Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

ELTE-sek messzi földről - Interjú dr. Urkom Aleksanderrel

ELTE-sek messzi földről

-

2023.04.12

Interjúsorozatunk keretében ezúttal dr. Urkom Aleksandert (BTK '00, '06), az ELTE BTK Szláv Filológiai Tanszék habilitált egyetemi docensét, a szerb szak szakvezetőjét kérdeztük egyetemi emlékeiről, ELTE-s kötődéséről, szakmai életútjáról és a magyar kultúrához való viszonyáról.

Hogyan került Magyarországra? Miért épp egyetemünkre esett a választása? 

Engem az élet az Úr 1992. évében erre a vidékre sodort. :) Pont egy testvérháború dúlt itt a közelben, a szerbek nekimentek a horvátoknak, a horvátok a szerbeknek, aztán a muzulmán lakosok sem lettek kímélve, de adósok sem maradtak. Egyszerűen pokollá vált a volt Jugoszlávia. Tehát, ha megtehette, az ember, menekült onnan. A családom is így döntött, mennünk kellett. Aztán Pest a 90-es éveiben nem éppen egy jó hely volt. Egy helyen voltak a Jugoszláviából menekült rendes emberek, de sok bűnöző is, ugyanitt voltak rendes emberek meg bűnözők Ukrajnából, Oroszországból, Romániából, de még arabok és sok-sok más országból érkezettek is, mind egy helyen. Tehát az egyik poklot csak egy másikra cseréltem. És itt volt az ELTE. Az ELTE volt számomra az a fényes csillag, amely a tudás birodalma és a szürke mindennapoktól való menedékhely is volt egyben. Így számomra különös fontosságú volt az, hogy tanulhatok és nem az utcán árulok drogot. Sok akkori barátom nem volt ennyire szerencsés, mint én. Így kerültem a szerb szakra, úgy, hogy a magyar nyelvet akkor még nem beszéltem. 

Milyennek találta nálunk az egyetemi életet? 

Az akkori BTK, vagyis a mi részlegünk, a Piaristáknál volt a Váci utcában. Az egyetem minden porcikájában azt sugallta, hogy itt nagyszerű dolgok történnek. A fiatalok hevesen vitatkoztak a folyosón, fontos témákat beszéltek meg a büfében, minden tele volt emberrel, mindig volt valahol egy koncert, egy könyvbemutató, valami esemény. Én is úgy éreztem, hogy valami nagy dolognak a részese lettem. Igaz, az elején még nem tudtam sok mindenben részt venni, mert nem beszéltem a nyelvet, így napközben jártam az órákra, este meg éjszaka magoltam a magyar szavakat és kifejezéseket. Aztán egyre jobban ment a nyelv és egyre több helyen megfordultam, elkezdtem aktívabban becsatlakozni az egyetemi vérkeringésbe. 

Elégedett volt az egyetemünkön tanultakkal? 

Mivel szerb anyanyelvűként érkeztem az ELTE-re, a szerb nyelvtanulás helyett én a szakmai tudásom fejlesztésére koncentráltam leginkább. Sőt, maga a magyar nyelv tanulása volt igazán a kihívás, hiszen mindenki tudja, hogy ezt a földönkívüli nyelvet alig lehet megtanulni, egy külföldinek viszont tökéletesen valószínűleg soha. Tehát, míg az osztálytársaim a szerb nyelvet tanulták, nekem több időm volt a szaktémákkal foglalkozni, amire a tanáraim is hamar felfigyeltek. Tőlem mindig többet kértek és a tesztek javításánál a ceruzájuk jobban fogott az én dolgozatomnál. Sokszor egy-két vessző miatt is rossz jegyet kaptam. :) De számomra nagyon fontos volt az, hogy a tanáraim nem kíméltek, nem kivételeztek velem, hanem még jobban hajtottak és ezzel hozzásegítettek, hogy a lehetőségeimhez képest kibontakozzak.  

Van olyan kiemelkedő oktató, aki nagyban hozzájárult karrierjéhez? 

