Újra Együtt! - A Neveléstudományi Intézet első Alumni Találkozója
2019. október 18-án tartotta meg az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetének első Alumni találkozóját „Újra Együtt!" címmel. Az esemény létrejöttét az ELTE Alumni Központ támogatta.
Az eseményt Fehérvári Anikó, a Neveléstudományi Intézet vezetője nyitotta meg. Beszédében üdvözölte a jelenlévőket, megköszönte a segítséget az esemény szervezőinek, majd részletesen ismertette a programot. Ezután Pataky Csilla, az Alumni Központ vezetője vette át a szót, aki röviden kitért a sokoldalú Alumni Net indítására, valamint a hallgatói pályázatra, mely az ELTE Diplomások támogatásait juttatja el hozzájuk az ELTE Alumni alapítványon keresztül félévente.
A köszöntők után, a délután meghívott vendége, Mérő László vette át a szót, és a ,,Csodák Logikája" című háromnegyed órás, érdekes előadással szórakoztatta a diplomásokat. Előadásában arra világított rá, hogy mennyi olyan dolog van a világban, ami egy egyszerű ember számára felfoghatatlan és bonyolult, viszont matematikailag könnyen számítható, míg az egyszerűnek vélt dolgok sokszor annyi tényezőn alapulnak, hogy előre kiszámíthatatlan.
Az előadás után rövid interjúkat végeztek a szervezők a volt hallgatókkal, majd egy körbevezetés következett a felújított Kazinczy utcai épületben. A délután programját egy vidám, csoportos kvízjáték zárta.
Képek 15
Megjegyzések0
Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.
Javasolt cikkek