Sorozatunk keretében neves ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, majd adják tovább a stafétát egy következő jeles alumnusnak. A stafétát ezúttal Prószéky Gábor (TTK '79, '81, BTK '82) Széchenyi-díjas programtervező matematikus, nyelvész, a MorphoLogic cég alapítója, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatója kapta. Tudományos tevékenységét többek között Brassai Sámuel-díjjal, Gábor Dénes-díjjal és Prima-díjjal ismerték el.
Mi okozza jelenlegi munkájának legnagyobb sikerélményét?
Nekem az az egyik legnagyobb sikerélmény, amikor azt látom, hogy azok a fiatalok, akik az irányításommal kezdték meg egyetemi tanulmányaikat, elvégzik először az alapszakot, aztán a mesterszakot, majd sokan közülük a témavezetésemmel doktori fokozatot is szereznek, és mára már közülük jó néhányat a kollégámnak mondhatok.
Mi inspirálja Önt munkája során?
Mindig az inspirál, hogy a munkánk eredményét más emberek majd azért fogják használni, hogy az élet különböző területein végzett tevékenységüket ennek segítségével könnyebben végezhessék.
Mi jelenti Ön számára a kikapcsolódást?
A zene. Egyetemi hallgató koromban aktívan műveltem is: QWYX nevű kamaradzsessz-zenekarunkkal felléptünk sok klubban, így ha ELTE-vonatkozásokat akarok kiemelni, akkor az egyetem valahai Bolyai-klubjában, vagy a mai Centrál Kávéház helyén működő egykori ELTE-klubban, a Hordóban. Mostanában inkább csak hallgatom a zenét: szívesen járok komolyzenei koncertekre. Korábban lemezeket is gyűjtöttem, ám mind a lelőhelyek, mind a számomra lényeges nagylemezek eltűntek a világunkból, így a gyűjteményem nagy része ma már digitális: van egy több mint tízezer órányi dzsessz- és progresszívrocklemez-gyűjteményem, amit gyakorlatilag állandóan hallgatok és rendszerezek. Ez utóbbiban élem ki „lappangó könyvtáros énemet”, mert minden lemezt sokféle metaadattal látok el, pl. hogy ki milyen hangszereken játszik rajta, pontosan mikor és hol készült a felvétel, ki és mikor adta ki először stb., így ezek segítségével sokféle módon rendszerezhető és hallgatható a gyűjtemény.
Milyen más területek érdekelték még szakterületén kívül?
Fiatalabb koromban nagyon megragadott az akkor indult űrhajózás. Mikor már kicsit nagyobb lettem, akkor a kozmológiai kérdésekre adható lehetséges válaszok keresése közben egyre inkább hajlottam arra, hogy csillagász legyek. Aztán a felvételihez közeledve a családban is jelen levő építészet kezdett érdekelni, így az első két egyetemi felvételim (ld. később) ebbe az irányba mutatott. Amint egy másik kérdésre később kifejtem, mindezek mellett a zenetudomány mindig nagyon érdekelt, a hangok akusztikai tulajdonságaitól kezdve a zeneelméletig gyakorlatilag minden, és szerencsére azokhoz igen közel kerülhettem, akik ilyesmivel professzionálisan foglalkoztak, még ha nem is az egyetemen, hanem első munkahelyemen (ld. később).
Milyen körülmények között születtek legjobb és legihletettebb ötletei?
Azt vettem észre, hogy amikor viszonylag gyorsan meg kell oldani egy problémát, mindig valahogy úgy alakul, hogy ennek a hatására jobb ötleteim születnek, mintha nem volna ilyen külső kényszer. (Sokan ezt úgy mondják, hogy a muszáj nagy úr!)
Mi az, amit a nagyközönségnek feltétlenül tudnia kellene az Ön szakmájáról?
Nyelvtechnológiával foglalkozom, azaz a számítógép és a nyelvészet találkozásakor létrejövő megoldásokkal. Ezt ma, amikor a ChatGPT és más, mesterséges intelligenciának is nevezett hatalmas nyelvmodellek itt kopogtatnak mindenki ablakán, talán az érdeklődőknek kevésbé kell elmagyarázni, hogy mit jelent, mint korábban. Amit viszont mindenkinek tudnia kellene, az az, hogy ezek az eszközök nem veszik át a világuralmat, de még csak meg sem oldják a világ nagy problémáit helyettünk, bár a sajtó tele van efféle jóslatokkal, amiket nyilván nem a kutatók vagy a fejlesztők találnak ki, hanem a fantasztikus regényeken nevelkedett kívülállók. Rengeteget kell még dolgozni azon, hogy az egyes szakterületeken ezeknek a gépi tanuláson alapuló eszközöknek a működéséből az emberiségnek tényleges konkrét előnyei származzanak. Mivel nagyon rövid idő alatt jelentek meg ezek a megoldások, a további fejlődésükről hamar kialakult egy olyan képzet, hogy az is ugyanilyen gyors lesz, de nagyon sok olyan problémát kell még megoldani a jó értelemben vett elterjedésükhöz, amelyek nem feltétlenül egyik napról a másikra fognak megtörténni.
