2022. szeptember 22-én az Egyetem megnyitja kapuit sorozat keretében újra lehetőségünk nyílt megtekinteni az ELTE egy jelentős, ikonikus helyszínét, ezúttal a Trefort-kertet.
A sétát Petz Denise Gerda, az Alumni Központ munkatársa nyitotta meg. Köszöntötte a vendégeket és felhívta a figyelmet az Alumni tevékenységeire, majd átadta a szót a szakvezetőnek Kósa-Grimm András Kristóf történésznek. A séta során az épületek története mellett megismerhettük a campus különlegességeit is. Például, hogy a Főépület a BME majd a természettudományi tanszéké volt és régen csillagvizsgáló is volt a tetején. Az A épület az orvosi kar és a bölcsészeti kar természetrajzi tanszékeinek, illetve ezek múzeumainak (pl. ásványtan, antropológia, paleontológia) adott otthont.
Szó esett a Holokauszt emlékműről, amely a főépület téglasorai között, egy végkony rézcsíkon található, majd a Gólyavárhoz vezetett a séta, ahol a szakvezető elmondta, hogy az oktatáson kívül különféle rendezvényeket is tartanak az épületekben, többek között a történész esküvője is ott volt.
Ez után elhaladtunk Trefort Ágoston szobra mellett, majd a séta legvégén a D épületről hallhattunk egy kis történetét. Többek között megtudhattuk, hogy ebben az épületben élt Eötvös Loránd családjával. A séta során az érdeklődők kérdéseket tehettek fel a vezetőnek, akik szívesen válaszoltak ezekre.
Köszönjük a fotógalériában található képeket Hay Anna Klára, iskolaszövetkezetes segítőnknek és Petz Denise Gerdának.
Képek 31
Megjegyzések0
Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!
Javasolt cikkek