50 ÉVES A PSZICHOPEDAGÓGIA SZAKIRÁNY - ÜNNEPI KONFERENCIA - BESZÁMOLÓ
A jeles eseményt dr. habil. Papp Gabriella dékán asszony nyitotta meg, majd Reményi Tamás, a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének elnöke és karunk oktatója köszöntötte az egybegyűlteket.
Az előadások megkezdése előtt Pataky Csilla az ELTE Alumni Központ vezetője köszöntötte az ünnepi konferencián és egyben a szakmai alumni rendezvényen megjelent résztvevőket. A központ vezetője néhány percben felhívta a résztvevők figyelmét az Alumni szervezet tevékenységére, főbb céljaira és az általuk nyújtott lehetőségekre.
A plenáris előadók között üdvözölhettük dr. B. Aczél Annát, Domszky Andrást, Donáth Attilát, Herr Nikolettát, Rózsáné Czigány Enikőt, valamint a szakirány jelenlegi felelősét, dr. Pongrácz Kornéliát, és hallgathattuk dr. Dobos László szavait Reményi Tamás tolmácsolásában. A pszichopedagógia tudomány fejlődésében és a szakirány életében meghatározó nagy elődök visszaemlékezései valódi, becses időutazással értek fel, a jelen szakembereihez intézett üzeneteik mindannyiunk szívét megmelengették.
Délután workshopok keretében, a pszichopedagógia sokszínűségét szem előtt tartva, meghívott intézmények, szervezetek képviselői mutatták be szakmai munkájukat, és kerekasztal beszélgetésen – a közönséget is bevonva – vitatták meg az aktuális szakmai kérdéseket, dilemmákat.
A konferenciát playback improvizációs színházi előadás zárta, amely méltó befejezése volt e rendkívüli napnak.
Köszönjük a támogatást:
Képek 20
Megjegyzések0
Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!
Javasolt cikkek