Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Regionális Elemző Est

Beszámolók

-

2019.11.25

Hat éve rendszeresen szervez regionális elemző geográfus találkozót az ELTE Természettudományi Kar Regionális Tudományi Tanszéke. Idén november 21-én tartották meg eseményüket, melyre szívesen vártak alap- és mesterszakos hallgatókat orientációs célból. 


Az esemény az ELTE TTK Déli Tömbjének Mogyoródi termében tartották. Az est egyik főszervezője, Dr. Gyuris Ferenc oktató nyitotta meg a programot, köszöntve a jelenlévő hallgatókat, frissen végzett alumnusokat, valamint a már szakmában elhelyezkedett diplomásokat. Ezután az Alumni Központ, Petz Denise Gerda személyében köszöntötte a jelenlévőket, valamint felhívta a figyelmet a közelgő X. Alumni Kupára és az Alumni Net használatára.


A köszöntők után Dr. Szabó Pál tanszékvezető elmondta, hogy az este célja a tapasztalatgyűjtő találkozó mellett, hogy felhívja a figyelmet a regionális elemző specializáció fontosságára, és megmutassák a jelen és leendő hallgatóknak, milyen lehetőségek várnak rájuk a szakirány elvégzése után. 


Ezt követően ismét Dr. Gyuris Ferenc vette át a szót, aki diagramokkal szemléltette, hogy a mára már 80 diplomás regionális elemző milyen szektorban tudott elhelyezkedni: vannak akik magánvállalatoknál, egyesek az állami szférában (minisztériumok, háttérintézmények) de akadnak olyanok is, aki az egyetemenen vagy kutatóintézetnél dolgoznak. Többen doktori iskolai képzésen is részt vesznek.


Az este további részében a már elhelyezkedett alumnusok beszéltek szakmabeli tapasztalataikról. Ezek legfőbb üzenetei voltak, hogy célszerű elvégezni a mesterszakot is, és olvassanak sokat, tanuljanak nyelveket, számítástechnikát, valamint, hogy a regionális elemzői speciális tudás mellett a földrajz nyújtotta generális szemlélet, átfogó tudás is fontos szerepű lehet a munkaerő-piacon. Ezen túl, ahogy az egyik előadó kiemelte: 


,,Az Egyetem az életre nevel, pozitív és negatív értelemben egyaránt."


Az előadások után kötetlen beszélgetésre, sütizésre volt lehetőség a teremben, illetve utána a tanszéken. 

kedvel
1244 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Kampányok és támogatások 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Beszámolók

Magyar Tudomány Ünnepe a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 december

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december