Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Németh Csilla beszámolója Erasmus félévéről - Alumni Alapítvány támogatással!

Alumni Ösztöndíjas

-

2022.02.22

Az ELTE Alumni Ösztöndíj pályázat félévente kerül kiírásra - az ELTE Alumni Központ, a volt hallgatók és az ELTE Alumni Alapítvány közreműködésével - a tehetséges, rászoruló hallgatók Erasmus-ösztöndíjának kiegészítésére, 2016 óta változatlan tartalommal és egyre gyarapodó egy főre jutó összeggel. Németh Csilla, meteorológus mesterszakos hallgató a támogatási összeget 2021 őszi kiutazásához használta fel. Az alábbiakban az ő beszámolóját olvashatják.

A 2021/2022-es tanév őszi félévét Erasmus ösztöndíjasként töltöttem a Cseh Élettudományi Egyetemen Prágában (Czech University of Life Sciences, Prague). Szeptember 15-én utaztam ki, egy héttel a szorgalmi időszak hivatalos kezdete előtt, ugyanis lehetőségem volt részt venni egy intenzív cseh nyelvi kurzuson mielőtt a rendes órák megkezdődtek. Bár az oktatás végig angolul folyt, nagyon örültem ennek a lehetőségnek. Pár alapkifejezést elsajátítottam és a cseh kultúrával is megismerkedhettem kicsit. Mivel a mesterképzésem végére maradt az Erasmus, rugalmasan tudtam kurzusokat választani az egyetem kínálatából. A nyelvi kurzuson túl volt a környezetszennyezéssel és annak helyreállításával foglalkozó tárgyam, a légköri szennyezőanyag szállítást modellező órám, illetve egy meteorológiai alapismeretek is; így az új tananyagok mellett, az itthon már megtanult témákat új környezetben, új perspektívából is meghallgathattam. Ezek mellett még egy „A cseh sörfőzés alapjai” című tárgyat is teljesítettem színesítve a megszerzett kreditjeimet. Ez az egyetem alapvetően egy mezőgazdasági egyetem, de mérnöki és gazdasági karai is vannak. Engem végül az Agrobiológiai, Élelmiszer- és Természettudományi Karra soroltak be, mert innen vettem fel a legtöbb kurzusomat. 

Németh Csilla a Faculty of Agrobiology, Food and Natural Resources épülete előtt

Az egyetem helyszíne, bár kívül esik Prága belvárosától, igazán különleges. Praha-Suchdol városrész a 6. kerületben található, Prága északi részén. Egy kertvárosi területen épült fel, így volt lehetőség a számos egyetemi épület és kollégium mellett kialakítani egy parkot és egy mini állatfarmot is, ahol az ehhez köthető tanulmányokat végző hallgatók gyakorlatai folynak. Ennek köszönhetően a campuson még lámákat is tartanak, amelyekhez az órák között hátra lehetett menni egy-egy rövid látogatásra. Az egész campus környezetbarát, számos fenntartható megoldással rendelkezik. Például a környéken megtermelt terményeket (krumpli, tök, méz, tojás stb.) hetente egyszer egy kis vásárban árulják az egyetemhez vezető úton, illetve mindenhol meg lehet találni a szelektív szemeteseket is. Sajnos az itt elhelyezkedő kollégiumi épületek csak a teljes idejű diákok számára voltak elérhetőek, így nekem az egyetemtől busszal 40 percnyire lévő „West dormitory” lett az otthonom. Itt sikerült egy egyágyas szobát foglalnom, amelyhez nagy segítség volt számomra az elnyert Alumni ösztöndíj, hiszen ezt hamarabb megkaptam, mint az Erasmus támogatást, így a már májusban elkért háromhavi foglalót időben be tudtam fizetni a férőhelyem biztosítására. A prágai tömegközlekedés miatt a távolság nem volt probléma, és így legalább indokolt volt kimozdulnom a teljesen felszerelt egyetemi kerületből.

