Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Évfordulósaink 2023 Q1 - Madách Imre, Erdős Pál...

Évfordulósok

-

2023.03.02

-

2

200 éve illetve 110 éve született Madách Imre költő, író, ügyvéd, politikus, valamint Erdős Pál (TTK '39) matematikus, a nagytétényi ELTE kollégium névadója. Ezt a cikket ők és további négy évfordulós alumnusunk tiszteletére készítettük.

Madách Imre Alsósztregován született 1823. január 20-án egy középnemesi családba. Az anyanyelve mellett hat idegen nyelven (német, francia, szlovák, angol, latin, ógörög) tudó Madách 1837 őszén került a Pesti Egyetemre, az ELTE jogelődjére. Az első két szemeszterben bölcsészetet, majd a harmadiktól jogot hallgatott. Ügyvédi vizsgáját 1841 októberében és novemberében tette le a Pesti Egyetemen, ügyvédi oklevelét a balassagyarmati joggyakorlatot követően 1842 decemberében szerezte meg. 1840-ben jelent meg első verseskötete Lantvirágok címmel. A lírai darabokat Lónyay Etelka iránti szerelme ihlette. Verseket egész élete folyamán írt, de életében nem jelent meg több verseskötete. A magyar irodalom és drámaköltészet kiemelkedő alakja lett, aki első drámai művét még 16 éves korában írta meg. A novellaírásba is belefogott, de novellái kevésbé jelentősek. Fő műve, Az ember tragédiája előtt hat tragédiát és egy szatirikus vígjátékot is magáénak tudhatott, de ezek egyike sem volt jelentős irodalmi alkotás. Élete nagy művét Az ember tragédiáját 1859–60-ban, Mózes című drámáját pedig 1860–61-ben írta.

Erdős Pál 1913. március 26-án született Budapesten. Szülei matematikatanárok voltak, így nem csoda, hogy őt is ez a tudomány érdekelte legjobban. Már a középiskolában kitűnt tehetségével, mint a KöMaL feladatmegoldója. Érettségijét kitűnő eredménnyel tette le, azt követően pedig párhuzamosan járt a Pázmány Péter Tudományegyetemre és a Budapesti Műszaki Egyetemre. Zsidószármazása miatt a II. világháború ideje alatt külföldre kényszerült, ahol Manchesterben ösztöndíjasként tanult, majd a princetoni Institute for Advanced Study-ba ment, amely a matematikai kutatások központja volt olyan tudósokkal, mint Albert Einstein, Neumann János és Wigner Jenő. 1956-ban az MTA tagjának választották, de tagja volt az amerikai (1979), az indiai (1988), az angol (1989) és más tudományos akadémiáknak. Munkásságáért több külföldi tudományos akadémia választotta tiszteletbeli tagjává. 1983-ban megkapta a legmagasabb nemzetközi elismerést, a Nobel-díjjal egyenértékű Wolf-díjat. Magyarországon Kossuth-díjjal (1958) és Állami Díjjal (1983) – számelméleti, approximáció- és interpoláció-elméleti, kombinatorikai, halmazelméleti, valószínűségszámítási, geometriai és komplex függvénytani kutatásaiért, iskolát teremtő tudományos és nevelő munkájáért – tüntették ki. 


További alumnusaink születéseinek évfordulóit ünnepeljük: 

200 év: Andrássy Gyula gróf, politikus 1840-től kezdett jogot tanulni egyetemünk jogelődjén. 

110 év: Lotz János nyelvész, magyar mint idegen nyelv tanár, nyelvtaníró 1960-tól járt egyetemünk jogelődjének magyar-angol-német szakra, ahol Kosztolányi Dezső magántitkára volt. 

100 év: Szabolcsi Gertrúd biokémikus, enzimológus, a biológiai tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1949-ben szerezte meg diplomáját egyetemünk jogelődjén. 

100 év: Nádori László magyar testnevelő tanár, sportpszichológus, sporttudós, egyetemi tanár, politikus, a biológiai tudomány doktora. 1967-ben doktorált az ELTE pszichológia szakán. 


Jut eszébe még évfordulós? Írja le kommentben (ezt a platformra belépve tudja megtenni)!

Forrás: wikipedia.hu

kedvel
534 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések2

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Évfordulósok

200 és 100 éve született évfordulósaink - Jendrassik, Szabad, Balázs

egy tag profilképe

Alumni Központ

28 október

Évfordulósok

125 éve született Nobel-díjasunk Békésy György

egy tag profilképe

Alumni Központ

03 június

Évfordulósok

Évfordulósaink 2023 Q4 - Babits Mihály, Neumann János

egy tag profilképe

Alumni Központ

06 december