Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Sándor Anna beszámolója Erasmus félévéről - ELTE Alumni Alapítvány támogatással!

Alumni Ösztöndíjas

-

2023.06.09

Az ELTE Alumni Ösztöndíj pályázat 2016 óta, félévente, egyre növekvő volumenben kerül kiírásra az ELTE Alumni Központ, a volt hallgatók és az ELTE Alumni Alapítvány közreműködésével. Célja a tehetséges, rászoruló hallgatók Erasmus-ösztöndíjának kiegészítése. Sándor Anna, számítógépes és kognitív idegtudomány mesterszakos hallgató az elnyert összeget frankfurti (Goethe Universität) kiutazásához használta fel 2022 őszén. Íme Alumni Ösztöndíjasunk beszámolója!

2022. őszét, telét, és a német egyetemi rendszerben lévő eltolódás miatt 2023 tavaszának egy részét az Erasmus+ program keretein belül Németországban, a frankfurti Goethe Egyetemen töltöttem.

A célom az volt az Eramsus félévvel, hogy egy kicsit több gyakorlati tapasztalatot szerezzek, mint amire az itthoni tanterv lehetőséget ad, úgyhogy nagy izgalomal vártam a tanév kezdetét. Ez a várakozás később gyakorlatilag az első tanítási napon megvalósult, hiszen azonnal laborköpenyt ölthettünk, és megkezdődött a felkészítés a későbbi tanulmányainkhoz és a kísérletekhez kapcsolatos területeken. 

Még a hivatalos tanítás kezdete előtt azonban a kinti egyetem lehetőséget adott minden cserediáknak, hogy egy egyhónapos intenzív némettanfolyamon vegyen részt. Én ezzel a lehetőséggel éltem is, amit nagyon jól tettem, hiszen amellett, hogy egy kicsit felfrissítettem a némettudásom, meg tudtam ismerkedni a várossal és az egyetemmel, illetve olyan barátokat szereztem, akikre később az egész félév alatt, sőt, hazajövetelem óta is a legközelebbi barátaimként tudok tekinteni.


Ami különösen érdekes volt az itthoni tanulmányokhoz képest, hogy összesen 3 óránk volt, mindegyik tömbösítve, tehát mindegyiket intenzíven, 1,5 hónapon keresztül, heti sok napban és órában tanultuk, majd az egyikből levizsgáztunk, és kezdődött a következő blokk. Az első blokk a korábban említett gyakorlati felkészítő volt, itt megismerkedünk az idegtudomány kutatásához felhasználható eszközökkel és módszerekkel, ezután egy előadás és szemináriumsorozat következett, ahol minden szemináriumon mi hallgatók mutattunk be tudományos cikkeket, illetve az utolsó blokk egy laborgyakorlat volt, ahol egy általunk kiválasztott laborban dolgoztunk és készítettünk el egy önálló projektet egy supervisor felügyeletével és segítségével.


Természetesen a tanulmányok mellett a kikapcsolódásra is volt lehetőség, a kinti ESN nagyon kitett magáért, rengeteg programot szerveztek, köztük külföldi és belföldi kirándulásokat, közös étteremlátogatásokat és különféle sportprogramokat. Ezen kívül voltak campus bulik, bolhapiac, kézműves workshopok és állásbörzék, tehát az ember mindig tudott magának programot találni, ha ahhoz volt kedve. Ezen kívül rengeteg sport- és egyéb szakkörre lehetett regisztrálni, köztük nem csak páros táncra, súlyemelésre vagy CrossFitre, hanem akár nevetésjógára, akrobatikus ugrásórára, vagy a Human Flag Project-re.

Én a kintlétem alatt voltam Rajna-völgyi kastélytúrán, Heidelbergben, egyszer Brüsszelben és kétszer Berlinben, Chagall kiállításon, Pálmakertben, különböző múzeumokban, komolyzenei koncerten, számtalan karácsonyi vásáron és megnéztem az Európai Űrügynökség egyik központját Darmstadtban. Ezen kívül felderítettük a barátaimmal a közeli kisebb városokat, ültünk és sétáltunk sokat a Majna partján, és még az egyik kedvenc előadómat is meg tudtam nézni, aki épp Frankfurtban lépett fel.




Fantasztikusan éreztem magam a kint tartózkodás alatt, a csereprogram minden tekintetben felülmúlta a várakozásaimat, és nagyon örülök, hogy ezt elsősorban a tanulmányokról mondhatom el, hiszen nagy dolgokat vártam tőle, amik szerencsére rendre meg is valósultak, sőt túl is szárnyalták minden elképzelésemet. A Goethe Egyetemet mindenkinek csak ajánlani tudom, mindenki segítőkész és nyitott, ami a mobilitás megszervezését, és a tanulmányok magas szintű elvégzését is nagyon megkönnyítette.

Köszönöm az ELTE Alumni Ösztöndíj által nyújtott támogatást, nagy segítséget jelentett a tanulmányok kezdetekor, különösen a tanévet megelőző nyelvtanfolyam alatt, mielőtt a tanrend véglegesítésével az Erasmus+ ösztöndíj is megérkezett volna.


Támogatott tehetségek

Aktuális pályázati kiírás

Így járulhat hozzá az ELTE Alumni Ösztöndíj jövőbeli kiírásához

kedvel
797 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Alumni Ösztöndíjas

Harsányi Antal beszámolója Erasmus félévéről - ELTE Alumni Alapítvány támogatással!

egy tag profilképe

Alumni Központ

19 november

Alumni Ösztöndíjas

Sipos Dorka Panni beszámolója Erasmus félévéről - ELTE Alumni Alapítvány támogatással!

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 október

Alumni Ösztöndíjas

Anik Virág beszámolója Erasmus félévéről - ELTE Alumni Alapítvány támogatással!

egy tag profilképe

Alumni Központ

19 szeptember