Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Alumni Szervezet: Mi történt a 2017/2018-as tanévben?

Beszámolók

-

2018.06.22

Az Alumni Szervezet a 2017/2018-as tanévben jelentős előrelépéseket tett: cikkünkben ezek közül vázoljuk fel a leglényegesebbeket - a megújuló törekvésektől kezdve az újonnan indult sorozatokig, programokig - mind az összegyetemi, mind a kari/szakági fejleményekről.

MEGÚJULÓ KÖZPONTI TÖREKVÉSEK


Az Alumni Szervezet kari/szakági Alumni élettel párhuzamosan, azt kiegészítendő alakult meg és indult el az ELTE Alumni Központ. Törekvéseire jellemző a kifelé történő nyitás, hogy elérhessük, megszólíthassuk az ELTE falai közül kikerülteket, és az Egyetem rejtett értékeinek feltárása valamennyi karunk alumnusai felé – legyen ez a érték valamely karnak több kar diplomásai számára is érdekes eseménye, nyitott előadása, vagy éppen az Egyetemhez tartozó területeken található műkincs, jeles gyűjtemény, könyvtár, látnivaló. Fontosnak tartjuk, hogy mindezek hírét könnyen elérhetővé tegyük, rendszeresen publikáljuk a weben és az ELTE Diplomásoknak szóló hírlevelekben. 

A programok távolból is követhetők az alumni weboldalon, és egyre több közösségi oldalon is: az ELTE Alumni Facebook és Instagram oldalán, az ELTE Linkedin oldalán. Az ELTE Youtube csatornáján meg is tekinthetik az "ELTE Sikerek" és az "ELTE Múltidéző – Generációk, emlékek" című sorozatok felvételeit. Változatos, friss információkhoz juthatnak az ide látogató érdeklődők az alumni érintettségű hírekről és rendezvényekről, amelyeket az Alumni Központ ajánl az egyetem változatos, színvonalas programjai közül, avagy maga az Alumni Központ szervez, illetve támogat. A saját szervezésű esmények kari hovatartozástól függetlenül is érdekesek, és esti vagy hétvégi – tehát dolgozóbarát – időpontban kerülnek megrendezésre.
A weboldal megújult, tartalmas fejezetei közül kiemelendő a tavaly óta megduplázódott, immár ezernégyszáz hírneves alumnust felsorakoztató Alumni arcképcsarnok, amely önkéntesek és gyakornokok bevonásával készül folyamatosan.

Jeles alumnusainkat ebben a félévben is bevontuk az előző tanévben indult Alumni Staféta című körkérdéssorozatunkba.

Mindamellett korszerű, többnyelvű Alumni Hálózat Menedzsment Rendszer beszerzésén is bábáskodott az Alumni Központ. Közel két év kitartó munka eredménye, és a tanév végén már elmondható: egy pályázatnak hála ennek beszerzésére meg is indulhatott. Az átállási folyamat várhatóan több hónapig tart.

ÚJ ÉS HAGYOMÁNYOS PROGRAMOK, PROGRAMSOROZATOK


A tanév során valamennyi új sorozat sorra került. Indulásuk óta immár húsz alkalommal hívtuk meg volt hallgatónikat ilyen össz-egyetemi alumni rendezvényekre. Az „ELTE Sikerek” multidiszciplináris tudásmegosztási előadássorozaton olyan jeles, elismert, az ELTE falai közül kikerült egykori diákok tartanak előadásokat, akiknek személye, munkássága sokak számára inspiráló lehet. A vendégek esetenként bepillantást nyújtanak munkásságukba, jelen törekvéseikbe, visszaemlékeznek az egyetemen töltött éveikre, oktatóikra, arra, hogy milyen szerepet játszott az életükben és a karrierjük későbbi alakulásában az Alma Mater, mindamellett útmutatást és friss információkat is adhatnak azoknak, akik most építik karrierjüket, vagy gyerekeikét egyengetik. A nyitóelőadást Lovász László tartotta, őt követte Tölgyessy Péter, az őszi félévben Persányi Miklós, majd Nagy Tímea. A tavaszi félévben Lackfi Jánost, Béres Józsefet és Barabási Albert-Lászlót hallgathattuk meg. A sorozat tematikáját úgy fogalmaztuk meg, hogy a jelen hallgatóink számára is értéket jelentsen. A sorozat végtelen, évente 4-5 előadást tervezünk.

