Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Piacgazdaság és könyvtárügy

-

BTK Alumni Tagozat

Beszámolók

-

2023.12.07

2023. november 28-29. között rendezték meg a Valóságos könyvtár – könyvtári valóság című konferenciát, mely a könyvtár- és információtudomány legnagyobb hazai tanácskozása. A konferencia egyben az ELTE BTK egyik kiemelt szakmai alumni eseménye is, mely idén is az ELTE Alumni támogatásával valósult meg.

Az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézete által szervezett kétnapos, teltházas, több mint 50 előadót felvonultató, bírálati rendszerű nemzetközi konferencián elismert hazai és külföldi szakemberek, tudósok, egyetemi oktatók és tudományos pályájuk kezdetén lévő doktoranduszok osztották meg gondolataikat az interdiszciplináris tudományterület számtalan vetületéről.


Az idei konferenciát Horváth Krisztina, az ELTE BTK oktatási és tanulmányi ügyek dékánhelyettese, a Magyar Rektori Konferencia Bölcsészettudományi Bizottságának elnöke, majd Vincze Máté, közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár (Kulturális és Innovációs Minisztérium) nyitotta meg. A megjelenteket Kiszl Péter, az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetének igazgatója, tanszékvezetője, a doktori program vezetője, a konferencia elnöke köszöntötte.

A VKKV konferenciasorozat értékes hagyományaként először neves tudósok vallottak a könyvtárakhoz fűződő élményeik mellett arról, hogy tudományos pályafutásukra milyen hatást gyakoroltak a könyvtárak. Feldné Knapp Ilona, az ELTE BTK Germanisztikai Intézete, valamint Mohay Tamás, az ELTE BTK Néprajzi Intézete professzorainak idei előadásai ugyanazt bizonyították, mint amiről a korábbi konferenciák tudós előadói tettek tanúságot.

Mohay Tamás szavaival élve: „Talán olyan a könyvtár, mint egy jófajta lombos erdő: sokféle fa van benne, éppen cseperedők, gazdag termést hozók és már kidőlt vastag törzsek is, körülöttük gazdag aljnövényzet. Ki lehet vágni, el lehet tüzelni fákat is, könyvtárakat is; fájdalmas tarvágást is lehet végezni, az erdő mégis megmarad. Nem hiszem, hogy a kultúra átadásának új technikái „megszüntetnék” akár a könyveket, akár a könyvtárakat – ahogy a fényképezés sem szüntette meg a festészetet, vagy a film a fényképészetet.”

Nem véletlen, hogy az idei konferencia kiemelt témája a könyvtár és piacgazdaság volt. A pandémia, a pénzügyi krízis jelentősen hozzájárult a gazdasági-politikai összefüggések mélyebb megértésének igényéhez könyvtárszakmai körökben is.

Ehhez nyújtott segítséget Tóth Ákos (Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar), Havadi Gergő (OSZK Könyvtári Intézet Kutatási és Elemző Osztály), Rostás Norbert (Kulturális és Innovációs Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkárság Könyvtári és Levéltári Főosztály), Miszler Tamás (pécsi Csorba Győző Könyvtár), Kenyeres István (Budapest Főváros Levéltára, főigazgató; Nemzeti Kulturális Alap Könyvtárak és Levéltárak Kollégiuma), Ekaterina Rogatchevskaia (British Library Slavonic and East European Collections, Americas and Oceania Collections), Barátné Hajdu Ágnes (ELTE BTK KITI Könyvtártudományi Tanszék; IFLA Global Libraries; IFLA Regional Division) és Kiszl Péter (Kiszl Péter ELTE BTK KITI) előadása. Kiss Gábort (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár) betegsége sajnos megakadályozta a részvételben. Az élénk érdeklődést kiváltó előadásokat több kérdés, hozzászólás követte, szakmai vita is kibontakozott.

Ezután az intézet Valóságos könyvtár – könyvtári valóság. Könyvtár- és információtudományi tanulmányok 2022 címmel, Kiszl Péter és Németh Katalin szerkesztésében megjelent kötetet mutatta be Tóth Máté (szentendrei Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár; Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Könyvtár és Információtudományi Tanszék). Az első nap programját Pataky Csilla (ELTE Alumni Központ) köszöntője, majd az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézete hallgatóinak (Bús Diána és Báthori-Kovács Bence) előadása zárta Könnyűzenei sztenderdek című műsorával.