Mikor döntötte el, hogy az ELTE-re jelentkezik? Miért az ELTE-t választotta?
Érettségi táján annyi minden érdekelt, hogy nem tudtam eldönteni, merre akarok továbbtanulni. Ezt a bizonytalanságomat a Fővárosi Pályaválasztási Tanácsadó akkori szakembere is megerősítette, mondván, hogy több területet is javasolhatnának, de nem szeretnék befolyásolni az én döntésemet (pedig épp ez lett volna a dolguk). Ezután, 1972 és 1974 között – néhány (nem annyira jó és egész jó) felvételi-vizsgám ellenére, részben valószínűleg a Piarista Gimnáziumból hozott „egyházi mínuszpontok” beszámításával – háromszor nem vettek fel a BME különböző karaira (Építőkar, Építészkar, Villamoskar). Ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálok egy másik egyetemet. Az utolsó BME-s felvételimben egyébként már ott volt a számítógépes jövő ígérete, hiszen én akkor egy számítógép mellett dolgoztam a BME-n, ám az ugyanarra a karra tett felvételim után a főnököm behívott, és annyit mondott: „Ha a számítógép-tudomány ennyire érdekli, menjen jövőre az ELTE-re! Igaz, ott én segíteni nem fogok tudni, de legalább hátrány sem leszek…” Ebből tudtam meg az egyik lehetséges okát annak, hogy a harmadik felvételim miért nem sikerült úgy, ahogy éreztem. 1975-ben jelentkeztem tehát az ELTE-re, ahol problémamentes és sikeres felvételit tettem, így egy Magyar Néphadseregben töltött előfelvételis év után, 1976 őszén megkezdhettem tanulmányaimat az ELTE TTK-n.
ELTE-diplomája megszerzése után hogyan indult neki az életnek, álláskeresésnek?
Az első ELTE-diplomám, a programozó matematikusi diploma 1979-es megszerzése után mentem tovább a programtervező matematikus szakra, ami további két év volt. Akkor mi még nem tudtuk, hogy az első, hároméves szak végén mai fogalmakkal valójában BSc-, a további két év után pedig MSc-diplomát kaptunk. Ekkor, 1981-ben már az elhelyezkedés kérdése is felmerült, de miután a TTK-s harmadik évemben felvettem a BTK-n az Általános és alkalmazott nyelvészet szakot, aminek az első két évét egyidejűleg végeztem a progmat harmadik évével, így a programtervezői diploma kézhez kapásakor még egy évem hátra volt a BTK-n, a nyelvészet ötödéve. Szerencsére az egyetem mellett éveken át rendszeresen bejártam az MTA Nyelvtudományi Intézetébe, ahol nagyon örültek egy számítógépes nyelvésznek, és jelezték, hogy végzésem után fel is vesznek segédmunkatársnak. Az utolsó pillanatban azonban kiderült, hogy az éppen akkor bevezetett akadémiai létszámstop miatt ez a lehetőség kútba esett. A szerencse viszont úgy hozta, hogy észrevettem egy az MTA Zenetudományi Intézetébe kiírt ösztöndíj-lehetőséget, matematikusi munkakörbe. Az intézetnek akkor még nem volt számítógépe, csak az akkor szokásos gépideje az MTA Számítóközpontjában, de a lehetőség számomra igen hívogató volt, ugyanis a zene mindig is nagyon érdekelt, és akkortájt aktívan játszottam a korábban már említett kamaradzsessz-zenekarban (fafúvós hangszereken), így örömmel jelentkeztem, és fel is vettek. A kétéves ösztöndíj lejárta után véglegesítettek, így öt évig a zenetudomány „informatizálásával” foglalkoztam. (Csak a történeti hűség kedvéért említem meg, hogy az első kísérleti személyi számítógép, amihez ott akkor hozzájuthattunk, és első kísérleteinket végezhettük, 2 kilobájt (!) memóriájú volt.)
VÉGÜL: kinek adná tovább szívesen az Alumni Stafétát?
Hamarosan!
Megjegyzések0
Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.
Javasolt cikkek