Sorozatunk keretében neves ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, majd adják tovább a stafétát egy következő jeles alumnusnak. A stafétát ezúttal Csorba László (BTK '79) történész, professor emeritus, az MTA doktora, 2010-től 2016-ig a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, 2024-től a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója kapta. 2002-ben az Olasz Köztársasági Érdemrend lovagja, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, 2015-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetésben részesült.
Gyerekként mi volt az első, szakmájához illő ténykedése pl. elvégzett kísérlete/megírt novellája/… stb.?
Talán az a kaland a korai 60-as években, amikor Kiss Laci barátommal egy lebombázott vízivárosi ház megmaradt pincéjének falából egy csontváz darabjait próbáltuk „kirégészkedni”, kanállal, apám zseblámpája fényénél, az egyik húgom hajkeféjével tisztogatva a „leleteket”… Sajnos a feltárás viszonylag hamar véget ért, mert a helyi kortárs kölyökbanda zokon vette behatolásunkat a felségterületükre, így pár gyors pofon után jobbnak láttuk hamar fölkapni a nyúlcipőt…
Mi volt pályáján a legmeghatározóbb élménye?
Sok ilyen élményem van, és mindnek az a lényege, hogy amikor már éppen úgy érzem, hogy elértem valahová, és következik az eredmények boldog besöprése, akkor szinte törvényszerűen az éppen aktuális „legmeghatározóbb” élmény élesen szembesít azzal, hogy a valódi mérce még magasabban van, és folytathatom a munkát, tanulást, küszködést, erőfeszítéseket tovább…
Mi okozza jelenlegi munkájának legnagyobb sikerélményét? Mik a legfőbb frusztrációi?
Egész pályámon végig három lábon álltam: tanítottam, tudományos kutatómunkát végeztem (publikálva az eredményeket), és időnként kulturális-tudományos intézmények vezetésében vettem részt. Mindegyikben volt/van „legnagyobb” sikerélmény. A tanításban annak öröme, ha a diákok megértenek valami komoly és súlyos problémát, a kutatásban az új információk megtalálása és szép könyvekben való publikálása, a kulturális intézményekben pedig a közösségi teljesítmény (kiállítás, program, rendezvény stb.) létrehozása. A frusztráció mindhárom esetben akkor léphet fel, ha az adott munkafolyamathoz képest valamilyen külső, nem szakmai jellegű erő, hatás negatív irányban befolyásolja, netán tönkreteszi a személyes vagy közösségi teljesítményt.
Ha az emberiség csak egy könyvet olvasna el az ön javaslatára, melyik lenne az?
Charles Darwinnak A fajok eredete természetes kiválasztás útján (1859) című alapműve.
Mi a kedvenc művészeti alkotása?
Nincs egyetlen, hiszen egy vers, egy szobor vagy egy zenemű lényegében összemérhetetlen. De hadd legyek gátlástalanul szubjektív: a brixeni késő gótikus szobrász, Leinhart Scherhauff mester egyik figurája a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található, kinn van az állandó kiállításon. A koldust ábrázolja, vállán a köpennyel, amelyet a legenda szerint Szent Márton ajándékozott számára. Nos, az ötszáz évvel ezelőtti, kopasz férfialak szakállas arca oly mértékben hasonlít az enyémre, hogy számtalan alkalommal kaptam már gratuláló üzeneteket a barátaimtól, miképp sikerült „elintéznem” egy „felmenőm”-nek, hogy ő lehessen a modell…
Mi inspirálja Önt munkája során?
Ha az elvégzett munkát és teljesítményt elismeréssel fogadják azok, akiknek készült.
Hol és mikor szeretett volna inkább élni és dolgozni?
Amióta képes vagyok végiggondolni a higiénia történetét (orvos édesapámnak egy, a korai gyermekéveimben elhangzott megjegyzése nyomán), kevéssé vonz a más korokba való, amúgy az emberiség egyik örök álmát kifejező „időutazási” vágyakozás. Így élni és dolgozni sem szeretnék más korszakban, mint amelyikben épp benne vagyunk. De például 1842. augusztus 24-én szívesen ott álltam volna valahol Széchenyi István mögött a tömegben, a Dunába beleépült zárgátban, amikor a Lánchíd alapkövére először fröccsentette rá a maltert az ezüst-elefántcsont „ragaszhányó kanállal” a király személyes küldötte, Károly főherceg, az „asperni győző”…
Mi volt a legjobb tanács, amit valaha kapott?