Az ugyancsak egy éve indult „Az Egyetem megnyitja kapuit” sorozat keretében az érdeklődők az Egyetem nagy múltra visszanéző épületeinek, helyszíneinek történetét, rejtett kincseit ismerhetik meg a másfél órás, tematikus séták alatt. A 2017/18-as tanévben ellátogattunk az Ásványtárba, a Radnóti Gimnáziumba és az Egyetem főépületébe, az Eötvös Collegiumba, a Biológiai és Paleontológiai Gyűjteménybe és a Füvészkertbe is; mindegyik sétáról recenzió olvasható a honlapunkon. A sorozat az őszi félévben tovább folytatódik, sorra vesszük a tucatnyi méltó helyszínt, melyet eleddig azonosítottunk, sőt még meglepetésekkel bővül is!

Jelen tanévben indult sorozatok közé tartozik az „ELTE Múltidéző – Generációk, Emlékek” korosztályos moderált pódiumbeszélgetés, ahol az azonos korosztályhoz tartozó résztvevők emlékeztek vissza az egyetemi éveikre, annak a kornak a jellemző kulturális, tudományos, technikai, stb. fejleményeire, az itt töltött időszak történéseire, életre szóló útravalókra – mindezt az adott korszak egy-egy emlékezetes eseményének apropóján, 6 kiemelt, közismert alumnus és ugyancsak volt ELTE-s moderátor részvételével, közreműködésével. Elsőként a ’70-es évek végzettjei indították a pódiumbeszélgetés sorozatot.

Novemberben indult Kínával a „Nemzetek estjei” című kulturális sorozat, majd a tavaszi félévben Franciaországkövetkezett. A sorozat apropóját az Egyetem által oktatott hatvannégy nyelv adja, az estek sikeréhez aktívan hozzájárulnak az adott nyelvet oktatók, sőt, a helyszínt is ők biztosították. Az esteken színes programokkal, az adott országra jellemző kulturális kavalkáddal vártunk minden érdeklődőt, volt és jelen hallgatót egyaránt - és majd a következő tanévben is!

KARI/SZAKÁGI ALUMNI TÖREKVÉSEK


A fenti, új programsorozatok mellett a korábbi években hagyományosnak mondható rendezvények szervezésén, ill. támogatásán túl az Alumni Központ az összegyetemi alumni élet fejlesztésével párhuzamosan immár második éve támogatja a kari/szakági alumni rendezvényeket is - akár újak megvalósulását, akár a hagyományosnak mondhatók fényének emelését.

A 2017/18-as tanévben a Bolyai Szakkollégium Alumni Tagozat 25 éves alumni találkozót tartott, a Nyugdíjas Alumni Tagozat pedig rendes éves találkozóját tartotta meg a támogatásból - melyhez érintettsége folytán a Közalkalmazotti Tanács is hozzájárult. A TáTK Alumni Tagozat "20 éves a gyermekvédelmi törvény" címmel rendezett konferencia és Alumni találkozó megvalósítására fordította a pályázott keretet. Az öt intézetet számláló TTK Alumni Tagozat példamutatóan eredményesen, több rendezvény támogatására osztotta be a támogatást: télen került sor a "Meteorológus tehetségnap, TDK konferencia és alumni találkozó"-ra, a Biológiai Intézet és a Kémiai Intézet Alumni találkozóira, de futotta az összegből a Fizikusként az Anktarktiszon előadásra, a Geográfusok 25. jubileumi alumni találkozóra, valamint a Lóczy Lajos emlékkoncert támogatására is. Hatalmas sikernek bizonyult a Kollégiumi Alumni Tagozat jubileumi találkozója, a B.A.M.B.I. X., melyen több, mint félezren vettek részt. A BTK Alumni Tagozat az Egyetemi Anyanyelvi Napok programsorozat színvonalának emelésére fordította a keretét. A BGGyK Alumni Tagozat tavasszal rendezett könyvbemutatóval egybekötött Alumni találkozót. A Nemzetközi Alumni Tagozat a tanév végén tartott "International ELTE Community Unites" néven Alumni találkozót. A támogatásokra 2016 óta folyamatosan pályázhatnak az ELTE Alumni Tagozatai. Bízunk benne, hogy ezt a jó gyakorlatot a következő tanévben is folytathatjuk.

