Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

ELTE Sikerek: Hamar Dániel

Beszámolók

-

2021.06.08

-

1

Élő közvetítés formájában jelentkezett az ELTE Sikerek az Aula Magnából.  Hamar Dániel (TTK '74), Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népzenész, geofizikus előadását hallhattuk élőben - sőt hallhatjuk még utólag is az ELTE Youtube csatornáján. Az előadás-sorozat 17. alkalmára 2021. június 2-án került sor.

Az előadást Petz Denise Gerda, az Alumni Központ munkatársa nyitotta meg, aki köszöntötte a jelenlévőket, a képernyő előtt ülő alumnusokat és érdeklődőket, valamint felhívta a figyelmet a korábbi előadásokra, és az alumni.elte.hu oldal lehetőségeire. A helyszínen a létszámkorlátozásnak megfelelően az előadón, és a felvételt készítő kollégákon kívül dr. Magyari Enikő, a tudományos ügyekért felelős rektorhelyettes asszony, az előadó pár meghívott vendége, valamint Kátai Judit, az Alumni Központ munkatársa volt jelen. A sorozatok főszervezője, Pataky Csilla osztályvezető sajnos csak a távolból követhette az előadást. 
Az előadót Magyari Enikő rektorhelyettes vezette fel, ismertetve és méltatva pályafutását. 

Hamar Dániel szerény kijelentéssel kezdte meg előadását: 

"Nem érzem magamat úgy sikeresnek, ahogy a világ ezt sikeresnek szokta elfogadni, tehát nagyon sok pénzem van, vagy nagyon komoly tudományos felfedezést tettem volna."

Sikeressége inkább a családjában, illetve az egyetemi kollégáival való kapcsolatában teljesedik ki, akik nem csak kollégák voltak - akikkel a fizikát, és az űrkutatás témáját tudta megbeszélni - hanem barátok is, akikkel a mindennapi élet érdekességei is terítékre kerülhettek. Már nyugdíjba vonult, de amikor lehetséges visszajár előadásokat, órákat tartani. Édesapja szintén egyetemünkön végzett, matematika szakon. 

Az I. István Gimnáziumban életét merőben meghatározta egyik első órája, amikor is Záborszky József tanár úr kérdésére, hogy ki játszott már hangszeren, feltette a kezét, és elmondta, hogy 8 évet zongorázott. Válaszul, a tanár úr rávágta, hogy mostantól bőgőzni fog. Nem volt ellenkezés, Hamar Dániel onnantól kezdve bőgőn játszott. A gimnáziumban bekerült a zenekarba, és miután az Egyetemre felvették, ott is játszott az Egyetem folklór zenekarában. Majd elkerült a Bartók táncegyütteshez zenélni, ide datálható ismeretsége későbbi zenekarának leendő tagjaival: itt zenélt, táncolt Sipos Mihály, Éry Péter, Csoóri Sándor és Sebestyén Márta. Saját örömükre kezdtek el együtt zenélni, majd beneveztek a Népművészeti Ifjú Mestere címre. Ezt meg is nyerték, és innentől kezdve jöttek a felkérések.

Elnevezték magukat Muzsikásnak, és megalakult a mindig jó hangulatú Muzsikás klub, ahol nem csak zenéltek, de táncra és énekelni is tanították a résztvevőket. Az egyik ilyen alkalom után egy holland érdeklődő felajánlotta nekik, hogy megszervez egy turnét Hollandiába. Szállásuk egy padláson volt, tehenek fölött, a fesztivál pedig a diemeni iskola tornatermében, mégis az első, világra szóló lehetőségét itt kapták meg ebben a tornateremben, amiért a mai napig hálás. 

"Mindenütt vannak olyan emberek, akik valamilyen módon a magyar népzenével kapcsolatba kerültek, és innentől kezdve az életük része."

