Alumni Staféta - Demetrovics Zsolt

Sorozatunk keretében neves ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, majd adják tovább a stafétát egy következő jeles alumnusnak. A stafétát ezúttal Demetrovics Zsolt (BTK '98, PPK '06, '10) klinikai szakpszichológus, addiktológus, kulturális antropológus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar korábbi dékánja (2014-2021) kapta. 2011-től 2021-ig az ELTE PPK Pszichológiai Intézet igazgatója és a Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék vezetője, 2016-tól az Addiktológia Kutatócsoport vezetője. Az MTA 2013-ban Akadémiai Nívódíjban, 2016-ban Bolyai Plakettben részesítette, 2021-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Emlékérmét, valamint Szent-Györgyi Albert-díjat vehetett át.  

Mi okozza jelenlegi munkájának legnagyobb sikerélményét? Mik a legfőbb frusztrációi?

Több olyan mérőeszközt fejlesztettünk ki különböző addikciós viselkedések súlyosságának vagy egyéb jellemzőinek a mérésére, amelyeket ma világszerte használnak. Közvetlen tudományos sikerként talán ezek említhetők leginkább, illetve ezekhez is kapcsolódva az a munka, amely sokakkal együttműködve a viselkedési addikciók, mint függőségi zavarok elfogadtatásához vezetett. Mára sem a pszichológiában, sem a pszichiátriában, de a közgondolkodásban sem kérdés, hogy a szerencsejáték-függőség, a videójátékokkal kapcsolatos függőségi problémák, de akár a munkafüggőség, a testedzésfüggőség, a kényszeres szexuális viselkedészavar, a pornófüggőség vagy a kényszeres vásárlás valóban a pszichoaktív szerek használatához hasonló függőségi zavar. De húsz vagy pláne harminc évvel ezelőtt ez nem volt így. Nem csak, hogy nagyon kevesen foglalkoztak ezekkel a problémákkal, de még, ha függőségnek hívták is egyiket másikat, nem sok tudományos adat szólt amellett, hogy valóban rokonságot mutatnak egymással és a pszichoaktív szerekkel kapcsolatos problémákkal. Ezeknek a felismeréseknek és az igazolásuknak, az egész terület izgalmas és nagyon dinamikus fejlődésének aktív részesei lehettünk a kutatócsoportommal az elmúlt három évtizedben.

Tágabban, ha a tudományszervezési munkát is a kérdés részévé teszem, akkor a Journal of Behavioral Addiction c. szakfolyóirat megalapítása és szerkesztése az elmúlt tizenöt évben mindenképp nagy siker és öröm nekem. Ez a szakterület első lapja lett, s mára az addikció tudományterületének meghatározó, első-második helyen rangsorolt lapja. És ide kapcsolódik az International Society for the Study of Behavioral Addiction szervezet megalapítása és vezetése is, amely az elmúlt több, mint egy évtizedben fontos szerepet vállalt a szakterület fejlődésében. 

De a fentiekhez kapcsolódva az igazán nagy sikerélmény ezeknek az izgalmas folyamatoknak, s főképp az e köré szerveződő nemzetközi networknek a részese lenni.

Ha az emberiség csak egy könyvet olvasna el az ön javaslatára, melyik lenne az?

Nincs egy könyv. Vagy inkább sok „egy könyv” van szerintem. Másképpen mondva, sok-sok olyan könyv van, ami lehet valakinek vagy sokaknak az az egy, amiben alapvető dolgokat talál, találunk meg.

Hol és mikor szeretett volna inkább élni és dolgozni?

Gimnáziumban, egyetemen, baráti körben néha előjött ez kérdés. Nagyon szeretem a történelmet, a történelmi regényeket is, élvezettel olvasok életrajzokat és önéletrajzokat, és izgalmasnak találom a (jó) időutazásos filmeket. Nagyrészt azért, mert érdekelnek más korok, más idők, más helyek, s ebben az emberek élete. Az ember általános emberi jellemzői valamennyire talán pont abból titrálhatók ki, ha különböző időkben, korokban nézzük a viselkedésüket, próbáljuk megérteni őket. Szóval roppantul érdekel a dolog. De a kérdést sose tudtam megválaszolni. Lehet, hogy a fentiek ellenére nincs elég fantáziám hozzá, de lehet, hogy egyszerűen csak jól érzem magam ebben a mostani világban. Annak idején, antropológia szakos hallgatóként, az évfolyamtársaim többsége vad vágyakat kergetett (és valósított meg később) idegen kultúrák megismeréséről; nekem valahogy nem volt ilyen indíttatásom. Érdekeltek ezek a kultúrák, s olvastam róluk sokat, nyilván az antropológia szakot is ezért választottam, de ténylegesen leginkább a saját kultúránk (és egyes szubkultúrák) megismerése izgatott. Nem vágytam másik világba. Szóval, bár nagyon érdekelnek más kultúrák és idők, ez a mostani világ megfelel nekem.

Mi jelenti Ön számára a kikapcsolódást?