Szerintem minden diák, tanuló életében van egy-kettő kiemelkedő, különösen fontos oktató, aki a személyével, hozzáállásával, belső energiájával maradandó nyomot tud hagyni, aki nagy részben felelős a diák későbbi sikeréért is. Nálam egy rendkívüli ember volt ez, a jó öreg Micko bácsi. :) Amikor az egyetemre kerültem már akkor azt beszéltük, hogy a Stefanovic Dimitrije (a mi Mickonk) öregebb magánál az Egyetemnél is, de nekem megadatott az a különleges megtiszteltetés, hogy néhány évig, a nyugdíjazásáig közvetlen kollégája is lehessek. Ő volt az, aki egy vessző miatt egyest adott a dolgozatomra, és amikor számonkértem az értékelését, csak azt felelte: - Urkom úr, magától többet vártam. :) De ő volt az is, aki bennem mindvégig bízott és biztatott, hogy folytassam a tanulmányaimat és hogy helyem lehet egy ilyen nagyszerű egyetemen. 

Van kedvenc ELTE-s egyetemi emléke/élménye hallgató korából? 

Hát most azt nem ecsetelném, hogy hányszor lettem fülig szerelmes és melyik diáktársamba, de a szerelem mellett talán a mai napig tartó hagyomány, a „Szláv Karácsony” a soha el nem felejthető emlékeim egyike. A diákok vicces bénázása, ahogy a nehéz táncmozdulatokat próbálják leutánozni, meg a tanáraink hamiskás éneklése, mert a tanároknak énekelniük kell. És ezt azóta is minden évben megtartjuk, ugyanúgy viccesen, bakikkal, hamis hanggal, de látom, a mai hallgatóknak is felcsillan ettől a szeme, és nekik is kellenek ilyen emlékek, a jövőbeli énjüknek. 

Mik a tapasztalatai a magyar nyelvvel kapcsolatban? Mit volt a legnehezebb megtanulnia? 

Viccel? Van egyáltalán valami könnyű ebben a nyelvben? Szerintem a magyar az egyik legszebb nyelv a világon. Először is, ezt már megtanultam, tehát nem lesz számomra szép egy olyan nyelv, amelyiket nem ismerem, nem beszélem. Másodszor, egy külföldi számára ez a Mount Everest megmászása. Ha feljutsz a csúcsra, akkor igazán láthatod, milyen gyönyörű onnan a kilátás. A magyar nyelv is ilyen. Nagyon nehéz megmászni ezt a hegyet, de ha sikerül, akkor szerelmes leszel belé. Nálam ez pont így történt. Tehát minden sorstársomnak üzenem: Bátorság, megéri! 

Melyik szembeötlő kulturális különbséggel volt a legnehezebb megbarátkoznia? 

Ez most nagyon változik. Amikor ideérkeztem a magyar egy megviselt, depressziós, zárkózott nemzet volt. Nagyon nehezen barátkoztak, lassan nyíltak meg a külföldiek felé. Sok volt a Trabant meg a Lada, és szinte mindenki szürkébe öltözött. A mai világ, a mai magyar teljesen más. Ezért is nehéz ezt szépen megfogalmazni. Ami egykor idegesített, az lehet, hogy ma már nem is létezik, de akár fordítva, ami egykor nagyon megtetszett, lehet, hogy mára már kihalt. De azért, hogy mondjak egyet. :) A suttogás!!! A balkáni énemhez képest a mai magyarok továbbra is suttognak, nem kiabálnak, még hangosan sem beszélnek. Ez olyan hatalmas kulturális különbség, amit a mai napig nem értek. Sőt mivel kénytelen vagyok kommunikálni magyarul meg szerbül, sokszor rám szólnak a lányaim, hogy amikor telefonálok egy szerb ismerőssel, akkor kiabálok, és amikor telefonálok egy magyar ismerősömmel, akkor suttogok. Nem fura? De lehet, hogy ez is kezd változni. A mai magyarok egyre hangosabbak. :) 

Milyen a Magyarországról kialakult kép hazájában? / Mennyien ismerik a magyar nyelvet és kultúrát? 

