Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Széll Zsuzsa emlékülés és alumni találkozó a Germanisztikai Intézetben

-

BTK Alumni Tagozat

Beszámolók

-

2025.03.11

2025. március 4-én került sor az ELTE BTK Germanisztikai Intézet alumni-eseményére, amelyet Széll Zsuzsa 100-ik születési évfordulója alkalmából szerveztek. A rendezvény az Alumni Központ támogatásával valósult meg.  

Széll Zsuzsa az intézet egykori tanára volt, pályatársai és diákjai közül sokan emlékeznek rá nagy tisztelettel és szeretettel. A találkozó első felében, mintegy ráhangolódásképpen Frank Ildikó és Andreas Kosek Männer und Frauen passen einfach nicht zusammen című előadása a boldog bécsi békeidőket idézte meg (maga Széll Zsuzsa is a boldog békeidőkben, 1925-ben született Bécsben). Az egy órás műsoron szép számmal voltak jelen az intézet jelenlegi és korábbi hallgatói.

Rövid szünet után Pataky Csilla köszöntötte az immár többségében alumnusokból álló közönséget, akik egykori kollégák, tanítványok voltak. Bevezetésképpen Lányi Dániel, tanítvány és kolléga elevenítette fel Széll Zsuzsa tanári és kutatói habitusát, emberi és szakmai kiválóságát. Ezután Zalán Péter német nyelvű nekrológját olvasta fel Varga Péter, a Germanisztikai Intézet jelenleg is aktív docense, szintén egykori tanítvány. 

Az emlékest további „betétműsora” Tatár Sándor versfelolvasása volt, amely tematikájában, hangulatában kapcsolódott Széll Zsuzsa életművéhez. Az ünnepi megemlékezést Dr. Kiss Endre professzor személyes hangvételű, élményszerű, történeteket felidéző visszaemlékezése zárta, megelevenítve Széll Zsuzsa közvetlen kapcsolatát a hallgatókkal.

A program végén pogácsával, üdítővel és egy pohár borral folytatódott és zárult az oldott hangulatú, beszélgetős együttlét.

Ezúttal is köszönjük az ELTE Alumni Központ anyagi és szakmai támogatását.

A beszámolót készítette: Varga Péter, ELTE Germanisztikai Intézet


A rendezvény az ELTE Alumni Központ támogatásával valósult meg. 
Örök diákjait az ELTE Alma Mater visszavárja!


Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Beszámolók

ELTE Sikerek Kerekasztal: Reng a Földünk

egy tag profilképe

Alumni Központ

20 március

Beszámolók

B.A.M.B.I. 2025 - Jubileumi Alumni találkozó

egy tag profilképe

Alumni Központ

20 február

Beszámolók

Beszámoló - Együtt mégis könnyebb lesz

MB

Magdolna Bebtó

17 február