Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Nemzetek estjei: Ukrajna

Beszámolók

-

2024.03.28

Nagy érdeklődés övezte Nemzetek estjei kulturális sorozatunk ukrán tematikájú alkalmát 2024. március 22-én, mely az Ukrán Filológiai Tanszék közreműködésével valósult meg. Az eseményen tiszteletét tette Ukrajna magyarországi ideiglenes ügyvivője és az ukrán nemzetiségi szószóló is.

Az este Koloszova Viktória (ének) és Bernáth Ferenc (gitár) produkciójával vette kezdetét, amelyen kellemes, könnyed dallamok csendültek fel. Ezt követően dr. Kiss Szemán Róbert, az Ukrán Filológiai Tanszék vezetője köszöntötte a megjelenteket. Beszédében hangsúlyozta az esemény fontosságát az ukrán kultúra megismertetésében és kérte a jelenlévőket, hogy vigyék magukkal az itt hallottakat. Balog István, Ukrajna magyarországi ideiglenes ügyvivője üdvözlőjében örömét fejezte ki meghívása felett, szívesen tért vissza Alma Materébe, egyúttal kitért a rendezvény szerepére a jelen háborús helyzetben. Grexa Liliána, ukrán nemzetiségi szószóló tradicionális ukrán viseletben (visivánka) mondta el köszöntőjét, amit Pataky Csilla üdvözlője követett. Az ELTE Alumni Központ vezetője felhívta a figyelmet a sorozat apropójául szolgáló tényre, mi szerint az Egyetemen a világon másodikként lehet a legtöbb nyelvet tanulni, több mint 70-et, majd kifejezte köszönetét az est megvalósításában közreműködőknek. Egyúttal ismertette az Alumni közösség nemes célját: a tehetséges, anyagilag rászoruló hallgatók támogatását az ELTE Alumni Ösztöndíjjal - hála a jószívű adományoknak. A tetszésnyilvánítást az ösztöndíjalap éves feltöltéséhez kérte: utalással, ill. SZJA 1%-kal az ELTE Alumni Alapítványnak (adószám: 18133442-1-41)

Az est az Ukrán Hagyományok Háza Oktatási Központ tánccsoportjának "Esti csillagom" (Tarasz Sevcsenko műve alapján) című előadásával folytatódott, amelyet 5. osztályos tanulóik "Harcolj és győzz..." című rapdalra építő fellépése követett. Ennek refrénje szintén Tarasz Sevcsenko egy művéből származik. 

Ezután három előadást hallgathattak meg az érdeklődők. Először dr. Lebovics Viktória, az Ukrán Filológiai Tanszék egyetemi adjunktusa tartotta meg videóbetétekkel és irodalmi részletek felolvasásával tarkított előadását az ukrán irodalomról. Hallhattunk ajánlót számos klasszikus és kortárs alkotóról, így többek között Ivan Kotljarevszkij, Leszja Ukrajinka, Jurij és Szofija Andruhovics, Szerhij Zsadan és Andrij Kurkov munkásságáról. A válogatás minden bizonnyal meggyőzte a hallgatóságot arról, hogy érdemes ukrán irodalmat olvasni.

Az ezt követő előadás központi témája a holodomor volt. Az ukrán éhínségről szóló irodalmi alkotásokból öt részletet ismertettek a tanszék ukrán szakos hallgatói, Molnár Marcell, Turcsik Roland, Borcsik Zsanett, Kovács René és Cseh Klaudia, melyeket Balázs Dóra, az ELTE KMRI munkatársa olvasott fel. A fordításokat készítette Molnár Marcell, Nagy Tamás, Hódossi Mária, Bálint Szabina és Cseh Klaudia. Az elhangzott elgondolkodtató részletek (Ulasz Szamcsuk: Maria, Vaszil Barka: Sárga fejedelem, Anatolij Gyimarov: Egyszer fent, egyszer lent, Natalka Doljak: Fekete tábla, Szvitlana Talan: Kettéhasadt égbolt) mély benyomást tettek a résztvevőkre. 

A hangulatot dr. Kolozsvári Kovály Katalin Kárpátalja csodáiról szóló prezentációja oldotta, melynek keretében - rövid történeti kitekintés után - ismertette a régió 7 természeti és 7 épített csodáját, amelyet meglátogatásra érdemesnek gondol, kiegészítve egy-egy személyes ajánlással is őket. Ezek listája megtekinthető a lenti galériában.

Az estét a Mischenko étterem tulajdonos séfjének, Ihor Mischenkonak kóstolóval egybekötött mesterkurzusa zárta, amelyen megismerhettük a varenyiki készítés rejtelmeit, miközben a Séfek Séfje főzőshow mesterszakácsáról is többet tudtunk meg. A beszélgetést lefolytatta, ill. tolmácsolta dr. Taskovics Okszana, az Ukrán Filológiai Tanszék oktatója. Ezúton is köszönjük a Mischenko Kitchen szíves felajánlását!

Az esemény végén lehetőség nyílt kötetlenül beszélgetni egymással és az előadókkal. A nagy érdeklődésnek örvendő Nemzetek estjei sorozatunk a következő tanévben folytatódik. Kövessék híradásainkat!  

Sorozatismertető
Facebook

Fotók: Köszönjük Rusznák Gábor (ELTE KMRI) és Zalai Sára (ELTE Online) szíves együttműködését!

kedvel
439 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Kampányok és támogatások 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Beszámolók

Magyar Tudomány Ünnepe a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 december

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december