Könyvbemutató: Fordított napló - Titkosszolgák, civil mozgalom, magántörténelem - beszámoló
A Bibó István Szakkollégium klubhelyiségében az ELTE Alumni Központ támogatásával 2024.05.09-én könyvbemutató került megrendezésre. Az esemény középpontjában az újonnan megjelent Fordított napló - Titkosszolgák, civil mozgalom, magántörténelem című könyv állt, amelynek szerkesztője Stefánich Éva. A könyv – a válogatott jelentések mellett – visszaemlékezéseket és esszéket is közöl a sűrűsödő, változások ígéretével teli időkről, az izgalmas helyszínekről, eseményekről és a jelentésekben feltűnő – esetenként ismeretlen, vagy éppen jelentős pályaívet befutott – szereplőkről.
Az eseményt Matyasovszky-Németh Márton, a szakkollégium igazgatója nyitotta meg, majd az ELTE Alumni Központ képviseletében Petz Denise Gerda tájékoztatta a résztvevőket a központ tevékenységéről, illetve bemutatta a tagsággal járó előnyöket és lehetőségeket. Ezt követően érdekes kerekasztal beszélgetés keretében került sor a könyv bemutatására. A beszélgetést Faházi Benedek szakkollégista moderálta, aki számos izgalmas kérdést tett fel a korszakkal kapcsolatban.
A beszélgetés résztvevői Nagy J. Endre szociológus, Matyasovszky- Németh Márton (ÁJK '17), a Bibó István Szakkollégium igazgatója, Stefánich Éva a kötet szerkesztője, Szent-Iványi István (BTK '84), egykori Európa Parlamenti képviselő, egyetemi oktató, Nagy Andor (ÁJK '87) Magyarország egykori bécsi nagykövete, és Bába Iván (BTK '74), diplomata, egykori államtitkár voltak.
Az eseményt különleges zenés program zárta, ugyanis hosszú kihagyás után ismét koncertet adott a Kontroll Csoport, amely tovább fokozta a hangulatot és maradandó élményt nyújtott a résztvevőknek. A könyvbemutató során lehetőség nyílt a kötetlen beszélgetésre illetve dedikálásra, miután a közönség személyesen is találkozhatott a szerzőkkel.
Köszönjük a támogatást:
Örök diákjait az ELTE Alma Mater visszavárja!
Megjegyzések0
Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.
Javasolt cikkek