2023. május 9-én immár XLIII. alkalommal került megrendezésre az ELTE népszerű futóversenye, az 5vös 5km! Ez alkalommal is ajándékcsomagokkal készültünk azoknak, akik ELTE Alumni kategóriában jutottak dobogós helyezéshez, vagy türelmesen kivárták a díjátadó végét. A nagy hagyománynak örvendő futóversenyt ezúttal dr. Jane Goodall, világhírű etológus nyitotta meg. Gratulálunk minden futónak!
Az évente kétszer megrendezésre kerülő sporteseményen közel 500-an álltak rajthoz, köztük 128 ELTE Diplomás. A versenyzők jelentős része az Eötvös Loránd Tudományegyetem diákjai, dolgozói és alumnusai közül került ki, de képviseltette magát több hazai egyetem is - mint a Semmelweis, az Óbudai, Testvelési, Debreceni, valamint a Budapesti Műszaki Egyetem.
A futóversenyt Borhy László (BTK '88) az Egyetem rektora, az ELTE Alumni Alapítvány elnöke, valamint dr. Jane Goodall, világhírű etológus nyitotta meg, aki Lágymányosi Campuson tartotta meg teltháznak örvendő előadását a futóversenyt követően.
Az Alumni kategória díjazottjai:
A férfi indulók közül Jávor Gellért (BTK - 00:17:37) ért elsőként a célba. Második helyezett Rádl Attila (TTK - 00:19:17) lett. A dobogó 3. fokára pedig Gladys Zoltán (BTK - 00:19:28) állhatott.
A női alumni indulók közül Lantos Brigitta (TTK - 00:21:46), alumnánk volt a leggyorsabb. Másodikként ért célba Szobonya Nikoletta (TTK - 00:22:24), harmadik pedig Egyed Tünde (TTK - 00:22:41) lett.
Gratulálunk valamennyi résztvevőnek, különösen az ELTE Alumni kategória futóinak!
A versenyt teljesítette Zentai László (TTK '84) rektorhelyettes, Székely Mózes (TTK '94, PPK '97), a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke 35. alkalommal állt rajthoz, továbbá Horváth Ákos (TTK '96), a TTK Atomfizikai tanszék docense és a futóverseny atyja, valamint Müller Viktor (TTK '02, '19) az ELTE TTK docense.
Eredmények itt elérhetők.
A fotókat köszönjük az ELTE Online-nak.
kedvel
408 megtekintéss
megtekinté
XLIII. 5vös 5km - Jane Goodallal
2023-05-22 14:45:00
www.alumni.elte.hu
https://www.alumni.elte.hu/medias/image/1470189749633d3c013fcc3.png
2023-05-23 09:32:03
2019-09-26 10:35:21
Alumni Központ
2023. május 9-én immár XLIII. alkalommal került megrendezésre az ELTE népszerű futóversenye, az 5vös 5km! Ez alkalommal is ajándékcsomagokkal készültünk azoknak, akik ELTE Alumni kategóriában jutottak dobogós helyezéshez, vagy türelmesen kivárták a díjátadó végét. A nagy hagyománynak örvendő futóversenyt ezúttal dr. Jane Goodall, világhírű etológus nyitotta meg. Gratulálunk minden futónak!Az évente kétszer megrendezésre kerülő sporteseményen közel 500-an álltak rajthoz, köztük 128 ELTE Diplomás. A versenyzők jelentős része az Eötvös Loránd Tudományegyetem diákjai, dolgozói és alumnusai közül került ki, de képviseltette magát több hazai egyetem is - mint a Semmelweis, az Óbudai, Testvelési, Debreceni, valamint a Budapesti Műszaki Egyetem. A futóversenyt Borhy László (BTK '88) az Egyetem rektora, az ELTE Alumni Alapítvány elnöke, valamint dr. Jane Goodall, világhírű etológus nyitotta meg, aki Lágymányosi Campuson tartotta meg teltháznak örvendő előadását a futóversenyt követően.Az Alumni kategória díjazottjai: A férfi indulók közül Jávor Gellért (BTK - 00:17:37) ért elsőként a célba. Második helyezett Rádl Attila (TTK - 00:19:17) lett. A dobogó 3. fokára pedig Gladys Zoltán (BTK - 00:19:28) állhatott. A női alumni indulók közül Lantos Brigitta (TTK - 00:21:46), alumnánk volt a leggyorsabb. Másodikként ért célba Szobonya Nikoletta (TTK - 00:22:24), harmadik pedig Egyed Tünde (TTK - 00:22:41) lett.Gratulálunk valamennyi résztvevőnek, különösen az ELTE Alumni kategória futóinak!A versenyt teljesítette Zentai László (TTK '84) rektorhelyettes, Székely Mózes (TTK '94, PPK '97), a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke 35. alkalommal állt rajthoz, továbbá Horváth Ákos (TTK '96), a TTK Atomfizikai tanszék docense és a futóverseny atyja, valamint Müller Viktor (TTK '02, '19) az ELTE TTK docense.Eredmények itt elérhetők.A fotókat köszönjük az ELTE Online-nak.
https://www.alumni.elte.hu/medias/image/thumbnail_10823357486756ab133d220.jpg
Képek 12
Megjegyzések0
Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!
Javasolt cikkek