Az egy-egy Alumni Tagozat komplett tevékenyését taglaló tagozati beszámolókkal alant folyamatosan bővítjük összefoglalónkat.

ZENEI ÉS SPORT RENDEZVÉNYEK


A hagyományokat folytatva minden tanévben sor kerül a klasszikus zenei rendezvények szervezése. Az ELTE Alumni Hírek számaiban meghívók ill. ajánlók formájában számtalan zenei rendezvény híréről értesülhettek a regisztrált alumnusok, olyan csemegékről is, mint az ELTE Művészegyüttes fellépései (például 2018 februári Jubileumi koncert), a tavaszi Matematikus hangverseny, a Bölcsészettudományi Kar Zenei Tanszék és a Musica Nostra Alapítvány koncertsorozata a Trefort-kertben. Az operabarát ELTE Diplomások nagy örömére immár 10. alkalommal került megrendezésre az ELTE falain belül a Belcanto Operabarátok Operaestjére, ahol ez alkalommal a jubiláló Szilfai Mártát köszöntötték énekes barátai. 

Valamennyi programra igaz, hogy az Egyetem falai közül kikerült alumnusok számára tágra nyitottuk a kaput - valamennyi sorozat tiszteletbeli védnöke valaha az ELTE-re járt. Nem kivétel ez alól az immár nyolcadik alkalommal megrendezett, hagyomány őrző rendezvény, az Alumni Kupa sem, melyen ismét tucatnyi alumni focicsapat mérkőzött meg egymással.

HÍRADÁSOK


A webes felületek - a már említett honlap és a közösségi oldalak - mellett az ELTE Alumni Hírek több mint 50 számban tudósította a regisztrált ELTE Diplomásokat az Egyetem és valamennyi kara, szakkollégiuma, intézete/intézménye, az ELTE Alumni Központ, a BEAC, az ELTE Művészeti Együttese, a Füvészkert stb. által kínált, számukra vélhetően legérdekesesbb hírekről, lehetőségekről, kedvezményekről, továbbá esti ill. hétvégi eseményekről, rendezvényekről.

A híradások felét az alumnusok célzottan, Alumni Tagozati beállításaiknak megfelelően kapták. A frissen végzettek mindezekről - korosztályos sajátosságaikat figyelembe véve - az ELTE Alumni Junior Magazinszámaiból értesülhettek.

ÖSZTÖNDÍJAK, TÁMOGATÁSOK


Az ELTE Alumni Alapítványhoz befolyt dedikált támogatások lehetővé tették tehetséges, rászoruló hallgatók támogatását: a fejenként 50 ezer forintos támogatást a 2017/18-as tanév őszi félévében három hallgató nyerte el, akik külföldi tanulmányútjukhoz használhatják fel az ösztöndíjat.

A támogatói kedv ébresztése, erősítése folyamatos. Adományokat online felületen is be lehet fizetni, de az 1% SZJA befizetéseknek éppúgy hasznát vehetik a leendő tehetségek, mint az alkalmi adományvonalakon beérkező adományoknak. Önkéntesek számára is jut mindig változatos feladat bőven.

