Sorozatunk keretében neves ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, majd adják tovább a stafétát egy következő jeles alumnusnak. A stafétát ezúttal Madas Edit (BTK '74) irodalom- és művelődéstörténész, medievista, az MTA rendes tagja, az MTA–ELTE Fragmenta Codicum Kutatócsoport, majd az MTA–Országos Széchényi Könyvtár Res Libraria Hungariae Kutatócsoport egykori vezetője kapta.
Gyerekként mi volt az első, szakmájához illő ténykedése?
Visegrádon laktunk, a királyi palota tövében, minden délután, zárás után a romok közt játszottunk, nagy csoda, hogy senki sem törte ki a nyakát. A restaurátor műhely, a földből vagy a Dunából előkerült izgalmas leletek a mindennapjainkhoz tartoztak. A régiség iránti érdeklődésemet ez bizonyosan meghatározta.
Mikor döntötte el, hogy az ELTE-re jelentkezik?
Nem kellett eldöntenem. Természetes volt, hogy szeretnék tovább tanulni, a humán tárgyak érdekeltek jobban, latinos osztályba jártam, az irodalom és a művészettörténet egyformán vonzott. Mivel a művészettörténetet csak másodévtől lehetett felvenni, így a magyar mellett latinból felvételiztem. Elsőre nem vettek fel, ami csalódás volt, pedig ennél jobb akkor nem történhetett volna velem. Egy évig dolgoztam és közben készültem a felvételire, amit ekkor megtanultam, később nagyon megkönnyítette az életemet.
Mi a legszebb/jobb emléke az ELTE-ről?
A latin szak. Nem volt világszínvonalú az oktatás, de kis szak lévén az évfolyamok ismerték egymást, voltak nagy közös kirándulások, kitűnő tanszéki estek, rengeteg auktorolvasás. De voltak kiváló tudós professzorok is: ifj. Horváth János volt a tanszékvezető, indoeurópai nyelvészetet Harmatta János adott elő nekünk, ókortörténetet pedig Hahn István. (Mindez még Borzsák István Budapestre való visszatérése előtt volt.)
Idézze fel egy felejthetetlen vizsgáját!
Magyar szakosként Zsilka Jánosnál hallgattunk általános nyelvészetet, különleges élmény volt. A latinosokkal kivételezett: a vizsgán mindenkinek ötöst adott. Ilyenkor a latin nyelvről beszélt, szárnyalt, mérföldekkel a tanszéki biflázás fölött.
Egyetemi évei alatt ki volt a legmeghatározóbb személyiség, akivel megismerkedett?
Mezey László. Vele nem az egyetemen találkoztam, hanem az Eötvös Kollégiumban. A kollégisták hívták meg először egy középkori szemináriumra, ami néhány év alatt heti több órás rendszeres stúdiummá, graduális és posztgraduális képzéssé alakult át. Valamennyi tanítványának állást is szerzett vagy valamelyik nagykönyvtár kézirat-, illetve régi nyomtatvány tárában, vagy az általa 1974-ben létrehozott akadémiai kódextöredék kutató csoportban.
Mi volt pályáján a legmeghatározóbb élménye?
Az, hogy Mezey László kutatócsoportjának egyik első munkatársa lehettem.
Mi az, amit a nagyközönségnek feltétlenül tudnia kellene az Ön szakmájáról?
Hogy a nyomtatott könyvek bekötésére felhasznált kódexlapok középkori kultúránk fontos dokumentumai: rekonstruálni lehet belőlük az egykori kódexet, meghatározni a korát, tartalmát, jó esetben a sorsát. S ahogy egy üvegcserépből rekonstruálható az egykori pohár, mint a királyi palota felszerelési tárgya, úgy árulhat el a beírt pergamendarab ezernyi dolgot a hazai középkori írott kultúráról.
Milyen más területek érdekelték még szakterületén kívül?
A kódextöredék kutatás eleve nagyon sokféle területet érint az írástörténettől a zenetörténetig, a teológiától a jogtörténetig, a művészettörténettől az irodalomig. Mindehhez persze nem értek, de körül voltam véve jó szakemberekkel, és sok mindent megtanultunk egymástól. Nagyon fontosnak tartom, hogy az ember tudja, hogy mit kitől kérdezhet meg. Ilyen hely volt a Széchényi Könyvtár különgyűjteményi folyosója, vagy a várbeli akadémiai intézetek közelsége, emailen keresztül pedig a tudós nagyvilág. Én is mindig örülök, ha kérdeznek tőlem.
Melyik a kedvenc országa?
Franciaország. 9 hónapot töltöttem Párizsban az egyetem után, ez volt számomra a „szabad világ” első megtapasztalása. Sokat jártam külföldön később is, de ezt az elemi élményt semmi sem múlta fölül.
Mi inspirálja Önt leginkább a munkája során?
Manapság a határidő.
Mit üzen az ELTE jelenlegi hallgatóinak?
„Omnia disce, videbis postea nihil esse superfluum.” (Hugo a Sancto Victore) – Tanulj meg mindent, s később látni fogod, hogy semmi sem fölösleges.
VÉGÜL: Kinek adná tovább szívesen az Alumni Stafétát?
Szondi György költőnek, műfordítónak.
A felhasznált fotót Madas Edit bocsátotta rendelkezésünkre.
Megjegyzések0
Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!
Javasolt cikkek