Ruff Borbála beszámolója Erasmus félévéről - ELTE Alumni Alapítvány támogatással!
Az ELTE Alumni Ösztöndíj pályázat 2016 óta, félévente, egyre növekvő volumenben kerül kiírásra az ELTE Alumni Központ, a volt hallgatók és az ELTE Alumni Alapítvány közreműködésével. Célja a tehetséges, rászoruló hallgatók Erasmus-ösztöndíjának kiegészítése. Ruff Borbála, humánökológia mesterszakos hallgató az elnyert összeget hollandiai (Utrecht University) kiutazásához használta fel 2022 őszén. Íme a beszámolója!
2022. szeptember és 2023. január között az ERASMUS+ ösztöndíj keretében Utrechtben tanulhattam az Utrecht University-n. Ez a félév nem csak szakmai, hanem közösségi szempontból is nagyon meghatározó volt. Lehetőségem nyílt több holland várost (Amszterdam, Hága, Rotterdam, Zwolle) is megismerni és a kint szerzett barátaimmal Európa más nagyvárosait (Párizs, Antwerpen, Koppenhága, Malmö) is meglátogattuk.
Az egyetem kiemelkedő szakmai munkát vár el a hallgatóitól, így az idő jelentős része a könyvtárban telt. Az Utrecht University kampuszai és könyvtárai még nyugati viszonylatban is kiemelkedően felszereltek. Az ERASMUS program keretében a Social and Behavioural Sciences karon tanultam, emellett lehetőségem volt tárgyat felvenni a Humanities és a Geosciences karokról is. Egyaránt választhattam mester és alapszakos tárgyakból is, ami lehetővé tette, hogy az érdeklődésemhez igazán közel álló tárgyakat tanulhassak, mint például a Sustainable Food Systems című kurzus, vagy a Feminist Toolbox elnevezésű tárgy. A kurzusok keretében lehetőségem volt kiemelkedő oktatóktól tanulni, több kisebb kutatást is lefolytatni és terepgyakorlat keretében több helyi farmot is meglátogathattam, ami humánökológia szakos hallgatóként kinti tanulmányaim legemlékezetesebb pontja volt.
Az Utrecht University nagy hangsúlyt fektet a nemzetközi diákok integrálására is. A tanulmányainkat egy orientációs héttel kezdtük, ahol lehetőségünk nyílt megismerkedni nem csak erasmusos, hanem mester és alapszakos nemzetközi diákokkal is. Ez a hét többek között lehetőséget nyújtott arra is, hogy betekintsünk a Hollandiában nagyon jellemző diákkörök működésébe is. Ezek a diákkörök bármilyen közös érdeklődés köré szerveződhetnek és a tagok gyakran együtt is laknak. Fél évre azonban sajnos nem fogadnak tagokat, ellenben vannak nyitott eseményeik, amiket érdemes látogatni.
Összességében egy tanulmányi szempontból kiemelkedő, eseménydús féléven vagyok túl, amiért szeretnék többek között az ELTE Alumni Alapítványnak is köszönetet mondani, hiszen a segítségükkel lehetőségem nyílt egy nemzetközileg elismert külföldi egyetemen tanulni.
Így járulhat hozzá az ELTE Alumni Ösztöndíj jövőbeli kiírásához - ill. most SZJA 1 % felajánlással
Megjegyzések0
Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!
Javasolt cikkek