Sok „legjobb” volt… de itt is nyúljunk vissza a gyermekkorba: „Ki mit szeret, szép az annak.” A csodafurulya című mesegyűjteményben (Illyés Gyula feldolgozásában) olvastam valamikor hatéves koromban – és azóta is a tolerancia legszebb muzsikáját hallom belőle.
Mi az a gondolat, ami leginkább megragadta eddigi olvasmányaiban?
Nehéz a válasz, mert a történész a mestersége során gyakran olvassa nagyszerű koponyák szép és igaz gondolatait. De kiragadok egyetlen, talán karakteres példát. Emlékszem arra, hogy amikor fiatal házasként sok-sok éven át hiába vártunk a tanácsi lakáskiutalásra, valahogy elment a kedvem a budai villanegyedekben való, korábban nagyon kedvelt sétálgatástól. Ekkor véletlenül újra kezembe akadt Az ezeregyéjszaka meséi egyik híres elbeszélése, A halász és a szellem, amelyben, tudjuk, a palackból kikerülő dzsinn meg akarja ölni szabadítóját. Kora gyerekkoromtól fölháborított ez az igazságtalanság… ám most, az újraolvasáskor hirtelen mellbe vágott a rádöbbenés a történet kegyetlen pszichológiai igazságára, amelyet csak egy felnőtt érthet meg: a hiábavaló várakozás gyilkossá teszi az embert…
Mi jelenti Ön számára a kikapcsolódást?
Zenehallgatás, olvasás – és időnként fölkeresni olyan helyeket szerte a nagyvilágban, amelyeket régóta szerettem volna látni a saját szememmel.
Milyen más területek érdekelték még szakterületén kívül?
Gimnazista koromban a hegymászás, idősebb koromban pedig mindinkább a zene.
Érez-e késztetést arra, hogy tanuljon valamit, aminek nincs azonnali vagy gyakorlati értéke? Ha igen, mi lenne az?
Az előbbi gondolatot folytatva, zongorázni szívesen megtanulnék. Pontosan tudom, hogy aki tud valamilyen hangszeren komolyabban játszani, annak a zene másképp hangzik a fülében. Egykoron tanultam szolfézst, majd egy évig zongorázni, és szintén egy évig hegedülni, de nem volt elég kitartásom – ezt ma már őszintén sajnálom.
Milyen körülmények között születtek legjobb és legihletettebb ötletei?
Hajnali félálomban sokszor ugrik be valami használható gondolat.
Mi az, amit a nagyközönségnek feltétlenül tudnia kellene az Ön szakmájáról?
Talán a spanyol-amerikai filozófus, George Santayana egyik híres aforizmáját, amely magyarul kb. így hangzik: aki nem tanul a történelem hibáiból, azt a történelem arra ítéli, hogy újra elkövesse azokat…
Ha biztosan tudná, hogy már csak egy hónap van hátra földi pályafutásából, mi lenne az, amit még mindenképp szeretne megtenni, megélni?
A gyermekeim zavartalan családi boldogsága.
Mi az az egyetlen tárgy, amit égő munkahelyéről kimentene?
Hűha, egy múzeumban dolgozom… Hát, talán a világhírű, Chaperont viselő férfialak töredéke az Anjou-kori szoborleletből…
Melyik irodalmi személlyel találkozna szívesen? Miért?
Talán Szép Helénával a trójai háborúból, de csak (?) azért, mert őszintén kíváncsi lennék Heller Ágnesnek az elbeszélés szelleméről írott zseniális esszéjéből a nagy kérdésre adható válaszra: vajon hogyan lehet megkülönböztetni a világ legszebb asszonyát a világ második legszebb asszonyától?