Prága: Óváros tér, Orloj és karácsonyfa
Prága belvárosát elég hamar felfedeztem. Úgy vélem, hogy hangulata és atmoszférája kifejezetten hasonlít Budapestre, azonban mégis van benne valami különleges és varázslatos, ami egy félévnyi idő alatt sem tűnt el. Jártam a Természettudományi Múzeumban, az Alkímia Múzeumban, a Szent Vitus-székesegyházban, illetve bejártam többször a várat, sétáltam a Moldva parton és még vízibicikliztem is a folyón. Számtalanszor haladtam át a Károly hídon, el a Táncoló tornyok mellett, vagy másztam fel a Vyšehrádhoz, valamint túráztam a várost körbeölelő hegyekben. A cseh kultúra és gasztronómia a magyarral közös történelmi gyökerek miatt nem volt túl idegen, bár nagyon sokszor magyaráztam el, hogy nálunk a gulyás az inkább egy levesre hasonlít sűrű pörkölt helyett; a kint kapható szegedi gulyásnak pedig tudtommal semmi köze a szülővárosomhoz.


Prága: Óváros tér
Panoráma a Prágai várból 

Az ősz folyamán Csehország más látnivalóit is felkerestem. Bár voltak szervezett utak is, végül inkább kisebb baráti társaságommal, vagy önállóan utaztam. Karlovy Vary, Kutná Hora, Český Krumlov és Brno mellett még Németországba, Lipcsébe is eljutottam, hiszen a cseh diákigazolvánnyal rendkívül kedvezményesen lehetett busszal, vonattal közlekedni. Rajtam kívül kint, ezen az egyetemen, egyetlen magyar hallgató volt még Erasmus mobilitáson, de ő is egy holland egyetem diákjaként érkezett, így baráti köröm igazán kiszínesedett. A félév során olasz, francia, osztrák, német, bosnyák, grúz és amerikai barátaim is lettek. A szervezett utak egyike Budapestre volt tervezve, érdekes volt a résztvevőktől turista szemszögből hallani mennyire lenyűgözőnek találják fővárosunkat a látogatók. 

Karlovy Vary
Český Krumlov

Utazásom előtt nagyon aggódtam a vírushelyzet alakulása miatt. Csehországban szerencsére teljes lezárás nem történt, csak korlátozásokat vezettek be, emellett beltérben kötelező lett a maszkhasználat októbertől. Az egyetemen se álltak át távoktatásra, azonban rendkívül jó megoldásnak találtam, hogy minden óra élőben volt közvetítve a Teams felületén, így, ha valaki lebetegedett vagy gyanús kontaktja volt, nem volt kötelező személyesen megjelennie. Ugyan 3 oltással utaztam ki, de sajnos december első hetére én is elkaptam a vírust (enyhébb tünetekkel egy hét alatt átvészeltem), így ezt az online módszert is volt lehetőségem kipróbálni. Karácsonykor hazautaztam egy rövid időre, majd januárban még visszatértem vizsgázni. Végül a sikeres vizsgáim után január 31-én ért véget a kalandom, amikor véglegesen kiköltöztem a kollégiumból. 

Ciril és Matej, az egyetemi lámák

A félév során Csehországot igazán megszerettem, a nyelvtanulást hazaérkezésem óta sem adtam fel. Tervezem, hogy gyakran vissza fogok még oda látogatni. Az egyedül való boldogulás már nem volt kihívás számomra, hiszen 5 éve költöztem fel Budapestre, hogy az ELTE-n tanulhassak, azonban jó érzéssel tölt el, hogy egy idegen nyelvű országban is gond nélkül éltem fél éven keresztül. Úgy gondolom, igazán megérte belelátni egy külföldi egyetem működésébe, pótolhatatlan tapasztalat lett számomra az elmúlt öt hónap, igazán teljessé tette a mesterképzésemet. Bárkinek, aki még gondolkodóban van, szívesen ajánlom ezt a lehetőséget, hiszen ténylegesen életre szóló élmény és tapasztalat lehet, aminek a megszerzésére nem lesz sok hasonló alkalom. 


Támogatott tehetségek

Aktuális pályázati kiírás

kedvel
1018 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Alumni Ösztöndíjas

Harsányi Antal beszámolója Erasmus félévéről - ELTE Alumni Alapítvány támogatással!

egy tag profilképe

Alumni Központ

19 november

Alumni Ösztöndíjas

Sipos Dorka Panni beszámolója Erasmus félévéről - ELTE Alumni Alapítvány támogatással!

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 október

Alumni Ösztöndíjas

Anik Virág beszámolója Erasmus félévéről - ELTE Alumni Alapítvány támogatással!

egy tag profilképe

Alumni Központ

19 szeptember