Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Jubilál az alkalmazott nyelvészet doktori program

-

BTK Alumni Tagozat

Beszámolók

-

2024.10.18

Tizenöt éve alakult meg az alkalmazott nyelvészet doktori program, amelyen 2009 óta 56 hallgató védte meg a doktori értekezését. A program töretlenül népszerű a nyelvész hallgatók körében, jelenleg is mintegy 30 aktív hallgatója van. 2024-től a magyar mellett angol nyelven is elindult. A jubileum örömére a doktori program minikonferenciát és alumni találkozót szervezett 2024. október 11-én.

Az eseményt Károly Krisztina, a Nyelvtudományi Doktori Iskola vezetője nyitotta meg, majd Balogh-Kátai Judit köszöntötte a résztvevőket az ELTE Alumni Központ nevében. Ezután Bóna Judit, a doktori program jelenlegi vezetője rövid áttekintést nyújtott a program történetéből, a kezdetekről, a hallgatói létszámokról, a legendás oktatókról és a tanított kurzusokról.

A köszöntők után három rövid szakmai előadás következett. Az előadók három generációból kerültek ki, a három különböző karrierfázisban levő kutató között egy professor emeritus, egy nemrég doktorált alumnus és egy doktorjelölt voltak. 

Gósy Mária professor emeritus, a doktori program alapítója, első vezetője előadásában arról beszélt, hogyan jött létre egy komoly fonetikai alapkutatás és a véletlen találkozása révén egy széles körben elterjedt gyakorlati alkalmazás, a GOH hallásvizsgáló készülék. Désfalvi Ildikó mesteroktató (EKKE), logopédus, a program doktorált alumnusa az általa kifejlesztett dichotikus tesztet és a tesztelés során kapott eredményeit mutatta be. Hollóy Zsolt doktorjelölt, egyetemi tanársegéd pedig a tanári kommunikációval kapcsolatos kutatásából mutatott be egy részt, gyakorlati tanácsokat is adva a hatékony tanári kommunikációhoz. 

Az előadásokat követően egy kerekasztal-beszélgetésre került sor Deme Andrea, a program egyik oktatója és témavezetője moderálásával. A beszélgetésben a program jelenleg is aktív oktatói és témavezetői, valamint alumnusai vettek részt. Bartha Csilla, Gonda Zsuzsa, Raátz Judit oktatói oldalról, Csárdás László, Jordanidisz Ágnes és Major Hajnalka pedig volt doktoranduszokként, alumnusokként beszéltek arról, hogy mit jelent számukra az alkalmazott nyelvészet, mit kaptak a doktori programtól, és milyen kedves személyes emlékeik vannak a képzésről. 

Az estét egy fogadással egybekötött alumni találkozó és kötetlen beszélgetés zárta. A rendezvény létrejöttét az ELTE Alumni támogatta.

 

A rendezvény az ELTE Alumni támogatásával valósul meg.
Örök diákjait az ELTE Alma Mater visszavárja!



kedvel
168 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Kampányok és támogatások 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Beszámolók

Magyar Tudomány Ünnepe a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 december

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december