Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Tagozati esemény - Egyetemi anyanyelvi napok

Beszámolók

-

2021.05.10

2021. április 21–23. között rendhagyó módon, online formában zajlott az idei Egyetemi Anyanyelvi Napok (EAN) rendezvénysorozat, amelynek házigazdája a Finnugor Tanszék volt. Az esemény az ELTE Alumni Központ, Kari/szakági tagozati támogatásával valósult meg. 

A rendezvény első napján köszöntőt mondott Bóna Judit (BTK '02, '03) dékánhelyettes, és a BTK Alumni Tagozatának képviselője, Farkas Tamás (BTK '02) intézetigazgató, Pataky Csilla (TTK '86), az Alumni Központ vezetője, valamint Bereczki András (BTK '88), a Finnugor Tanszék vezetője. A délelőtti szekciókban a Finnugor Tanszék munkatársai adtak elő kutatással és oktatással kapcsolatos témákban. Simon Valéria (BTK '05) a finn nyelvtanuláshoz fűződő nehézségekről, Pusztay János (BTK '72) a finnugrisztika jövőjéről, Bába Laura (BTK '04, '06, '12) a magyarul elérhető kortárs finn prózáról, Pomozi Péter a történeti nyelvészet őstörténeti alkalmazhatóságáról, míg Bereczki András az észt állam megszületéséről tartott előadást. Délután került sor az Alkalmazott Nyelvészeti és Fonetikai Tanszékkel közösen szervezett programokra. A szekciót egy tudománykommunikációs vetélkedő nyitotta, melynek nyertesei hallgatók voltak: Kardos Laura (I. helyezés), Tuza Benedek (II. helyezés), Móricz Petra (III. helyezés). Ezután került sor az Egypercesek a nyelvről pályázat eredményhirdetésére is. Erdei Nikolett I., Mester Anna II., míg Korcsák Veronika és Kardos Laura megosztott III. helyezést értek el. A nap utolsó programjaként az álhírek és áltudományok témája köré épülő kerekasztal-beszélgetést hallgathattak meg az érdeklődők. A beszélgetés résztvevői Boldogkői Zsolt molekuláris biológus, virológus (SZTE ÁOK), Garamszegi László Zsolt (TTK '98) evolúcióbiológus-ökológus (Ökológiai Kutatóközpont), Krekó Péter szociálpszichológus (PPK '14) és Szűts Zoltán (BTK '08) médiakutató (EKE IK) voltak, moderátora pedig Constantinovits Milán.

A rendezvény második napján a hallgatóság mini nyelvleckék keretében ismerkedhetett meg néhány rokon nyelvünkkel. F. Gulyás Nikolett (BTK '17) a komi-permják, Elena Vedernikova a mezei és a hegyi mari, Virpi Masonen pedig a finn nyelv alapjait mutatta be az érdeklődőknek. A délelőtti szekcióban ezután további tudományos-ismeretterjesztő előadások hangzottak el a Finnugor Tanszék munkatársaitól. Havas Ferenc (BTK '72, '76) a magyar nyelv lehetséges tipológiai jegyeit, Horváth Laura (BTK '09, '12) pedig a tatárföldi udmurtok körében végzett terepmunkájának eredményeit mutatta be. Salánki Zsuzsa (BTK '86, '87, '88) előadásának témája a finnugrisztika oktatása és az ehhez kapcsolódó kompetenciák, Balázs Renátáé pedig a finnországi irodalomtanítás volt. A program délutáni részében a Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Diákműhelyei tartottak interaktív bemutatkozást. Így megismerhettük a Finnugrisztikai, a Két- és többnyelvűségi, a Funkcionális Nyelvészeti, a Benkő Loránd (BTK '46) Hallgatói Nyelvtörténeti, a Savaria Nyelvtudományi, a Fonetikai és Pszicholingvisztikai, az Anyanyelv-pedagógiai, az Alkalmazott Nyelvészeti és a Névtani Diákműhelyben zajló kutatásokat.

A rendezvénysorozat utolsó napja a versenyeké volt. 79. alkalommal került megrendezésre az EAN legrégebbi versenye, a Szép magyar beszéd, helyes kiejtés verseny. A verseny helyezettjei hallgatók lettek: Magyar Boglárka (I. helyezés, BTK), Szűcs Dominik (II. helyezés, BTK), Sagát Anna (III. helyezés, TÓK). Rajtuk kívül továbbjutott még a verseny országos döntőjébe Ambrus Gyöngy (TÓK) és Móricz Petra (BGGYK). A délutáni szekcióban megrendezett Versmondó versenyen tizenhárom jelentkező adta elő Kányádi Sándor: Örmény sírkövek című versét, majd egy szabadon választott művet. A verseny eredménye: I. helyezett Bajusz Anna (TÓK), II. helyezett Rába Noémi (BTK), III. helyezett: Lehoczki-Lénárd Valentina (PPK), Kardos Laura (SEK) pedig elnyerte a zsűri különdíját. Az I-II. helyezett részt vesz a Károli Gáspár Református Egyetem által megrendezésre kerülő Országos Kányádi Sándor Versmondó versenyen.

A rendezvényről készült felvételeket az Egyetemi Anyanyelvi Napok 2021 Teams-csoportban lehet megtekinteni.

Köszönjük a beszámolót F. Gulyás Nikolettnek, a Finnugor Tanszék munkatársának. 

kedvel
566 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Kampányok és támogatások 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Beszámolók

Magyar Tudomány Ünnepe a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 december

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december