Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

„Magunkról mesélünk”

-

BTK Alumni Tagozat

Beszámolók

-

2023.12.18

2023. december 13-án adott otthont az ELTE Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszéke a „Magunkról mesélünk” című beszélgetésnek, amelyen a Tanszék régi hallgatói és  jelenlegi oktatói meséltek a pályájukról a mostani, leendő és egykori hallgatóinknak. Az ELTE Alumni támogatásával megvalósult eseményről Török Tamara beszámolóját olvashatják.

Olyan, érdekes utakat bejáró olaszosokat hívtunk a beszélgetésre, akikről azt gondoltuk, hogy a pályájuk inspirálhatja az egyetemistákat, izgalmas perspektívákat villanthat fel számukra a további sorsukat illetően, illetve a gimnazisták számára is vonzóvá teheti az olasz szakot és a bölcsész-létet.  

A meghívott vendégek a Bölcsészkar elvégzése után nem hagyományos bölcsész-utat jártak be: Gerencsér Anikó az Európai Unió Kiadványhivatalának munkatársaként dolgozik Luxemburgban, Patai Mercédesz pedig utazási bloggerként járja a világot, elsősorban Olaszországot. 

De kevéssé szokványosnak mondható a Tanszék oktatóinak útja is: Giampaolo Salvi tanár úr a Padovai Egyetem elvégzése után költözött Magyarországra és kezdett tanítani az ELTÉ-n, innen lett európai hírű nyelvész. Lax Éva, aki szintén nyelvész, nyelvtörténész, operaénekesként is jelentős karriert futott be, és lenyűgözően mesélt a két terület, elsősorban a nyelvészet és a régizenei kutatások illetve az operalibrettó-fordítás kapcsolatáról. 

Falvay Dávid tanszékvezetőnk pályáján két egymáshoz közelebb álló tudományterület, a történelem és az irodalom kapcsolódik össze, Huszthy Alma pedig a nyelvészettől fordult a tanítás-módszertan felé. Huszthy Bálint amellett, hogy nyelvész, népzenész is, különböző formációkban brácsázik, zenét szerez. 

Török Tamara az egyetemi munkája mellett színházi dramaturgként is dolgozik, és elsősorban arról beszélt, hogy a tanítás, az irodalmi kutatások és a gyakorlati színházcsinálás hogyan egészítik ki egymást, teszik együtt teljessé a pályáját. 

A jó hangulatú beszélgetés körülbelül tíz érdeklődő gimnazista, tíz volt olasz szakos hallgató és 15-20 jelenlegi hallgató jelenlétében zajlott, és az ELTE Alumni Központ támogatásával valósult meg.


A rendezvény az ELTE Alumni támogatásával valósult meg.
Örök diákjait az ELTE Alma Mater visszavárja!



kedvel
290 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Beszámolók

Kampányok és támogatások 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Beszámolók

Magyar Tudomány Ünnepe a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 december

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december