Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Domány Nikolett beszámolója Erasmus félévéről - Alumni Alapítvány támogatással!

Alumni Ösztöndíjas

-

2020.04.08

Az ELTE Alumni Alapítvány rendszeresen ír ki pályázatot tehetséges, rászoruló hallgatók Erasmus-ösztöndíjának kiegészítésére.  Domány Nikolett magyar-történelem szakos hallgató, a támogatási összeget 2019 őszén kezdődő gyakorlatához használta fel. Alábbiakban az ő beszámolóját olvashatják. 

Domány Nikolett vagyok, 2019 nyarán diplomáztam magyar-történelem szakos középiskolai tanárként. Ekkor már egy éve magyar mint idegen nyelv tanárként is dolgoztam egy iskolában. 2019 októberében a poznani Adam Mickiewicz Egyetemen kezdtem a diploma utáni külföldi szakmai gyakorlatomat. Ez az egyetem Lengyelország legnagyobb nyelvoktatási központja, magyar szak is működik itt. Én itt kezdtem el gyakornokként dolgozni, magyar és lengyel kollégákkal. A kiutazásra már szeptemberben sor került, a gyakorlat kezdete előtt egy intenzív lengyel nyelvtanfolyamon vettem részt. A munkához minimálisan volt szükségem a lengyel nyelvre, mert harmad és negyedéves hallgatókat tanítottam, az oktatás főleg magyarul, és egy kicsit angolul zajlott. A mindennapi életben viszont, (például vásárlás, információkérés) nagyon jól jött a nyelvtudás, a lengyelek értékelték az igyekezetet.

Az ösztöndíj alatt egy gyönyörű városba költöztem. Poznan Lengyelország ötödik legnagyobb városa, több mint félmillió lakossal. Gyönyörű épületek és sok zöld terület található itt, sok a nagyon jó étterem, hangulatos kávézó, és a kulturális élet is színes: több gasztronómiai és zenei fesztivált is rendeznek minden évben. A város nagyon élhető és barátságos.

A gyakorlat keretében két csoportot kaptam: a harmadéves diákoknak magyar nyelvórát, a negyedéveseknek pedig egy ’Kortárs magyar film’ című kurzust tartottam. A célom a filmórával a magyar kultúra népszerűsítése, és a beszélt nyelv és a szleng bemutatása volt, ez a kurzus a diákok körében is nagyon népszerű volt. Sokat hospitáltam az anyanyelvi tanároknál, így sok olyan módszertani fogást tanultam, amit később be tudtam építeni a saját óráimba, az egyetemi és a magánóráimba is. Fontos volt az is, hogy nyelvészeti szempontból is megismerjem a lengyel nyelvet, mert így könnyebben megértettem a lengyelek nehézségeit, tipikus hibáit, és sokat segített a megfelelő nyelvtani magyarázatok megfogalmazásában is. Bekapcsolódhattam a diákköri életbe is. A lengyel-magyar barátság napja alkalmából közösen készítettünk egy szelfi-videót, amelyben a diákok egy Nagy László-verset szavaltak. Indítottam egy nyitott filmklubot is, amit bárki látogathatott. Egy kedves kolléga felkérésére a lengyel szakos diákoknak tartottam előadást a lengyel kultúra magyarországi jelenlétéről, és a lengyel-magyar kulturális kapcsolatokról.

Az ösztöndíj alatt sok lehetőségem volt a szakmai fejlődésre, a módszertani és elméleti tudás mellett tapasztalatot szereztem abban is, milyen egy multikulturális közegben dolgozni, ami előnyt jelenthet a későbbiekben a munkaerőpiacon. Hálás vagyok, hogy lehetőséget kaptam egy ilyen életre szóló lehetőségre, és egyben nagy kalandra.

Támogatott tehetségek

Aktuális pályázati kiírás

kedvel
786 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Alumni Ösztöndíjas

Harsányi Antal beszámolója Erasmus félévéről - ELTE Alumni Alapítvány támogatással!

egy tag profilképe

Alumni Központ

19 november

Alumni Ösztöndíjas

Sipos Dorka Panni beszámolója Erasmus félévéről - ELTE Alumni Alapítvány támogatással!

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 október

Alumni Ösztöndíjas

Anik Virág beszámolója Erasmus félévéről - ELTE Alumni Alapítvány támogatással!

egy tag profilképe

Alumni Központ

19 szeptember