REGISZTRÁLJON!


Amennyiben szeretne első kézből értesülni friss Alumni hírekről, kérjük, látogassa webes felületeinket, vagy e-mail címe megadásával biztosítsa, hogy hírleveleinken keresztül időben hírt kaphasson programjainkról és rendezvényeinkről. Ezt a regisztrációs oldalon teheti meg, ahol az adatvédelemről is tájékozódhat.

TAGOZATI BESZÁMOLÓK - (FOLYAMATOSAN BŐVÍTJÜK)


BGGYK ALUMNI TAGOZAT

A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar évi egy alkalommal rendez kifejezetten az Alumnusok számára rendezvényt, erre minden évben Advent alkalmából kerül sor. A 2017. évben Jazz koncerttel egybekötött koccintást, illetve a Kari dolgozók és Alumnusok gyerekei számára adventi programot szerveztünk, kisállat simogatóval, vicces fotózással és zsonglőr show-val. Ezen a programon Dékán úr köszöntötte a megjelenteket.
2018. tavaszán - az ELTE Alumni Központ támogatásának köszönhetően – sikerült egy második rendezvényt is megtartanunk a Bárczi Alumnusok számára, melyen a 2017/2018-as tanévben, részben az ELTE Tankönyv- és jegyzetpályázatán elnyert, részben saját és támogatóktól (EMMI) szerzett forrásból megjelentetett 4 kiadványunkat mutattuk be, ünnepélyes Könyvbemutató keretében. Ezen kívül minden Kari szakmai program, rendezvény, stb. nyitott az Alumnusok számára, amelyről a levelezőlistán célzott tájékoztatást és meghívást, illetve a Kari és az ELTE hírlevélben tájékoztatást kapnak. Évente kb. 20 ilyen szakmai rendezvényre kerül sor, melyek közül kiemelném a Bárczi Gyógytea beszélgetés sorozatot, mely egy tanéven keresztül, havi rendszerességgel ugyanazt az évenként változó tágabb szakmai témát járja körül, meghívott és Bárczis előadók közreműködésével. Már körvonalazódik a következő év Gyógytea programja, mely a különböző művészeti és állat asszisztált terápiákat helyezi a fókuszba. Hasonló rendezvényeink pl. a Kutatók éjszakája program, a Fogyatékosok világnapjához kapcsolódó Kitárt ajtók ünnepe, a Tudomány ünnepéhez kapcsolódó konferenciák, könyvbemutatók, stb.
A Kar honlapján külön Alumni felület található, melyre folyamatosan feltöltésre kerül a Karon végzett és arany-, illetve ezüst diplomát szerzett Alumnusok névsora és a diplomaszerzés éve. Minden államvizsga végeztével, az államvizsga bizottságok elnökei ismertetik az egyetemi Alumni tevékenységet, illetve a regisztrációs lapok is kiosztásra kerülnek a sikeres államvizsgát igazoló dokumentummal együtt.

TÁTK ALUMNI TAGOZAT

Az ELTE Társadalomtudományi Kar, illetve a különböző, kari szakokhoz kötődő alumnus-csoportok közötti együttműködés folyamatos és állandó. Az együttműködés legfőbb célja, hogy jelenlegi hallgatóink megismerhessék volt hallgatóink munkaerő-piaci tapasztalatait – mind a köz-, mind pedig a versenyszféra számos szektor-területéről. A TáTK további szándéka, hogy az alumnus-hallgatói találkozókon keresztül egy olyan hasznos és interaktív networking-platformot hozzon létre, amely alumnusainknak lehetőséget ad a fiatal tehetségekkel való kapcsolatfelvételre; hallgatóink számára pedig megkönnyíti a kompetenciáiknak megfelelő munkaerő-piaci szervezetek közvetlen megismerését.

