Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Az elmúlt 15 évben végzett perinatális szakemberek találkoztak a PPK-n

-

PPK Alumni Tagozat

Beszámolók

-

2023.07.06

Szakmai előadásokkal, kötetlen beszélgetésekkel, könyvbemutatóval és élő zenével várta perinatális szaktanácsadó öregdiákjait az ELTE PPK Pszichológiai Intézete június 15-én.

A PPK-n 2008 óta elérhető kétéves képzés célja, hogy interdiszciplináris ismereteket nyújtson a szülés körüli időszakkal foglalkozó szakemberek számára és egyúttal szemléletet formáljon.  A szülés minőségét, a szülés körüli élményék messzire nyúló következményeit hangsúlyozó üzenetük terjesztése érdekében a szak oktatói és hallgatói rendszeresen tartanak közösségépítő eseményeket, díjátadóval egybekötött táborokat és sétákat.  

Szintén a közösségformálás jegyében zajlott le az ELTE PPK Pszichológiai Intézetének alumni találkozója, amelyet Pataky Csilla, az ELTE Alumni Központ vezetője nyitott meg az ELTE PPK Izabella utcai épületének kertjében. Ezt követően a vendégek mesélték el egymásnak eddigi szakmai útjukat, az oklevél megszerzése óta eltelt időszak tapasztalatait. Az esemény hangulatát emelte, hogy Szántó Dóra Viola perinatális szaktanácsadó és zeneterapeuta élőben citerázott és handpanen játszott, amihez a közönség is bekapcsolódott egy közös éneklés erejéig. 

Horváth Éva perinatális szaktanácsadó, szomato-pszichoterápiás szakember a „Sétafa” történetét elevenítette meg, emlékeztetve, hogy a fát 2014-ben ültették a Séta a SzüléSzületéS minőségéért" c. kezdeményezés elindításakor a kar udvarán, amelyet azóta számos ilyen esemény és ültetés követett országszerte, sőt határainkon túl is.

A találkozón előadást tartott Cséffalvay Gábor szervezetfejlesztő is a változásmenedzsment témakörében, majd Varga Katalin tanszékvezető mutatta be „Szemelvények a perinatális etika világából - … mély sóhaj és hosszú csend…” című könyvét, amit kötetlen beszélgetés követett.

AZ ESEMÉNYEN A TV2 FORGATÓSTÁBJA INTERJÚT KÉSZÍTETT VARGA KATALINNAL, AZ AFFEKTÍV PSZICHOLÓGIA TANSZÉK VEZETŐJÉVEL ÉS ANDREK ANDREÁVAL, A KÉPZÉS EGYIK OKTATÓJÁVAL A GYÓGYSZERMENTES SZÜLÉSRŐLA SZÜLÉS ALATT KAPOTT GYÓGYSZEREK HOSSZÚTÁVÚ HATÁRAIRÓL:


A program az ELTE Alumni Központ és az Eisberg Hungary Kft. támogatásával valósult meg.




kedvel
517 megtekintéss megtekinté
Ossza meg
  • Beszámoló
  • Alumni találkozó
Visszatér a hírekhez

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Kampányok és támogatások 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Beszámolók

Magyar Tudomány Ünnepe a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 december

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december