Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

ÉLET ÉS MINŐSÉG A MASZK-ON KERESZTÜL - BESZÁMOLÓ

-

Bárczi Alumni Tagozat

Beszámolók

-

2023.12.21

A MASZK (MTA-ELTE Autizmus Szakmódszertani Kutatócsoport) 2016-ban alakult az MTA Tantárgy-pedagógiai Kutatási Programjának köszönhetően.

kutatócsoport jelenlegi kutatási periódusában az MTA Közoktatás-fejlesztési Kutatási Programja támogatásával működik. A csoport meghatározó tagjai már a kilencvenes évek óta együtt dolgoznak, s alapítói a gyógypedagógia legfiatalabb, autizmus spektrum pedagógiája szakirányának. 

A Gyógytea sorozat előadásai egyben szakmai Alumni rendezvények is, melynek 2023. november 30 -i előadásán Dr. Perlusz Andrea dékánhelyettes, a sorozat házigazdájának megnyitója után Balogh - Kátai Judit (ELTE Alumni Központ munkatársa) is köszöntötte a résztvevőket és néhány percben bemutatta a központ munkáját / célkitűzését és beszélt az Alumni tagság lehetőségeiről is.

A szamai előadáson Dr. Stefanik Krisztina bemutatta a MASZK eddigi kutatási és fejlesztési eredményeit egy képzeletbeli, autizmussal élő fiatal életútjához, valamint a nemzetközi autizmus-kutatás fő irányzataihoz illesztve. A sokszínű és intenzív munka az autizmus korai szűrésétől (SHAKES), a komplex kommunikációs igényű tanulók helyzetének feltárásán, digitális támogatórendszer fejlesztésén (DATA), kevert módszertanú életminőség kutatásokon át, az inklúziót támogató módszerek (CsIIP) kidolgozásáig és teszteléséig tart. Ezután Dr. Völgyesi-Molnár Márta az autista gyermekek, felnőttek és szüleik életminőségét feltáró, nagymintás vizsgálatsorozat fontosabb eredményeit villantotta fel. Ezek nem csupán a magyarországi helyzetről adnak – cseppet sem megnyugtató képet – hanem nemzetközi összehasonlításban is értelmezhetőek, hiszen a kutatócsoport egy autizmus és életminőség fókuszú nemzetközi kutatóközöséggel együttműködve dolgozik. 


A kutatócsoport munkájáról részletesebben itt tájékozódhat:
maszk.elte.hu
csiip.elte.hu


Köszönjük a támogatást: 


Örök diákjait az ELTE Alma Mater visszavárja!


kedvel
235 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Kampányok és támogatások 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Beszámolók

Magyar Tudomány Ünnepe a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 december

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december