Ez egy nagyon érdekes kérdés, sőt egészen komplex. A két nemzet egymás mellett él több mint ezer éve. Volt itt háború, volt itt szerelem, volt jó meg sok rossz is. Vannak soha el nem múló rossz emlékek, de vannak fantasztikus események is. Tehát, sok minden van itt. Sőt, Szerbiában sok magyar is él, itt Magyarországon meg valamennyi szerb. Tehát ők is tudják (tudnák) ezt a viszonyt befolyásolni. A tény az, hogy általában a magyar nyelvet csak az tanulja Szerbiában, akinek nagyon muszáj, vagy ha korbácsolással fenyegetik. De ez érthető, mert nehéz a nyelv. Emiatt, természetesen, a magyar kultúrával is csak közvetetten találkozik egy szerb, vagy a magyar kisebbségen keresztül, vagy egy harmadik nemzeten keresztül. Igazából nem tudom melyik a rosszabb. :) Azért vannak olyanok is – a kalandorok – akik maguk tapasztalják meg a világot, na ezek aztán hazaviszik a magyarok hírét Szerbiába. Általában szinte mindenki olvasta „Dečaci Pavlove ulice“ című regényt, de általában nagyot néznek, amikor azt mondom, hogy Molnár Ferenc magyar író. De van olyan is, hogy egy magyar írót inkább ott olvasnak szerb fordításban, itt meg valami miatt elhanyagolják. Összességben, a magyarokról alkotott kép nagyrészt pozitív. A magyar-szerb viszonyt azonban folyamatosan kell ápolni, mert túl közel vagyunk egymáshoz ahhoz, hogy ne legyen fontos a baráti viszony. :)  

Milyen gyakran látogat vissza hazájába? 

A családom egy része ma is Szerbiában él. Ezek inkább rokonok, de igyekszünk tartani a jó kapcsolatot. Ezért sokszor rokonlátogatóba megyek Szerbiába. Emellett, természetesen, nagyon sokszor hivatalos útra megyek, akár konferenciára, akár valamilyen előadásra. A feladataim közé tartozik az is, hogy a szerbiai egyetemekkel tartsuk a kapcsolatot, indítsunk közös projekteket, hívjuk egymást előadni, konferenciára, segítsünk az ottani hallgatóknak idejönni, meg fordítva. 

Mit hiányol a legjobban szülőföldjéről? 

Talán azt, hogy ott körülbelül öt perc alatt képes az ember egy életre szóló barátságot kötni, és ezt csak a Balkánon lehet. Meg természetesen minden finomságot, amelyről nem csak Szerbia messze híres, hanem az egész ottani régió.  

Mit tapasztal, egyre több az országa/kultúrája/nyelve iránt érdeklődő egyetemi hallgató? 

Szerintem lassan vége annak az időszaknak, amikor a Hollywood-i filmekben a rossz fiúk mindig vagy oroszok, vagy ukránok, vagy szerbek. A magyarok körében is egyre többen mernek Szerbiába utazni. Sokan közülük megtapasztalják, hogy ott nem falják fel az embert elevenen, hogy ott is élnek szép lányok és fiúk, van ott is látnivaló, fantasztikus a gasztronómia. Emiatt szerintem emelkedőben van az érdeklődés. Sokan kezdik tanulni ezt a nyelvet, játszák a zenéjüket, készítik az ételeiket. De természetesen időre van szükség, hogy a régi berögződéseket elfelejtse az ember. Ehhez mindenki kell, tanár, újságíró, színész, szakács. Mindenki a saját műhelyében kell, hogy erősítse e két nemzet és kultúra közötti kapcsolatot. Amit mi itt az egyetemen tapasztalunk, az az, hogy töretlen az érdeklődés a szerb szak iránt, amiért nagyon hálásak vagyunk, és mindent megteszünk, hogy az ide érkező hallgatókat ellássuk minőségi oktatással, megfelelő tudással, és hogy bátorítsuk őket megtenni a kezdő lépést a másik nyelv, kultúra felé. 

Mit tanácsolna azoknak az egyetemi hallgatóknak, akik hezitálnak külföldi tanulmányútra menni? 

Hát itt jöhetnének nagy szavak is, de a lényeg az, hogy ez valóban „most vagy soha”. Az egyetemi évek során van igazán ideje az embernek egy új világot felfedezni. Azt soha nem adják ingyen. Ha egyszer befejezik az egyetemet, higgyék el, minden másra kell majd koncentrálni az életben és soha nem tér vissza az a lehetőség, hogy gondtalanul, fiatalon, a saját bőrünkön tapasztalják meg az ismeretlent. Ha engem kérdeznének, én kötelezővé is tenném a diplomaszerzéshez, hogy legalább egy szemesztert valahol másutt a világban töltsön a hallgató. A külföldi tanulmányút lehet természetesen rövidebb meg hosszabb, de mindenképpen megéri. Én a saját hallgatóimat, ha tehetem, rugdosom, hogy utazzanak ki Szerbiába, mert csak ott fogják valóban megérteni mindazt, amit én szóban elmesélek nekik. 