2017-ben a „survey statisztika”, „szociálpolitika”, „szociális munka”, valamint „közösségi- és civil tanulmányok” képzési programok szerveztek hasonló eseményeket – melyek közül kiemelkedett a november 23-án nagy sikerrel, több mint 120 alumnus-résztvevővel megvalósuló, az ELTE TáTK Szociális Tanulmányok Intézete által szervezett "Kinek az érdeke?" – 20 éves a Gyermekvédelmi törvény c. konferencia és Alumni-találkozó. Az ünnepi konferencia célja az volt, hogy az ELTE TáTK egy tudományos igényű szakmai párbeszédre invitálja az ország vezető gyermekvédelmi szakembereit. Az konferencia programja, illetve az ott elhangzó előadások anyaga letölthető az ELTE TáTK honlapjáról.

TTK ALUMNI TAGOZAT

A Természettudományi Karon az Alumni tevékenység – a képzés jellegének megfelelően – elsősorban intézetekhez kötődik. Ez biztosítja a hatékony kapcsolattartást volt hallgatóinkkal, s optimális keretet ad a szervezési feladatokhoz. A kari és az intézeti programok nyitottak az alumnusok számára. Erről részletes tájékoztatást tartalmaz az egyetemi honlap is. Itt a TTK öt intézetének programjai közül válogathatnak a hagyományos Matematikus hangversenytől az egyre fontosabbá váló tanártovábbképző tanfolyamokon át az ismeretterjesztő előadás-sorozatokig (pl. Alkímia ma, vagy Az atomoktól a csillagokig). Élő kapcsolatban vagyunk a nálunk végzett hallgatókkal: nyitva állnak számukra a kari gyűjtemények, de számítunk a jövő diákjaira. Sok középiskolást vonz a fizika tanösvény, nem egyszer a nálunk végzett tanárok jóvoltából. Fontos eleme az egyetemhez tartozásnak, volt hallgatóink megbecsülésének a jubileumi diplomák átadása. A TTK Dékáni Hivatala végzi a jubileumi diplomákra történő jelentkezések összegyűjtését, amiben támaszkodik az egyes szakterületek kapcsolatrendszerére.
Az ELTE Alumni szervezete 200 000 Ft-tal támogatta a Természettudományi Kar Alumni rendezvényeinek lebonyolítását a 2017-18-as tanévben, amiért ezúton is köszönettel tartozunk. Célunk a szakterületi kezdeményezések felkarolása. Nem egy-egy nagy rendezvény támogatására koncentráltunk, hanem a szervezés elindításához, a már rendelkezése álló források kiegészítéshez járultunk hozzá. Így, ha jelképesen is de, kifejezésre juttattuk az Alunmi tevékenység fontosságát a Természettudományi Karon. Az események meghirdetésében a kari és szakterületi hirdetési felületek (internet, plakátok, a meghívók szakterületi címlistákra történő kiküldése) mellett minden esetben számíthattunk az egyetemi Alumni szervezet információs rendszerére. Az általuk kiküldött tájékoztatók megkönnyítették a szervezést. Rendezvényeikről hírt adtunk az ELTE Alumni szervezet weboldalán.

