"Földünk" geológiai, klimatológiai folyamatairól, valamint ennek antropogén kapcsolatáról és felelősségvállalásról beszélgettek a harmadik ELTE Sikerek kerekasztal-beszélgetés szereplői 2025. március 19-én az Egyetem dísztermében. Az est során Egyetemünk három különböző, de a témához kapcsolódó területen dolgozó kutatója beszélgetett: Bartholy Judit, Fábri György és Harangi Szabolcs - az Alma Materükben.
A rendezvényt Pataky Csilla (TTK '86), az Alumni Központ vezetője nyitotta meg. Beszédében kiemelte a generációk összefogásának jelentőségét - mind a tudás- és tapasztalatmegosztásban, kapcsolatépítésben, mind az tehetséges, anyagilag rászoruló hallgatókat támogató ELTE Alumni Ösztöndíj alapjának éves feltöltésében. Ez utóbbira kiváló lehetőség - tetszésnyilvánításként is az ingyenes eseményekért - az adomány utalása, SZJA 1% felajánlása az ELTE Alumni Alapítvány számára.
A nyitóbeszéd után Zentai László (TTK '84) kapta meg a szót, aki nagy örömmel konferálta fel a beszélgetés főszereplőit, és mutatta be röviden életpályájukat.
Fábri György (BTK '88) tudománykommunikátor, az este moderátora folytatta a sort és rögtön egy érdekes kérdéssel kezdte meg a szakmai beszélgetést: "A kutató, aki találkozik a Földdel, a szónak minden értelmében, mélységével-magasságával, kitöréseivel, különböző formáival, hogyan éli meg, ez mennyire a Mi Földünk?"
Bartholy Judit (TTK '76) meteorológust, klimatológust a lenyűgöző, érdekes természet, ami a pályára hívta, és kifejtette, hogy a Földet véleménye szerint az emberek kapták, hogy őrizzék, vigyázzanak rá, viszont ez óriási felelősséggel jár. Az elmúlt évek klimatológiai kutatásai azt mutatják, hogy az ember nem jó gazda, és nem képes úgy cselekedni, hogy maradandó, visszafordíthatatlan folyamatok ne történjenek meg.
"Azt a csodát, amit megkaptunk, úgy gondolom akkor tudjuk megélni, ha jó barátok leszünk ezzel a bolygóval, próbáljuk megismerni, mert csak akkor tudunk békében élni. Ha nem így van, akkor problémák leszenek" - csatlakozott rá Bartholy professzor asszony mondandójára Harangi Szabolcs (TTK '86) vulkanológus.
A beszélgetés az előbb említett felelősség és megismerés nyomvonalán folytatódott, majd kutatóink kitértek az időléptékek vonatkozására, és a tudománykommunikáció fontosságára. Az eseményen többször elhangzott, hogy az, ahogyan a "természeti katasztrófáknak" jellemzett folyamatok lezajlanak, valójában a Föld szemszögéből nézve nem veszélyesek, csak az emberre ártalmasak. Viszont az, ahogyan az antropogén tevékenységek kibillentik a Föld homeosztázisát, mesterségesen generálva, felgyorsítva veszélyeztetik a világ népességét, így nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a békés együttéléshez változtatni kell hozzáállásunkon, amihez viszont ismerni kell a problémát. Ebben segítenek a kutatások és a tudománykommunikáció.
A természettudományos megközelítést követően átkanyarodott a téma arra, hogy az ELTE közössége mit adott a kutatásokhoz. "A legjelentősebb impulzusokat nagy matematikai professzoroktól kaptam, ami tényleg egy életre szólt, akár életfilozófiai szempontból, akár precizitás, elkötelezettség... Csinálom mert szeretem. És a hallgatóimnak is mindig ezt mondom, hogy aki ide jár az ELTE-re, az egy kulcsot kap a jövő felé, olyan értelemben, hogy ha akarja, akkor tud magának egy olyan területet választani, amit szeret, és ami után a munka nem azt jelenti, hogy munka és dolgozom pénzért, hanem örömmel megyek be a munkahelyemre és azt csinálom amit szeretek." - idézte fel gondolatait az Alma Materről Bartholy Judit.
"Az ELTE a magyar tudomány kastélya [...] Olyan nagyságoktól kaptunk itt tudást, amit akkor nem biztos, hogy értékeltünk, de mikor visszagondolok tanárainkra [...] nagyon meg vagyok hatva, hogy ilyen emberektől tanulhattam, a tudomány várában, az ország vezető egyetemén, és ez egy óriási dolog. Aki ide jár az úgy gondolom ezt átérzi, lehet nem most, majd csak évek múltán, de akkor is elültet valamit az ő szívükben vagy a fejükben is. " - folytatta a gondolatot Harangi Szabolcs, külön is említve egyik jeles tanárát, Géczy Barnabás professzort.
Habár az este témaköre a társadalom számára nagyon égető, komoly problémákat ölelt fel, a beszélgetés mégis laikusok számára is lebilincselőre, színesre sikeredett - ezért is érdemes meghallgatni a teljes felvételt! A kerekasztal-beszélgetés végén a jelenlévők kérdéseire is válaszoltak a főszereplők, majd közvetítésen kívül is lehetőség nyílt a témában privát beszélgetésekre a vendégekkel.
Nézze meg a beszélgetést (ld. alább)!
A borítóképet és galériában található fotókat hálásan köszönjük a KMRI és az ELTE Online munkatársainak!

Képek 21
Megjegyzések0
Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!
Javasolt cikkek