2007 óta az ELTE Szláv Filológiai Tanszék oktatója, ma habilitált egyetemi docens. Az ELTE elvégzését követően egyenes út vezetett jelenlegi pozíciójáig? 

Én egy tipikus „ELTE gyermek” vagyok. Itt végeztem az egyetemet, itt doktoráltam le. Utána hamarosan állást is kaptam, és azóta is taposom ez egyetem folyosóit. :) Hogy ez mennyire egyenes út, azt mindenki maga döntse el. Az tény, hogy az egyetemi oktatók munkája leginkább hivatás. Azt valóban sajátnak kell gondolni, tisztelni kell a lehetőséget és a szakmát, és nem utolsó sorban teljes alázattal és odaadással végezni a feladatokat az egyetemen. Nem kell nagyon mondanom, hogy nem a pénzügyi szatiszfakció az egyetemi oktatók mozgatórugója. Minket más hajt.  

Hogyan fordult érdeklődése a lexikográfia, fordítástudomány, illetve identitáskutatás felé?

A fordítás, a lexikográfia és az identitáskutatás a fő kutatási területeim. Emellett a nyelvoktatás metodológiájával is foglalkozom. Szerintem mindezek pont a lényemből fakadnak, hiszen a saját szakmai pályafutásom során az egyik nyelvről a másikra kellett átköltenem oldalak ezreit, számtalan szótárt felhasználva és magamat (vagyis identitásomat) keresve. Tehát nem is csoda, hogy ezek a témák különösen érdekeltek, és hogy ezekben a saját személyes csatáimat, illetve megoldásaimat is fel tudtam, fel akartam használni. Így különösen szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy magyar–szerb digitális nagyszótár főszerkesztője voltam, illetve, hogy most is a szerb szakon egy fordítói műhelyet tudok vezetni, sok-sok kiváló fiatal fordító-csemetével. 

Különösen nagy hangsúlyt fektet a leendő szlavisták képzésére, nevéhez kötődik az első hazai szlavisztikai témájú hallgatói konferencia (Fiatal Szlavisták Budapesti Nemzetközi Konferenciája, 2010-2018 között) szervezése is. Milyennek ítéli meg a tudományterülete iránt érdeklődő jelenlegi hallgatók helyzetét?

Amikor anno az akkori intézetigazgatónak megemlítettem egy ilyen konferenciának a szükségességét és lehetőségét, még én sem tudtam, hogy ezzel egy hagyományt hozunk majd létre. A fő gondolatom akkor – de még ma is –, hogy a fiatalok biztatására és támogatására volt – és mindig is lesz – szükség. Tehát, ha már egy igényt állítunk feléjük, nevezetesen azt, hogy a tudományos munkával foglalkozni kell, vagyis publikálni kell, akkor ennek a háttérlehetőségét is meg kell teremteni. Akkoriban, ha egy egyetemi hallgató a mi szakterületünkön akarta volna publikálni egy kutatásban elért eredményeit, illetve azt egy konferencián bemutatni, akkor azt csak Csehországban vagy még távolabbi országban tehette volna meg. Ezzel, hogy egy budapesti szlavista konferenciát alapítottunk, a mi hallgatóinknak, de még külföldi hallgatóknak is, egy olyan helyet és formát alakítottunk ki, ahol a fiatal kutatók-hallgatók tudnak találkozni, munkájukat bemutatni, illetve kutatási eredményeiket publikálni. Nagy öröm számomra, hogy egyre több hallgatónk jelentkezik erre a konferenciára, tehát az üzenet átment, sőt magától generálja a tartalmat és a fejlődést. Egyre érdekesebb témákkal érkeznek, és egyre komolyabb minőséggel. 

Számos önálló tudományos kötete, cikke mellett egy irodalmi művet is írt „Pest, a világ közepe” címmel. Honnan jött az ihlet, hogy ebben a műfajban is kipróbálja magát? 

