2023. április 20-án a Bárczi Gyógytea 9. évadának hatodik alkalmán a pszichopedagógusi munkakörhöz kapcsolható intézményes ellátást (gyermekkórház, gyermekpszichiátria, felnőtt pszichiátriai és addiktológiai ellátás) vette górcső alá Bányai Borbála, Bulyáki Tünde, Csabai Lucia, Nagy Anett és Perlusz Andrea. A szakmai alumni rendezvényt - akárcsak a Gyógytea sorozat többi, jelen tanéves alkalmát - az ELTE Alumni támogatta.
A beszélgetést Perlusz Andrea, tudományos és stratégiai ügyekért felelős dékánhelyettes nyitotta meg, majd Pataky Csilla, az ELTE Alumni Központ vezetője köszöntötte a megjelenteket, rámutatva arra, hogy az ELTE Alma Maternek különösen hatalmas az alumnus tábora és szinte minden területen felmutat tehetségeket, így az alumni törekvések, események révén remek lehetőség nyílik a generációk összefogására - legyen az tudásmegosztás, kapcsolatépítés, vagy a tehetséges, rászoruló hallgatók támogatása. Ezt követően az előadók a pszichopedagógus intézményen belüli feladatát és szerepét két fókuszból tekintették át; egyrészt az intézményen belüli teamben elfoglalt helyét, másrészt az érintett egyénre, életútjára és családdal való együttműködésre vonatkozó lehetőséget vizsgálták. Hazai és külföldi szakirodalmak, szakmai irányelvek, valamint hazai szakértőkkel készült interjúk alapján azonosították a pszichopedagógusi feladatokat. A feladat részei lehetnek a gyermekkórházakban és a gyermekpszichiátrián az egyénre szabott speciális oktatás kialakítása, a közösségbe való visszailleszkedés megsegítése, megküzdési stratégiák kialakítása, és egy úgynevezett híd funkció betöltése az orvosok és a pedagógusok között. A felnőtt pszichiátriai és addiktológiai ellátás színterein a pszichopedagógus feladata a felépülésközpontú támogatás, az önálló életvitel, társas-társadalmi beilleszkedés megsegítése, elsősorban foglalkozásrehabilitációs és művészetterápiás eszközökkel. Az előadást követően a résztvevők kérdéseire, észrevételeire került sor.
Forrás: barczi.elte.hu
kedvel
519 megtekintéss
megtekinté
Új utak gyógypedagógusok számára - Bárczi Gyógytea beszámoló
2023-05-12 08:25:00
www.alumni.elte.hu
https://www.alumni.elte.hu/medias/image/1470189749633d3c013fcc3.png
2023-05-22 13:50:32
2023-05-10 10:32:28
Alumni Központ
2023. április 20-án a Bárczi Gyógytea 9. évadának hatodik alkalmán a pszichopedagógusi munkakörhöz kapcsolható intézményes ellátást (gyermekkórház, gyermekpszichiátria, felnőtt pszichiátriai és addiktológiai ellátás) vette górcső alá Bányai Borbála, Bulyáki Tünde, Csabai Lucia, Nagy Anett és Perlusz Andrea. A szakmai alumni rendezvényt - akárcsak a Gyógytea sorozat többi, jelen tanéves alkalmát - az ELTE Alumni támogatta. A beszélgetést Perlusz Andrea, tudományos és stratégiai ügyekért felelős dékánhelyettes nyitotta meg, majd Pataky Csilla, az ELTE Alumni Központ vezetője köszöntötte a megjelenteket, rámutatva arra, hogy az ELTE Alma Maternek különösen hatalmas az alumnus tábora és szinte minden területen felmutat tehetségeket, így az alumni törekvések, események révén remek lehetőség nyílik a generációk összefogására - legyen az tudásmegosztás, kapcsolatépítés, vagy a tehetséges, rászoruló hallgatók támogatása. Ezt követően az előadók a pszichopedagógus intézményen belüli feladatát és szerepét két fókuszból tekintették át; egyrészt az intézményen belüli teamben elfoglalt helyét, másrészt az érintett egyénre, életútjára és családdal való együttműködésre vonatkozó lehetőséget vizsgálták. Hazai és külföldi szakirodalmak, szakmai irányelvek, valamint hazai szakértőkkel készült interjúk alapján azonosították a pszichopedagógusi feladatokat. A feladat részei lehetnek a gyermekkórházakban és a gyermekpszichiátrián az egyénre szabott speciális oktatás kialakítása, a közösségbe való visszailleszkedés megsegítése, megküzdési stratégiák kialakítása, és egy úgynevezett híd funkció betöltése az orvosok és a pedagógusok között. A felnőtt pszichiátriai és addiktológiai ellátás színterein a pszichopedagógus feladata a felépülésközpontú támogatás, az önálló életvitel, társas-társadalmi beilleszkedés megsegítése, elsősorban foglalkozásrehabilitációs és művészetterápiás eszközökkel. Az előadást követően a résztvevők kérdéseire, észrevételeire került sor.Forrás: barczi.elte.hu Bárczi Gyógytea 9. évad 5. alkalomBárczi Gyógytea 9. évad 4. alkalomBárczi Gyógytea 9. évad 3. alkalomBárczi Gyógytea 9. évad 2. alkalom Bárczi Gyógytea 9. évad 1. alkalom
https://www.alumni.elte.hu/medias/image/thumbnail_202989713672a217275e1a.png
Képek 5
Megjegyzések0
Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!
Javasolt cikkek