Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

XL. 5vös 5km - Alumni kategóriával

Beszámolók

-

2021.09.28

2021. szeptember 23-án immár XL. alkalommal került megrendezésre az ELTE népszerű futóversenye, az 5vös5km, újra élőben! Ez alkalommal is külön érmekkel készültünk azok számára, akik az Alumni kategóriában jutottak dobogós helyezéshez.

Az évente kétszer megrendezésre kerülő sporteseményen közel 600-an álltak rajthoz. A versenyzők jelentős része az Eötvös Loránd Tudományegyetem diákjai, dolgozói és alumnusai közül kerültek ki, de képviseltette magát több hazai egyetem is - mint a Semmelweis, a Corvinus, Pázmány, Szent István, Óbudai, Nemzeti Közszolgálati, valamint a BME. A hagyományokhoz híven céges csoportok is indultak, ez alkalommal a Nokia csapatából futottak legtöbben. 

A futóversenyt Dr. Kacskovics Imre, a TTK dékánja, és Prof. Dr. Borhy László (BTK '88), az Egyetem rektora, az ELTE Alumni Alapítvány elnöke nyitotta meg.

A nagy népszerűségnek örvendő futóversenyt teljesítette Venyercsán Bence gyorsgyalogló olimpikon, az ÁJK hallgatója, aki a 6. helyen ért célba, valamint a PPK hallgatói Siklósi Gergely vívó, a tokiói olimpia ezüstérmese, és Leimeter Dóra, olimpiai bronzérmes vízilabdázó. Dr. Székely Mózes (TTK '94, PPK '97), a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke 32. alkalommal állt rajthoz, továbbá dr. Horváth Ákos (TTK '96), a TTK Atomfizikai tanszék docense és a futóverseny atyja, dr. Szalay Péter (TTK '86) tudományos ügyekért felelős rektorhelyettes, dr. Zentai László (TTK '84), az oktatási és tanulmányi ügyek rektorhelyettese, Szalay Krisztián rektori tanácsadó, dr. Babos János az ELTE Szolgáltatási Igazgatóság igazgatója is lefutotta az ikonikus 5km-t. A versenyen az Alumni Központ is képviseltette magát, munkatársunk, Petz Denise Gerda (TTK '16, TáTK '18) szintén teljesítette a távot.

ELTE Alumni kategóriában a férfi indulók közül elsőként Buzás Barnabás (00:12:23) ért célba, a PPK volt és jelenlegi hallgatója. Férfiak között második lett Jávor Gellért (00:12:41), aki történelem-földrajz MA szakon végzett Egyetemünkön 2019-ben. A dobogó 3. fokára Balogh András (00:13:04) állhatott, aki idén nyáron vehette át alapszakos fizika diplomáját.
A női indulók közül Bognár Panni (00:14:45), geográfus (TTK 2019) alumnusunk volt a leggyorsabb. Másodikként ért célba dr. Lantos Brigitta (00:22:34) a TTK Kar biológus doktora, harmadik pedig Egyed Tünde (00:23:24) a TTK volt és jelenlegi matematikus hallgatója.

A díjakat az Egyetem rektora adta át a győzteseknek. 

Gratulálunk valamennyi résztvevőnek, különösen az ELTE Alumni kategória dobogósainak!

Előzetes eredmények elérhetők itt

A profi fotókat köszönjük az ELTE Online-nak. 

ELTE Alumni
Facebook


kedvel
770 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Beszámolók

Kampányok és támogatások 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Beszámolók

Magyar Tudomány Ünnepe a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 december

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december