Az én ELTE-s történetem: Szilva Jánosné - 4 generáció

Szilva Jánosné Juhász Ilona (TTK '77) a 2023. évi "Az én ELTE-s történetem" prózaíró pályázat egyik indulója. Az ELTE Alumni Központ, az ELTE Online az ELTE Alumni Alapítvány közreműködésével immár negyedszer megvalósuló verseny eredményhirdetésére 2023. november 23-án került sor, az ünnepélyes díjkiosztóra pedig az ELTE Alumni Jótékonysági Hálaest keretében, 2023. december 1-én. Többgenerációs kötődésű volt hallgatónk írását alább olvashatja.

Szilva Jánosné: Az én ELTE- s történetem: 4 generáció

   Minden egy Múzeumok éjszakáján kezdődött 2014 vagy 15-ben. Utolsó programként a Nemzeti Múzeumba mentünk, ahol egy kiállítás egyik vitrinében volt egy anyakönyv másolat, amelyben az 1926-ban doktoráltak névsora, a disszertációk témája volt feltüntetve. Neumann és Szilárd barátságát volt hivatott demonstrálni, mert szinte egy időben doktoráltak. Ahogy nézegettem a neveket, Neumanné fölött Juhász Jenő neve állt, témaként nyelvészet, moksa-mordvin-magyar nyelvrokonság volt megjelölve. (A pontos címre sajnos már nem emlékszem.) Szemem a születési helyre, évre siklott és hirtelen elakadt a lélegzetem: ez az én nagyapám!! Tudtam, hogy a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett diplomát, hogy az I. világháborúban meg kellett szakítania a tanulmányait, harcolt a háborúban, és hadifogságba esett, így csak 1924-ben szerezte meg a diplomát. Ezután Budapesten helyezkedett el egy polgári iskolában, 1926-ban a berlini Collegium Hungaricumban kapott kutatási lehetőséget. Itt kezdett moksa mordvin szavak gyűjtésével foglalkozni. 1942–ben Finnországba kapott meghívást, hogy a finnországi hadifogolytáborban lévő moksa mordvin foglyok segítségével folytathassa a gyűjtőmunkát. A gyűjtött anyagból állította össze a “Moksa-mordvin szójegyzék” című könyvét, amelynek megjelenését sajnos már nem érhette meg. Gyermekkoromból olyan emlékeim vannak róla, hogy Nagyapa mindig a céduláival bíbelődött, melyek hatalmas kötegben álltak az asztalán. Nagyon kedvesen üdvözölt minket, megérdeklődte kivel mi történt, mi újság a családunkban, aztán folytatta a cédulázást, bár ott volt a társaságunkban, hallgatta a beszélgetést, de a figyelmét inkább a cédulákra fordította. Még nem voltam iskolás, amikor elhunyt. Később, már felnőttként tudtam meg, hogy nyelvészként mivel foglalkozott, s kutatási anyagait a mai PPKE-en őrzik.

   Fia, édesapám később szintén a PPTE-en kezdte el tanulmányait magyar-latin szakon. Az ő tanulmányaiba is beleszólt a történelem: 1943. szeptemberében kezdte el egyetemi éveit, de elmondása szerint a férfi hallgatókat többször is hadi szolgálatra vezényelték. Az egyetemen az oktatás sem volt zavartalan, az egyetemi történeti leírásában annyi szerepel, hogy Budapest ostroma után májusban indították a 2. félévi oktatást, és a tanév június végén lezárult. Végül 1950-ben kapták meg diplomájukat az immár Eötvös Loránd nevét viselő egyetemen. Persze voltak történetei az egyetemi évekről, szívesen mesélt is róluk. Az egyik ilyen kedvenc történetem a kollokviumokról szól. (Lehetséges, hogy csak városi legenda, de lehet, hogy tényleg megtörtént.) Akkoriban nem volt szigorúan szabályozva a kollokvium minősítése érdemjeggyel, így a vizsgáztatók a kollokvált, jól kollokvált stb. minősítéssel éltek. Egy felkészületlen hallgató úgy felbőszítette a professzort, hogy azt írta az indexbe: “kollokválni merészelt”.

