Az Egyetem megnyitja kapuit sorozatunk keretében 2021. június 5-én ötödször jártunk az ELTE botanikus kertjében. A rendezvényi iránt igen sokan érdeklődtek, az egészen fiataloktól a nyugdíjas alumnusainkig bezárólag.
Túl azon, hogy az Alumni Kártya 20% kedvezményt biztosít a Füvészkerti belépő árából, közkedvelt sorozatunk keretein belül az ELTE Diplomások számára idén is ingyenes szakvezetést tartott Kiss Noémi botanikus, a Füvészkert munkatársa. A körülbelül 1,5 órás séta során bejárhattuk Közép-Európa legrégebbi botanikus kertjének egészét, mely 1771-től működik, és 1960-től természetvédelmi terület. Utunk a nyitvatermők ösvényénél indult, majd megcsodálhattuk a Füvészkert bonsai gyűjteményét, mely a Festetics-család egykori vadászkastélya mellett kapott helyet. A 19. századi barokk stílusú kastélytól a bambuszerdőn át az Ázsia-kert felé vettük utunkat.
A bambuszok megkocogtatása után a szakvezetés során megtudtuk, hogy addig nem lehet japánkertnek nevezni egy ilyen kialakítású kertet, amíg a japán császár ott tiszteletét nem teszi. Sétánk következő állomása a Pálmaház volt, melyet 1865-ben adtak át, majd 2011-ben felújítottak. Itt a több ezer trópusi és szubtrópusi növény között megcsodálhattuk a banánt, a marakuját (más néven passiógyümölcsöt), továbbá a kávét, a kakaót, és a vaníliát is. Ez utóbbi közkedvelt fűszerről megtudtuk, hogy azért annyira drága, mert az évente csak egyszer virágzó orchideafaj virágát kézzel kell beporozni a szükséges rovarok hiánya miatt.
Ezek után a Gyűjteményes üvegház következett, ahol a szebbnél szebb orchideákon kívül a broméliák széles választékát, valamint a hatalmas kaktuszgyűjteményt is megcsodálhattuk. Lehetőségünk nyílt növénysimogatásra is. Megtapasztalhattuk, hogy a mimóza érintésre összecsukja leveleit, míg a citromillatú muskátli leveleit dörzsölve intenzív citrusos aromát érezhetünk ujjainkon. Ez utóbbi természetes aromaként akár fagylaltkészítésben is alkalmazható. Egy kis méretű rovaremésztő növény, a Vénusz légycsapója működésének megtekintése után sétánkat hazánk egyetlen, 1893 óta működő trópusi üvegházában zártuk. A Viktória-ház ikonikus medencéjét teintettük meg, ahol az amazonasi tündérrózsa és a kancsókák mellett Nemecsek Ernő szobra is helyett kapott.
A pandémiás helyzetben is sikerült Az Egyetem megnyitja kapuit sorozatunkat online folytatni, ám most nagy öröm volt újfent offline - a helyszínen - találkozni. Bízunk benne, hogy eztán így is folytathatjuk. Mindamellett az online séták továbbra is elérhetők, bármikor élvezhetők az ELTE Youtube / Alumni csatornán.
Képek 20
Megjegyzések0
Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.
Javasolt cikkek