A 2017-18-as tanév ELTE TTK Alumni tevékenységhez kapcsolódó események

  • 2017-ben december 8-án került megrendezésre a Meteorológus Tehetségnap. A délelőtt került sor a TDK Konferenciára, ahol 9 előadás hangzott el. Délután az Alumni találkozóé volt a főszerep. Itt kerültek átadásra a diákköri konferencia díjai. A jelenlegi és korábban végzett hallgatóink megöltötték az ELTE TTK Kari Tanácstermét. Betekintést kaptak az ELTE Meteorológiai Tanszék oktatási és kutatási tevékenységébe. A rendezvényt jó hangulatú, visszaemlékezésekkel tarkított beszélgetés zárta.
  • 2018 decemberében a vizsgaidőszak első napján szervezték meg az ELTE TTK Biológiai Intézetben az FDSZ (Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete) kezdeményezésére, Miklósi Ádám intézetigazgató támogatásával az Intézeti Napot, s ennek keretében az Alumni találkozót. Itt köszöntötték a 2016-ban nyugdíjba vonult kollégákat. A nagysikerű eseményen több mint nyolcvanan vettek részt, jelen és volt hallgatók, kollégák.
  • 2018. február 2-án került sor az ELTE TTK Kémiai Intézet hagyományos Alumni találkozójára, amelyen a korábban végzett vegyész vagy kémiatanár oklevelet szerzett hallgatóink vehetnek részt. Az ünnepséget Turányi Tamás, az ELTE Kémiai Intézet igazgatója nyitotta meg. Érdekes előadás hangzott el „Mozart és az ércdúsítás, Born Ignác lovag” címmel. A programot színesítette a „Chemical Singers” együttes műsora. A kötetetlen beszélgetéssel záródó rendezvényen száz felett volt a résztvevők száma.
  • Fontos a kar nemzetközi hírű professzorainak megbecsülése. Az kari Alumni, szerény eszközeivel e rendezvények lebonyolításához is igyekszik hozzájárulni. Ilyen esemény volt Dr. Medzihradszky Kálmán, az ELTE TTK egykori dékánjának (1983 - 1989), és az ELTE egykori rektorhelyettesének köszöntése 90. születésnapja alkalmából, aminek fő szervezője az ELTE Természettudományi Karának vezetése volt. Az ünnepségre 2018. április 20-án került sor. A vendégek megtöltötték a lágymányosi Harmónia termet.
  • Nagy érdeklődés mellett zajlott az ELTE TTK geográfus öregdiákok találkozója 2018. május 5-én , amelyet az ELTE Alumni Központ is támogatott. A program aktualitását az adta, hogy 1993-ban indult el a geográfusképzés Magyarországon, és immár húsz éve kerülnek ki diplomás geográfusok több magyar egyetemről, köztük az ELTE-ről. A rendezvényen több mint 100 korábban végzett alumnus és több mint húsz egyetemi oktató vett részt. A geográfusképzés, amelynek célja a természeti, társadalmi, gazdasági jelenségek területi dimenziót kutató, oktató, illetve a területi beavatkozási lehetőségeket feltáró gyakorlati szakemberek képzése, beváltotta a 25 éve hozzáfűzött reményeket. Az eseményt sikeresnek ítélték a résztvevők, s öt év múlva újabb és még nagyobb szabású találkozó megszervezését tűzték ki célul.
  • Az ELTE TTK két épületében mellszobrok emlékeztetnek iskolateremtő elődeinkre. Az ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézete elhatározta, hogy a földrajz nagyhírű professzorának Lóczy Lajosnak (1849 - 1920) is méltó emléket állít. A szoborállítás költségeit az Intézet munkatársainak és hallgatóinak adakozásából, különféle pályázatokból szeretnék előteremteni. Ehhez a nemes célhoz csatlakozott az ELTE BTK Zenei Tanszékén működő Alumni kórus, a Musica Nostra Énekegyüttes2018. június 7-én nagy sikerű koncertet adtak az ELTE AULA Magna teremben, ahol a szép számban összegyűlt közönség adományaival hozzájárulhatott a szobor állításának költségeihez. A koncert szervezését Dr. Mindszenty Andrea professzor asszony vállalta magára. E nemes ügyet erejéhez mérten az ELTE TTK Alumni szervezete is támogatta.
  • Sok érdeklődőt, köztük korábban végzett hallgatóinkat is vonzza az ELTE TTK Természettudományi Múzeuma. Évente rendeznek itt Alumni programokat, látogatásokat. Sokan keresték fel a bemutatót a 2018. június 23-i Múzeumok Éjszakája rendezvényen is. Az ásványtárban új kiállító szekrényeket készítettek, amit az ELTE TTK Alumni szervezete támogatott. Az ilyen beszerzések is fontosak, kifejezik a múzeumi kollégák munkájának fontosságát, segítik az ismeretterjesztést.