   Édesapám 50 évet töltött el pedagógusként egy XVII. kerületi gimnáziumban, szinte az iskola megalakulásától kezdve. Közben fővárosi szakfelügyelői feladatokat is ellátott, volt diákjai, kollégái nagy szeretettel vették körül, legendaként tekintenek és emlékeznek rá. Nagy öröm volt számára, hogy megérhette az arany diploma és a gyémánt diploma átvételét az ELTE ünnepségein. Mi, a családja pedig nagyon büszkék voltunk, vagyunk rá!

   Négyen vagyunk testvérek, hárman szintén az ELTE diákjai voltunk, mindhárman TTK-sok: bátyám, Jenő vegyészként végzett 1975-ben, én kémia-fizika szakos tanárként 1977-ben, öcsém, Tamás matematika-fizika szakon szerzett diplomát 1979-ben. Szüleim lelki nagyságát mutatja, hogy soha nem próbáltak bennünket a pályaválasztásban befolyásolni, hagyták tanítónő Édesanyámmal, hogy a saját elképzeléseinket megvalósítsuk.

   Bátyám egyetemi évei alatt több alkalommal nyerte meg a Nemzetközi Analitikai Kémia Versenyt vagy volt dobogós helyezett. Oktatóként több csapatot készített fel sikeresen ezekre az analitikai versenyekre. Itt védte meg doktori disszertációját is. Nemcsak szakmai eredményei miatt volt népszerű társai, kollégái körében: kiválóan zongorázott, s ha hangszer közelébe került, előbb-utóbb játszani kezdett rajta. Többször is előadták kari bulikon a Vegyészoperát, amit mindig ő kísért végig zongorán. (Az egyik előadásról készült videofelvételeket én is meg tudtam nézni.)

   1979-ben ösztöndíjjal Rómában töltött egy fél évet, a kutatási témájában kapott lehetőséget a római egyetemen. A program végén meghívta feleségét (aki szintén vegyészként végzett az ELTE TTK-n 1975-ben) és a szüleinket Rómába. Édesapámat mint latin tanárt az “örök város” lenyűgözte, akkor járt ott először. Sajnos a 90-és évek elején az oktatói leépítéseknek ő is áldozatul esett. Nagyon szomorú időszak volt ez, hiszen nagyon tehetséges ember volt, ez a helyzet lelkileg, egészségileg is nagyon megviselte, s borzasztóan fiatalon, 48 évesen meghalt 1998-ban. Sokszor gondolok arra, milyen lehetőségei lehettek volna, ha nem így alakul a sorsa.

   Mind a négyünknek van legalább egy ELTE-n végzett gyereke is, ők a 4. generáció családunkból az ELTE-n. Bátyám és öcsém lányai, Juhász Tünde (matematika-fizika 2002.) és Juhász Andrea (angol-spanyol 2007.) tanári szakon végeztek, de itt szereztek mindketten doktori fokozatot is. Az én kisebbik lányom Prinz Orsolya is itt szerzett diplomát levelező képzésben (2007.) művelődésszervező szakon, húgom lánya, Puskás Eszter is az ELTE Tanítóképzőn szerzett oklevelet (2009.).

   Büszkék vagyunk arra, hogy ennyien tanulhattunk ezen az egyetemen, többen a családból itt találtuk meg feleségünket, férjünket, akik szintén ELTE diákok voltak.

   Nem tudom, hogy mennyire ritka vagy gyakori, hogy egy családban 4 generáció tanul ugyanazon az egyetemen, de remélem a sorozat folytatódik, hiszen a mi unokáink is lehetnek majd ELTE diákok néhány év múlva. Hajrá 5. generáció!! 

Szeretettel és tisztelettel emlékezve: Juhász Ilona (Szilva Jánosné)
                                                            kémia-fizika szak
                                                            1972 - 77.

Az én ELTE-s történetem" 2023 prózaíró pályázat kiírása