapítvány munkáját és tapasztalatait mutatta be. Az előadás után a jelenlévők feltehették kérdéseiket, és közösen dolgozták fel a hallottakat.

A program egy kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott, mely során volt hallgatók (Hajda Krisztina, Decsi Diána, Acosta Sára Diána és Máté Orsolya) meséltek a diplomaszerzés utáni szakmai karrierútjukról, valamint válaszoltak a résztvevő jelenlegi mesterszakos hallgatók kérdéseire, ezzel támogatva őket, hogy minél tájékozottabban léphessenek ki a munkaerőpiacra.

Az esemény zárásaként Barát Katalin kiképző családterapeuta előadását hallgathatták meg az érdeklődők a kötődés alapú családterápiáról, mely rendkívül inspiráló volt, így egészen az Izabella utcai épület zárásáig tartott az esetbemutatással végződő beszélgetés.

Örökdiákjait az ELTE Alma Mater visszavárja!

A program az ELTE Alumni Központ támogatásával valósult meg.



kedvel
209 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Kampányok és támogatások 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Beszámolók

Magyar Tudomány Ünnepe a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 december

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december