Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Egyetem megnyitja kapuit: Trefort-kert

Beszámolók

-

2020.10.12

2020. október 8-án az Egyetem megnyitja kapuit sorozat keretében újra lehetőségünk nyílt megtekinteni az ELTE egy jelentős, ikonikus helyszínét, ezúttal a Trefort-kertet. 

A vezetést Kósa-Grimm András Kristóf és Schlay Georgina tartotta. A séta során az épületek története mellett megismerhettük a campus különlegességeit is. Például, hogy a Főépület a BME majd a természettudományi tanszéké volt és régen csillagvizsgáló is volt a tetején. Az A épület az orvosi kar és a bölcsészeti kar természetrajzi tanszékeinek, illetve ezek múzeumainak (pl. ásványtan, antropológia, paleontológia) adott otthont.


A campus emléket állít az I. világháborúban elhunyt hallgatóknak, és tanároknak, valamint I. Tóth Zoltánnak, az Egyetem egykori dékánjának, aki az '56-os forradalom idején előre bejelentett delegációt vezetett az Akadémia utcában lévő pártközpontba, és itt halálos találat érte. 

A kertben található továbbá Trefort Ágoston szobra is. A terület kiépítését Eötvös József után Trefort Ágoston folytatta. Emlékszobrát természettudományok művelői emelték, akiknek Trefort tudományos hajlékot adott. A gyűjtést a természettudományi társulat vállalta magára. A gyűjtés eredetileg csak egy mellszoborra indult, de olyan nagy összeg gyűlt össze, hogy elkészülhetett Trefort Ágoston egész alakos bronzszobra, mely ikonikus részét képezi a kertnek. 

forrás: szoborlap.huA séta során az érdeklődők kérdéseket tehettek fel a vezetőknek, akik szívesen válaszoltak ezekre. 

Október 15-én folytatjuk a sorozatot egy újabb Trefort-kerti sétával! Tartson velünk Ön is! 


Sorozatismertető

ELTE Alumni
Facebook

kedvel
1563 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Kampányok és támogatások 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Beszámolók

Magyar Tudomány Ünnepe a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 december

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december