Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

XI. Nyugdíjas Alumni Találkozó

Beszámolók

-

2022.11.09

Immáron XI. alkalommal került megrendezésre az Nyugdíjas Alumni Találkozó 2022. október 27-én. A program az ELTE Alumni Központ és az ELTE Közalkalmazotti Tanács támogatásával, az ELTE Alumni Alapítvány közreműködésével valósult meg.

Ismét a Lágymányosi Campus Harmónia termét töltötték meg nyugdíjas alumnusaink, illetve az Egyetem volt tanárai, dolgozói. A jó hangulatú találkozó a Nyugdíjas Alumni Tagozat vezetője, Nagy Béláné Judit nyitotta meg, majd átadta a szót az Egyetem Oktatás és tanulmányi ügyekért felelős rektor helyettesének, Zentai Lászlónak, aki vidáman megjegyezte, hogy hamarosan a másik oldalon fog ülni, majd gratulált az önkéntes szervezésnek, és köszöntött mindenkit. Ezt követően Petz Denise Gerda, az Alumni Központ munkatársa mutatott rá a rendezvény jelentőségére és ebben az Alumni Tagozatok szerepére és méltatta közülük is az egyik legaktívabb, önkéntesen működő Nyugdíjasklubot, különösen Nagy Béláné Judit példaértékű munkáját - egy csokor virággal köszöntve őt. Megköszönte az ELTE Alumni Alapítvány és Közalkalmazotti Tanács anyagi hozzájárulását is az esemény sikeres szervezéséhez, és invitálta a jelenlévőket az Alumni Központ közelgő eseményeire. 

Ezután ismét Nagy Béláné Judit vette át a szót, beszédében méltatta az Alumni Központot, különösen Pataky Csilla osztályvezetőt, valamint Petz Denise áldozatos munkáját a szervezésben, és köszönetet mondott mindazoknak, akik segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg a délután programja. 

A köszönetek után néhány diában bemutatta hogyan alakult az előző nyugdíjas találkozó óta eltelt időszak, név szerint említve mindazokat, akik nélkül nem valósulhatott volna meg az éves program.

Az ünnepélyes megnyitóbeszéd után következtek a délután fellépői. Elsőként meghallgathattuk Amacziné dr. Bíró Zsuzsát, a Radnóti Gimnázium volt vezető tanárát és dr. Katona Andrást, a volt Tanárképző Főiskola, majd a BTK docensét, akik vidám pillanatokat okoztak nekünk humoros megoldásokkal írt szövegekkel, melynek fő témája a járványok kezelése, a házasélet, és a gyerekszáj volt. Majd a BTK Zenei Tanszékének hallgatói énekeltek - szólóban és együtt is - pár népdalt. Az utolsó dalnál a egész közönség bekapcsolódott. 

Végül kellemes beszélgetések folytak a rég nem látott ismerősök és barátok között a Dényi Bt. által készített finom szendvicsek és sütemények mellett. Ezek kísérőjeként házi bor került a poharakba, mely mint minden évben, most is Nagy Bélának, az ELTE habilitált egyetemi magántanárának csobánci szőlőskertjéből származott. 

kedvel
481 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Kampányok és támogatások 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Beszámolók

Magyar Tudomány Ünnepe a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 december

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december