Összességében sokrétű, feladatokban gazdag évet zárt az ELTE TTK Alumni szervezete. Folytatódtak az immár hagyományos rendezvények, mint a Kémiai Intézet Alumni találkozója, vagy a Meteorológus Tehetségnap. Bekapcsolódott a munkába a biológus szakterület, de volt rendezvényük a geográfusoknak is. Fontosnak tartjuk – lehetőségeinkhez mértem – új kezdeményezések, s célzott fejlesztések, mint pl. múzeumi kiállító szekrények készítésének támogatását.

BTK

  • Az Egyetemi Anyanyelvi Napok (EAN), az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete által szervezett programsorozatot tartott 2018. február 28 és március 2 között. 
  • A Romanisztikai Intézet Francia Tanszéke és az Alumni Központ által közösen szervezett Nemzetek estjei: Franciaország  -   2018. május 4., CIEF (ELTE Egyetemközi Francia Központ)
  • Könyvtár- és Információtudományi Intézet által szervezett Intézetünk Nyitott Napok elnevezésű őszi és tavaszi szemeszterbeli rendezvényein egykori hallgatók közül többen is részt vettek.
  • Zenei Tanszék korábbi és mostani hallgatóiból álló Musica Nostra Kórusnak koncertlistája:

NEMZETKÖZI ALUMNI TAGOZAT

A Nemzetközi Stratégiai Iroda, amely a nemzetközi alumni tagozat munkájért felel, folyamatos támogatást biztosít a csoport tagjainak személyes és email megkereséseket követően, valamint programok és információk szervezésével és megosztásával. A 2017/2018-as tanévben a nemzetközi alumni közössége folyamatosan értesülhetett az Alma Materben megvalósult eseményekről, lehetőségekről és sikerekről elsősorban a közösségi médián keresztül. Az Alumni Központ segítségével egységünk nyomtatott termékekkel gyarapodik (toborzó plakátok; roll-up), melyek nagyban növelik majd a láthatóságunkat.
A közösség folyamatosan és egyre nagyobb mértékben bővül. Ennek egyik motorja egyrészt a jó együttműködés a karok nemzetközi koordinátoraival, a diplomaosztók előtt és alatt a végzős hallgatók aktív tájékoztatásakor. Másrészt rendszeres az együttműködésünk az ESN ELTE hallgatói szervezettel, akik egyaránt gördülékeny és élményekben gazdag időszakot biztosítanak a jelenlegi nemzetközi hallgatóknak. A sok jó közösségi élmény biztosítja, hogy a jelenlegi nemzetközi hallgatókból minél többen az alumni közösség tagjai is legyenek.
A Nemzetközi Stratégiai Iroda csatlakozott a Tempus Közalapítvány májusban indított Alumni Hungary online hálózatához is, mellyel egy újabb csatornát biztosítottunk a közösség bővítésére és tagjainak együttműködésére.
Újabb sikeres évet zárt a nemzetközi hallgatói nagykövetrendszer, melynek önkéntes tagjai jelenleg idegen nyelvű teljes képzésre beiratkozott nemzetközi ELTE-s hallgatók. Az idei évben már 17 országból érkezett 24 taggal működtünk együtt nemzetközi promóciós tevékenységekben. A tervek szerint hallgatói nagykövetek diplomázás után munkájukat folytatják majd a külföldön formálódó helyi ELTE alumni csoportok irányításában is. A helyi csoportok kialakítása további mérföldkövekhez jutott el a lehetséges helyszínek, helyi intézmények felmérése által, valamint a csoportvezetők megkeresésével.
A Nemzetközi Alumni Tagozat idén is megrendezte évzáró rendezvényét, 2018. június 18-án, melyen lehetőséget biztosítottunk, hogy a nemzetközi alumni, a jelenlegi nemzetközi hallgatók és az ELTE-n dolgozó nemzetközi kollegáknak egy kötetlen délutánon tapasztalatot, élményt cseréljenek, újabb kapcsolatokat alakítsanak ki. Mindez hasznos lehet számukra, akár Magyarországon maradnak, akár ha egy másik országban folytatják a 2018/2019-es tanévet. Az eseményen Strausz László adjunktus tartott előadást a kortárs magyar filmekről és ezen belül az ELTE alumni képviselőiről és megköszöntük a nemzetközi nagykövetek munkáját is. A Nemzetközi Stratégiai Iroda mellett meghívtuk az Alumni Központ munkatársait, az ESN ELTE-t és a nemzetközi koordinátorokat is a programra, hiszen együttműködésük nagyban hozzájárult a Nemzetközi Alumni tagozat 2017/2018-as évi sikereihez. A rendezvény utánkövetéseként a résztvevőknek emailt és online kérdőívet küldtünk, magyar és angol nyelvű híreket publikáltunk, a Facebook-oldalunkon hírsorozatot jelentettünk meg 2018. június-július folyamán.