A második napon a folyamatban lévő kutatások ízelítőivel gazdagodott a könyvtár- és információtudományról felmutatott panoráma: az intézet oktatóinak és doktoranduszainak előadásai a történeti vizsgálatoktól kezdve a menedzsmenten és a fenntarthatósági törekvéseken át az oktatásfejlesztési kérdéseken keresztül a szerzői jogig igen széles látókörben fogták át a tudományterület teljes spektrumát. Librarianship in the age of Artificial Intelligence (AI) and after COVID-19 címmel hibrid részvételű angol nyelvű szekció is zajlott a Sukhothai Thammathirat Open University (Thaiföld), valamint az Oslo Metropolitan University (Norvégia) szakmai közreműködésével.

A két nap szekcióelnöki teendőit Haszonné Kiss Katalin (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár; Magyar Könyvtárosok Egyesülete), Eszenyiné Borbély Mária (Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Média- és Könyvtártudományi Intézet Könyvtár- és Információtudományi Tanszék; Magyar Könyvtárosok Egyesülete), Nagyné Mandl Erika (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Neveléstudományi Intézet Anyanyelvi és Gyermekkultúra Tanszék) és Barátné Hajdu Ágnes (ELTE BTK KITI Könyvtártudományi Tanszék; IFLA Global Libraries; IFLA Regional Division) látta el.

Szatellitrendezvényként hirdettük meg a Könyvtár- és Információtudomány Intézet szervezésében futó másik szakmai rendezvénysorozat soron következő részét, a Nyitott Napok 48. alkalmát, amelyen Hegyi Ádám (Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék) volt vendégünk.

Fodor János (ELTE BTK KITI Információtudományi Tanszék) zárszavában hangsúlyozta: a Magyar Tudomány Ünnepe 2023 mottója – Tudomány: válaszok a globális kihívásokra. A rendezvénysorozat idei mottójával összhangban a konferencián kiemelten tárgyaltuk a globális gazdasági, politikai folyamatok, valamint a mesterséges intelligencia könyvtári hatásait elemző kérdésköröket; de továbbra is napirenden tartottunk a könyvtár- és információtudományhoz, valamint a bölcsészet- és társadalomtudományokhoz kötődő más előadásokat is.

A kétnapos tanácskozáson elhangzó előadások nyomán készülő írásokat – immár hagyományosan – lektorált tanulmánykötetben tervezzük megjelentetni 2024-ben, ezzel is biztosítva a diszciplína magyar nyelvű szakkönyvutánpótlását. A VKKV könyvtár- és információtudományi szakkönyvsorozat eddig megjelent kötetei nemcsak nyomtatásban, de az ELTE EDIT repozitóriumában is olvashatók. Az előadások prezentációi a konferencia honlapjáról letölthetők.

Húszéves a Magyar Tudomány Ünnepe, tíz éve indult a Valóságos könyvtár – könyvtári valóság konferenciasorozat. A tárgyalt témák és az előadók száma alapján a legnagyobb hazai, bírálati rendszerű, nemzetközi előadókat is felvonultató könyvtár- és információtudományi konferencia jelentőségét bizonyítja az is, hogy széles körű szakmai együttműködéssel valósul meg. Partnereink az ELTE Alumni Központ, az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzat Könyvtár- és Információtudományi Intézeti Képviselet, az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézet, az Infodok Információs és Ügyviteli Szolgáltató Kft., a KELLO Könyvtárellátó Nonprofit Kft., a Magyar Információtudományi Alapítvány, az Oslo Metropolitan University (Norvégia), a Sukhothai Thammathirat Open University (Thaiföld) és a Trefort-kert Alapítvány. A konferenciáról hírt adott a kormany.hu, az MTI és az MTVA.

Szervezőbizottság: Kiszl Péter (elnök), Boda Gáborné Köntös Nelli (titkár), Barátné Hajdu Ágnes, Csík Tibor, Fodor János.

Fényképek a konferenciáról
A konferencia programfüzete


A rendezvény az ELTE Alumni támogatásával valósult meg.
Örök diákjait az ELTE Alma Mater visszavárja!

kedvel
279 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Kampányok és támogatások 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Beszámolók

Magyar Tudomány Ünnepe a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 december

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december