Melyik a kedvenc országa? / Melyik más kultúrát kedveli a legjobban?
Az élet úgy hozta, hogy – a magyar világ mellett – Olaszország, az olasz kultúra áll hozzám a legközelebb.
Mikor döntötte el, hogy az ELTE-re jelentkezik?
Negyedikes gimnazista koromban (1970–71) dőlt el, hogy az ELTE BTK történelem-filozófia szakára jelentkezem.
Miért az ELTE-t választotta?
Mert budapesti vagyok, és akkor még csak ez az egy bölcsészkar működött a fővárosban. De ha lett volna másik, akkor is valószínű, hogy az ELTE-t választom, mert abban a közegben, ahol én éltem, az ELTE-t tekintették az ország legjobb egyetemének.
Mi a legszebb/jobb emléke az ELTE-ről?
Itt dőlt el a máig boldog jövőm: megtanultam a mesterségemet és megismertem a feleségemet.
Egyetemi évei alatt ki volt a legmeghatározóbb személyiség, akivel megismerkedett?
Bár roppant sokat tanultam Hahn Istvántól, Urbán Aladártól és Diószegi Istvántól is, a legerősebb, túlzás nélkül életre szóló impulzusokat Szabad Györgytől kaptam, így hozzá írtam a szakdolgozatomat, és később a doktori disszertációmat is.
Idézze fel egy felejthetetlen vizsgáját!
Urbán Aladár egy Amerika-történeti vizsgán azt kérdezte, hogyan állított emléket az amerikai nemzet az anarchista merényletben meggyilkolt William McKinley elnöknek. Erről természetesen fogalmam sem volt – ellenben, mint volt róla szó, gimnazista koromban rengeteg hegymászásról szóló könyvet olvastam. Beugrott tehát, hogy Alaszka – és így az Egyesült Államok – legmagasabb hegycsúcsát Mount McKinleynek hívják… A válasz hallatán a professzor úr nevetve csapta a kezembe az indexemet… (Megjegyzem, a hegy mára visszakapta atabaszk indián nevét: Denali.)
ELTE Diplomája megszerzése után hogyan indult neki az életnek, álláskeresésnek? Ki/mi segítette karrierjét?
Mivel a szakdolgozatomat – Hahn István közvetett, Szabad György közvetlen inspirációjára – újkori egyháztörténeti témából írtam, így 1979-ben szerencsés fordulattal az MTA Filozófiai Intézetének vallástörténeti csoportjában kaptam segédmunkatársi állást. Itt pedig azért volt felvétel, mert az előző esztendőben választották pápává a krakkói érseket, Karol Wojtyłát, és éppen friss tudományos kutatás indult a hazai egyházak eszmei-politikai arculatáról, amely állásfejlesztéssel járt együtt. 1991-ben azután átjöttem az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékére.
Mik a jövőbeni szakmai tervei?
Több komolyabb könyv terve is forog a fejemben, ezek egyike pedig biztos, hogy a Kossuth-emigráció témakörének egy eddig ismeretlen, izgalmas részletét tárgyalja majd.
Milyen hasznos útravalót kapott Alma Materében?
A tudományos módszer követésének dicséretét és szenvedélyét. A legzseniálisabb ötlet sem ér semmit, ha nem rakjuk módszeresen, lege artis alája, mögéje, melléje a bizonyító adatok fundamentumát. A tudományban is örökké kísértő vágyak és hitek ellen az egyetlen védelem a módszertani szigorúság.
Mit üzen az ELTE jelenlegi hallgatóinak?
Az egyetemen ott vannak azok a nagyszerű tanárok, akiktől tanulni lehet – de a tanulmányi rend nem hozza mindig automatikusan a hallgató elé azt, akire neki szüksége lenne. Tehát keresni kell! Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ne nyugodjon, amíg meg nem találja azt a tanárt, akitől az életre szóló legfőbb útravalót megkaphatja.
VÉGÜL: kinek adná tovább szívesen az Alumni Stafétát?
Lévay Miklós jogászprofesszornak.
Felhasznált fotó: Hartyányi Norbert
Megjegyzések0
Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!
Javasolt cikkek