Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Az Egyetem megnyitja kapuit - Eötvös Collegium

Beszámolók

-

2023.05.02

„Az Egyetem megnyitja kapuit” című sorozatunk keretében 2023. április 27-én az Eötvös Collegiumot jártuk be Horváth László igazgató és munkatársai vezetésével. 

A köszöntők után Garai Imre vezetésével körbejárhattuk a nagyteremben található, az épület és a Collegium történetét bemutató kiállítást. Az intézmény 1895-ben alakult és egész története szorosan egybefonódik a magyar középiskolai tanárság modern értelmiségi szakmává alakulásával, professzionalizációjával: a „tudós tanárok” nevelése iránti elkötelezettség az Eötvös Collegium alapításától fogva tetten érhető képzési cél. Első épülete Pesten, a Csillag utcában (ma Gönczy Pál utca) volt, majd 1910-ben épült meg az Alpár Ignác tervezte Ménesi úti épület, mely ma is otthont ad a Collegium intézményének. Ma a collegisták kétharmad részben a Bölcsészettudományi Kar, egyharmad részben pedig a Természettudományi Kar, az Informatikai Kar, illetve a Társadalomtudományi Kar hallgatói közül kerülnek ki.

A tárlatvezetés után Horváth László idegenvezetése következett, amelyet az udvaron kezdtünk meg, majd lementünk az egykori légópincébe, melyet az intézmény egykori igazgatója, Szabó Miklós építtetett. Ennek köszönhetően a II. világháború alatt egy diák és oktató sem vesztette életét, annak ellenére, hogy az épületet súlyos károk érték. Ma többek között itt van az úgynevezett „Estike-klub”, amit a régi kazánház területén alakítottak ki. Ezt követően a felsőbb szintekre vezetett az utunk, ahol felmehettünk az egykori csillagvizsgálóba, majd átmentünk a két szárnyat összekötő, galamb-lakta sötét padláson, igazi kis kaland volt!

Utolsó előtti állomásunk a könyvtár volt, amit Markó Veronika könyvtáros mutatott be. Hallhattunk a könyvtár történetéről és még olyan könyvet is láttunk, amelyet a világháború alatt átlőttek. A kollégisták mellett az intézet munkatársai kölcsönözhetnek innen könyveket, azonban a könyvtár állománya bárki számára elérhető helyben olvasási lehetőséggel.

Az eseménnyel párhuzamosan az idén jubiláló Eötvös Collégium is szerezett a korábbi és jelenlegi collegistái részére egy szakmai Alumni találkozót, melynek keretében az EMK séta résztvevőit is meghívták egy közös ünneplésre, kötetlen találkozóra, így finom szendvicsekkel kedveskedtek a séta résztvevőinek is.

Ezúton is szeretnénk kifejezni köszönetünket Horváth László igazgató úrnak, Markó Veronikának és Garai Imrének a szíves fogadásért és a nagyszerű vezetésért.

Sorozatismertető

kedvel
546 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Kampányok és támogatások 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Beszámolók

Magyar Tudomány Ünnepe a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 december

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december