Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

Beszámolók

-

2022.12.02

2022. december 1-én az Egyetem megnyitja kapuit sorozat keretében újra az ELTE Ásványtárába látogattunk. A vezetést ezúttal is Weiszburg Tamás (TTK '83) alumnusunk - az ELTE TTK Ásványtani Tanszék és az Ásványtár korábbi igazgatója - tartotta. 

Weiszburg Tamás a sétát azzal kezdte, hogy megismerje a jelenlévőket: ki melyik karán végzett az ELTE-nek. Zömében TTK-s és BTK-s alumnusok voltak jelen, de érkeztek az ÁJK és a PPK volt hallgatói is, illetve még diplomával nem rendelkezhető, egészen fiatalok is. Majd rátért a tár rövid történeti bemutatására. Az 1774-ben alapított Természetrajzi Tanszék hatalmas ásványtani gyűjteménye ma a legrégebbi Magyarországon, és sok hányattatás után ma újra régi fényében tekinthetjük meg a Lágymányosi Campus külön erre a célra kialakított boltíves termében. Ezt követően beszélt az ásványok fontosságáról, arról, hogy a kémiai elemek 90%-át ásványokból nyerjük ki, és valójában ma már nincs olyan, hogy fontos vagy nem fontos kémiai elem. Ennek kapcsán érdekességként kiemelte, hogy egy mobiltelefon működéséhez 60-65 kémiai elem szükséges. 

Ezt követően tematikusan végig mutatta a tárat, a meteoroktól egészen a flouritokig és eközben a látogatók kérdéseire is válaszolt. Végezetül UV lámpa fényénél tekinthették meg a tárat, felfedezve ezzel a lumineszcens ásványok sajátosságait.

Köszönjük ismét Weiszburg Tamásnak és az Ásványtár jelenlegi igazgatójának és Harman-Tóth Erzsébetnek, hogy idén is lehetőséget biztosítottak az ELTE Diplomásai részére a szakvezetéssel egybekötött látogatásra.

Aki nem tudott most eljönni, gyönyörködjön a galéria, avagy az online felvétel képsoraiban. 

A sorozatról

kedvel
566 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Kampányok és támogatások 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Beszámolók

Magyar Tudomány Ünnepe a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 december

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december