Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

Beszámolók

-

2021.12.08

2021. december 2-án az Egyetem megnyitja kapuit sorozat keretében újra az ELTE Ásványtárába látogattunk. A vezetést ezúttal is Dr. Weiszburg Tamás alumnusunk - az ELTE TTK Ásványtani Tanszék vezetője, az Ásványtár korábbi igazgatója - tartotta. 

Dr. Weiszburg Tamás vezetését a tár rövid történeti bemutatásával kezdte. Az 1774-ben alapított Természetrajzi Tanszék hatalmas ásványtani gyűjteménye ma a legrégebbi Magyarországon, és sok hányattatás után ma újra régi fényében tekinthetjük meg a Lágymányosi Campus külön erre a célra kialakított boltíves termében. Ezt követően beszélt az ásványok fontosságáról, arról, hogy a kémiai elemek 90%-át ásványokból nyerjük ki, és valójában ma már nincs olyan, hogy fontos vagy nem fontos kémiai elem. Ennek kapcsán érdekességként kiemelte, hogy egy mobiltelefon működéséhez 60-65 kémiai elem szükséges.  

Az rövid előadást követően a látogatók szabadon nézelődhettek az Ásványtárban, vagy meghallgathatta a tanár úr tematikus tárlatvezetését. Végezetül UV lámpa fényénél tekinthették meg a tárat, felfedezve ezzel a lumineszcens ásványok sajátosságait.

Köszönjük dr. Weiszburg Tamásnak, hogy idén is lehetőséget biztosítottak az ELTE Diplomásai részére a szakvezetéssel egybekötött látogatásra.

Aki nem tudott most eljönni, gyönyörködjön a galéria, avagy az online felvétel képsoraiban 

A sorozatról 

kedvel
633 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Kampányok és támogatások 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Beszámolók

Magyar Tudomány Ünnepe a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 december

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december