Nagyon szeretek kirándulni, különösen a magasabb, kopárabb hegyeket szeretem, az olyan csúcsokat, amelyek kihívást jelentenek, de nem kell külön technika a megmászásukhoz (ezeket ugyanis nem ismerem, nem tanultam soha). A mindennapokban a sport, mostanában elsősorban a futás (s közben zenehallgatás) jelent kikapcsolódást. De leginkább a zenélés. Egy gitárral végtelen időt el tudok tölteni, alapvetően csak úgy magamban (bár nem vagyok ügyes gitáros). De az elmúlt években olyan szerencsésen alakultak a dolgok, hogy néhány barátommal létrehoztunk egy alkalmi zenekart, amiben dobolok. Ez mindent visz, de sajnos csak nagyon kevés alkalmunk van zenélni. 

Milyen más területek érdekelték még szakterületén kívül?  

A pszichológia eleve interdiszciplináris terület, s ezt mindig is szerettem benne. Rengeteg egyéb területen dolgozó kollégával dolgozom, dolgoztam együtt az évek során. Pszichiáterekkel, szociológusokkal, biológusokkal, genetikusokkal, sporttudományi szakemberekkel és így tovább. Igazából, pont ez teszi izgalmassá az ember munkáját, amikor más területekkel érintkezik, s próbál valamit közösen összerakni, kibogozni, megérteni.

Érez-e késztetést arra, hogy tanuljon valamit, aminek nincs azonnali vagy gyakorlati értéke? Ha igen, mi lenne az?

Valahogy inkább fordítva van ez. Szerintem mindennek van valami gyakorlati értéke. Folyamatosan tanulunk, minden másodpercben ragad ránk valami, s jó ha ezt aktívan keressük is. És látszólag kevés dolognak van gyakorlati értéke, de valójában mindennek.  

Milyen körülmények között születtek legjobb és legihletettebb ötletei?

A félálomszerű állapot, amiről sokan mesélnek, nekem is gyakran működik. Nem elalvás előtt, hanem inkább napközben, vagy bármikor, ha ledőlök 5-10 percre, kikapcsolom az agyam, s félig pihenek, félig gondolkozom. De nem kell ledőlni sem, taxiban, buszon, repülőn.

Ha biztosan tudná, hogy már csak egy hónap van hátra földi pályafutásából, mi lenne az, amit még mindenképp szeretne megtenni, megélni?

A családommal lennék. 

Mi az az egyetlen tárgy, amit égő munkahelyéről kimentene?

Nagyon unalmas válasz: a laptopom. 

Melyik irodalmi személlyel találkozna szívesen? Miért?

Nincs ilyen.

Miért az ELTE-t választotta?

A szakválasztás nehezen dőlt el. De soha nem merült fel más egyetem, mint az ELTE. Gimnáziumba a Trefortba jártam (akkor még Ságvári), nem gondolkodtam más egyetemben.

Egyetemi évei alatt ki volt a legmeghatározóbb személyiség, akivel megismerkedett?

Három személyt mondok; sajnos már egyikük sincs velünk. Kulcsár Zsuzsanna, a pszichológia szakon tanított. Bár közvetlen tanítványa nem voltam, a témáink is távol álltak egymástól, sajátos gondolkodásmódja nagyban hatott rám. Boglár Lajos az Antropológia Tanszék megalapítója és vezetője ugyancsak a világlátásával és a gondolkodásával hatott rám. A legközelebbi kapcsolatban, szakterületileg is és a közös munkákat is tekintve Buda Bélával voltam. 

Mit üzen az ELTE jelenlegi hallgatóinak? 

Legyenek őszinték, hitelesek és nyitottak a tudományban, az együttműködésekben, a gondolkodásban. Az egyetem, a tudományos világ – minden problémájával együtt is – a világ egyik, ha nem a legtranszparensebb, legdemokratikusabb, leghitelesebb intézményrendszere és kultúrája. Sok szász éves hagyomány és tapasztalat kulturális letéteményese, s ennek az örökségnek a megőrzése a legfontosabb feladatunk. Akár tudósként, akár tanárként, akár ipari fejlesztőként, politikusként, jogászként, hivatalnokként, segítőként kerül majd ki valaki az egyetemről, az a fontos, hogy azokat az alapértékeket tudja képviselni egy életen át, amit az egyetem a tudomány eszméjén (és gyakorlatán) keresztül a hitelességről, a sokszínűségről, a tények fontosságáról, a szempontok ütköztetésének és összeegyeztethetőségének fontosságáról és lehetőségéről gondol. Sok minden, köztük sok érték kérdőjeleződik meg napjainkban (persze ez más korokban is így volt), de nagyon fontos, hogy ezek az egyetemi alapértékek valóban alapértékké váljanak a hallgatókban, s általuk minél erősebben képviselve legyenek a világban.  

VÉGÜL: kinek adná tovább szívesen az Alumni Stafétát?

Hamarosan!

Előző staféta

Fotó: Kike Rincón