Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara konferenciát szervezett a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából 2024. november 21-én „A gyógypedagógia és a 125 éves gyógypedagógusképzés jelene és jövője” címmel. Az esemény jó lehetőséget nyújtott a jelen és volt hallgatóknak az oktatókkal, kutatókkal, valamint nemzetközi partnerekkel való kapcsolatépítésre. Az esemény megvalósulását az ELTE Alumni támogatta.
Az idén 125. tanévét ünneplő gyógypedagógus képzés köré szerveződő ünnepi konferenciát dr. Sziklai Péter tudományos rektorhelyettes, valamint dr. Papp Gabriella, az ELTE BGGyK dékánja nyitotta meg, majd Pataky Csilla, az ELTE Alumni Központ vezetője köszöntötte a megjelenteket. Beszédében méltatta a Bárczi Alumni Tagozat áldozatos munkáját, mely alaposan átszőve a kar tevékenységét ezt a jeles alkalmat is megragadta a korábbi és a jelenlegi hallgatók, oktatók közötti tudásmegosztásra, kapcsolatépítésre és -fejlesztésre, és Perlusz Andrea dékánhelyettes asszonyt, aki az Alumni Bizottságnak és Tanácsnak is markáns, aktív tagja.
Ezután a Göncz Árpádné díj átadására, majd Annet De Vroey, az Európai Ügynökség a Sajátos Nevelési Igényű Tanulókért és az Inkluzív Oktatásért (EASNIE) projektmenedzsere nyitóelőadására került sor. A konferencia délelőtti szekciójában dr. Zászkaliczky Péter, dr. Sándor Anikó, valamint dr. Kas Bence előadását hallgathatták meg az érdeklődők. A délutáni szekció a tavalyi Walter Bachmann-díjas szakdolgozók előadásaival vette kezdetét, majd dr. Stefanik Krisztina mutatta be az MTA-ELTE Autizmus Szakmódszertani Kutatócsoport munkáját, míg dr. habil. Perlusz Andrea egy participatív társadalmi innovációs projekt eredményeiről számolt be. Emellett dr. Vig Julianna és Tóthné dr. Kälbli Katalin, valamint dr. Maléth Anett, dr. Hoffmann István és végül dr. Zakariás Lilla előadására került sor.
A konferencia átfogó áttekintést nyújtott a gyógypedagógia aktuális kihívásairól és a terület jövőbeli lehetőségeiről. Az előadások során a legújabb tudományos eredményeket és innovatív megoldásokat ismertették, kiemelve a gyakorlatorientált megközelítések jelentőségét. Az esemény hozzájárult a gyógypedagógia tudományos és gyakorlati színvonalának további fejlesztéséhez. Az előadásokat követően lehetőség nyílt kérdések feltevésére és hozzászólásokra, ami élénk szakmai párbeszédet eredményezett az előadók és a résztvevők között. Ezek, ill. az előadások közötti kávészünetek jó alkalmat teremtettek a különböző generációk közötti kapcsolatépítésre, eszmecserére, a közös visszaemlékezésre, ünneplésre.
A rendezvény az ELTE Alumni támogatásával valósult meg.
Örök diákjait az ELTE Alma Mater visszavárja!
Szeretne időben értesülni hasonló programokról? Csatlakozzon a Bárczi Alumni Tagozat csoportjába!
Forrás: barczi.elte.hu
Image gallery14
Comments0
Please log in to see or add a comment
Suggested Articles