Első lemezük Magyarországon nehezen jelent meg. A másodikat Hollandiában sikerült piacra dobni, és ennek hatására már itthon is nagyobb kedvvel adták ki lemezeiket. Egy angol-amerikai úr - akiről mint később kiderült, hogy a Pink Floyd managere is volt - a Muzsikás együttes tudta nélkül jelentette meg egyik lemezüket külföldön. Ezután meghívást kaptak Angliába, ahol készült egy olyan táncos darab, amely alatt csak az ő zenéjük szólt. Ezzel a műsorral bejárták egész Angliát, amely annyira népszerű lett, hogy a BBC filmet készített belőle. Habár jelképes összegért vehette volna meg a Magyar Televízió is, erre nem került sor, mondván, hogy túl sok benne a magyar zene, így itthon sosem lett bemutatva. Később aztán készült velük magyar dokumentumfilm is. 

Londonban több koncertjük is volt. Olyan nagy koncerttermeket töltöttek meg, mint a Royal Festival Hall, a Barbican Központ, sőt, a Royal Albert Hall. Az első helyszínen készítették el a Bartók albumot, amellyel az volt a cél, hogy Bartók és a népzene kapcsolatát úgy világítsák meg, ahogy a népzenészek látják. 

Elmondta, hogy ők voltak az első népzenei zenekar, akik a Kossuth-díjat megkapták, valamint európaiként elsőként kapták meg a WOMEX díjat. 

"Én amiatt is sikeresnek érzem magam, hogy még vagyunk, 48 éve muzsikálunk [...] szeretünk egymással zenélni, barátok is vagyunk, szövetségesek is vagyunk. És aki ilyen társaságban élte le az életét, az sikeres, és én ezért tartom magam sikeresnek, nem a díjak miatt."

Ezekkel a gondolatokkal zárta Hamar Dániel az előadását, majd válaszolt a rektorhelyettes asszony kérdésére azzal kapcsolatban, hogy miként tevékenykedett Indiában. Kíváncsi a válaszra és az előadás részleteire? Tekintse vissza az előadást az ELTE Youtube csatornáján.

Az előadást követően Hamar Dániel elmondta, hogy még rengeteget tudott volna mesélni, arról, hogyan látja a világot, kik alakították a világnézetét és ebben az egyetemi éveinek nagy szerepe volt. 

"Pályám során olyan szellemi nagyságokkal kerültem közeli kapcsolatba, mint Csoóri Sándor, Nagy László, Kallós Zoltán, Makovecz Imre, Kósa Ferenc, Martin György vagy az egyetemen Ferencz Csaba. Ezért is érzem magam sikeresnek." 

Elevenítsük fel az előadás előtti mondását is egyik jeles tanáráról: 

"Egyetemi éveinkben mindannyian híres tudósokká, feltalálókká, nagy emberekké szerettünk volna válni, teli voltunk világmegváltó energiával, ambícióval. Meghatározó élményem volt egy földtani terepgyakorlat során hajnalig tartó beszélgetésünk egyik tanárommal, Oravecz Jánossal. Ő azt tanácsolta, váljunk inkább „jó átlagemberré”. Természetesen szenvedélyesen nem értettünk vele egyet. Vitatkoztunk, ő meghallgatta érveinket, majd csöndesen elmondta, mit is ért ő a „jó átlagember” alatt. Azt mondta, váljunk olyanná, aki félelem, büszkeség, szorongás, gőg nélkül tud beszélgetni bármikor, bárkivel. egyenrangúnak érezve magát, legyen az király, koldus, világhírű tudós, nagy hatalmú politikus vagy egy tanulatlan alkoholista a falusi kocsmában. Ne érezzük magunkat se alattuk, se fölöttük valónak.
A mai napig emlékszem a döbbent csöndre ott a sümegi fennsíkon felállított katonai sátorban. Színpadon, sok ezer ember előtt reflektorfényben állva sokszor eszembe jut ez a tanács. Ezért tartom magam a mai napig amatőr zenésznek, amo, azaz szeretet ami vezérel."

Kedvet kapott megnézni? Most is megteheti az ELTE youtube /Alumni fejezetében

Az ELTE Sikerek következő előadására a tervek szerint 2021. október 13-án kerül sor, ahol Romsics Ignác (BTK ’74), történész lesz az előadó.

ELTE Sikerek 

Esemény

kedvel
714 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések1

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Beszámolók

Kampányok és támogatások 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Beszámolók

Magyar Tudomány Ünnepe a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 december

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december