„Pest a világ közepe” egy művészeti kísérlet. Abban egy még meg nem íródott regénynek a kivonata, a „kritikus időszakomban” (90-es évek) keletkezett verseim, illetve ugyanabban az időszakban szerzett zeneműveim találhatóak. Ezzel akartam magamban lezárni egy korszakot az életemből, azonban rájöttem, hogy ezzel inkább kinyitottam Pandóra szelencéjét, vagyis megátkoztam magamat azzal a feladattal, hogy megértsem mindazokat a változásokat, amelyek bennem történtek abban a korszakomban – amikor 15 évesen lecseréltem a hazám, a nyelvem és a lényem. A tudományos énem úgy néz ki folyamatosan koegzisztál a művészi énemmel, hiszen továbbra is verseket írok, de dalokat is, még zenekarom is van, ahol a zenekari társaimat folyamatosan zaklatom érzéseimmel, kételyeimmel.  

Ha ajánlania kellene neves szerb szerzőktől egy-két kötetet, amelyek magyarul is olvashatóak, melyek lennének azok? 

Ha a nagy klasszikusokat kellene mondanom, akkor itt bizonyára Ivo Andrić, Miloš Crnjanski, Meša Selimović, Desanka Maksimović, Borisav Pekić, Momo Kapor, Danilo Kiš lenne a listán és sokan mások is. Ezeknek a szerzőknek szinte biztosan egy-egy műve magyarul is megtalálható.

Ha a kortárs írókat kellene említenem, akkor itt biztos Goran Petrović, Vladan Matijević, Aleksandar Gatalica, Dragan Velikić, David Albahari, Jelena Lengold, Svetislav Basara lenne a listán, de egy nagyon érdekes író is, mint például Végel László, aki ugyan magyarul ír, de a szerb irodalom részese is egyben, mert Szerbiában él és alkot, és a témái szorosan kapcsolódnak a régióhoz.

Itt csak néhány címet említenék, amelyek érdekesek és akár egzotikusak is lehetnének a magyar olvasó számára: Igor Marojević – Belgrádi csajok, Svetislav Basara – A merénylet angyala, Borislav Pekić - Hogyan veszejtsük el a vámpírt, Vladimir Kecmanović - Az ágyú forró volt, Végel László: Neoplanta, avagy az Ígéret Földje

Többször megfordult már Szerbiában, Boszniában, Csehországban és Lengyelországban is, sok esetben vendégelőadóként egyetemeken. Mi a tapasztalata, mi lehet az ELTE erőssége a nyelvoktatást illetően?

Az ELTE legnagyobb erénye a sokszínűség. Remélem ezt a fenntartónk is képes megérteni, és mindent megtesz majd annak érdekében, hogy ez a gyönyörű „forma és tartalom” csak fejlődni tudjon. Nagyon kevesen tudják, hogy például pont az ELTE, egy nem szlávos országban levő egyetem, rendelkezik az egyik legsokszínűbb szlavista képzéssel a világon. Ez pedig egy különleges érték. Ha hozzánk téved egy hallgató, az ismert világ egy meghatározó részét tudja egy helyen tanulmányozni. És ilyen nincs sem Bécsben, sem Párizsban, sem Amerikában. Az ELTE még egy dologban nagyon erős, méghozzá abban, hogy az oktatói gárdája világszínvonalú, képzései magas minőségűek, és nem utolsó sorban a hallgatósága éhes a tudásra. És mindez teszi az ELTE-t olyanná amilyen – egy igazi győztes egyetemmé.  

Min dolgozik jelenleg? 

Jelenleg egy kisebb projekten dolgozom. A nyelvoktatás digitalizálásának a lehetséges formáit kutatom, mindezt egy szélesebb körben, ésszerű költségen elérhető oktatási módszertan kifejlesztése végett. A cél egy termék kifejlesztése, illetve annak a terméknek az implementációja az oktatási rendszerbe. Nemrég fejeztem be a magyar–szerb nagyszótári projektet is, és abban ugyanúgy a cél egy termék volt – nevezetesen egy digitális szótár –, amelyet tovább lehet fejleszteni, illetve széles körben alkalmazni.


A felhasznált képet dr. Urkom Aleksander bocsátotta rendelkezésünkre.

Következő interjú

Előző interjú

kedvel
1024 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

ELTE-sek messzi földről

ELTE-sek messzi földről - Interjú dr. Uchikawa Kazumival

egy tag profilképe

Alumni Központ

01 június

ELTE-sek messzi földről

ELTE-sek messzi földről - dr. Batbayar Zeneemyadar

egy tag profilképe

Alumni Központ

16 szeptember

ELTE-sek messzi földről

ELTE-sek messzi földről - dr. Umemura Yuko

egy tag profilképe

Alumni Központ

16 augusztus