KOLLÉGIUMI ALUMNI TAGOZAT

2018. február 17.-én tartották meg a BAMBI-X nevű „kollégiumi osztálytalálkozó”-t. Ez a hagyományos Bezzeg A Mi Békebeli Időnkben (B.A.M.B.I.) sorozat jubileumi, tizedik alkalommal megrendezésre került eseménye volt. Kollégiumi osztálytalálkozó, a KCSSK és a volt Rákóczi úti Bolyai Kollégium egykori lakói számára, de bármely volt ELTE-st szívesen látunk, különösen a volt FEB-eseket (ELTE TTK TM). Ahogy a számozásból látszik, immár tizedik alkalommal kerül megrendezésre, a jubileumhoz méltó programokkal. A részvétel kiemelkedő volt az idei évben, közel 600 résztvevő, ebből kb. 200 – 300 okleveles ELTE-s (jelenlegi egyetemisták / kollégisták is részt vettek a rendezvényen)
Az aktuális alumni rendezvények, programok és kedvezmények folyamatos kommunikálása a kollégisták felé, bevonva a kollégiumi hivatalos felületeit valamint a Kollégiumi Hallgatói Önkormányzatot.
A kollégiumi alumni tagozat az alábbi kedvezményeket biztosítja folyamatosan, melyek Alumni Kártyával vehetőek igénybe:

  • Nyári szállás 40% kedvezménnyel
  • Nyári szállás 40% kedvezménnyel osztálykirándulásra, ELTE-s szülők gyerekeinek, továbbá pluszszolgáltatás: néhány kollégista „idegenvezetőként” is szervezhető
  • Sporttelepek (sportpályák) használata 40% kedvezménnyel
  • Parkolás 25 % kedvezménnyel
  • Helyiségbérlés 40% kedvezménnyel
  • Ingyenes wifi használat lehetősége


ISSZK ALUMNI TAGOZAT

A szakkollégium 10. születésnapját a 2017/18-as őszi vizsganappal együtt 2018.01.25-én ünnepelte meg. A születésnapra a szakkollégium jelenlegi tagjai és az alumni is meghívást kapott. Két alumni tagunk jelent végül meg az eseményen. A születésnapot a Kaktuszban tartottuk kötetlen formában. Előzőleg a KÖSZ! konferencia végén is megünnepeltük a szakkollégium fennállásának 10. évfordulóját, amire az alumnusok szintén meghívást kaptak.
Az ISSZK sikerrel benyújtotta pályázatát az elmúlt félvben, hogy minősített szakkollégium maradhasson. Az alumni facebook csoportban is megosztottuk a felhívást és több alumni tag segített a pályázat elkészítésében azzal, hogy megadta, milyen önkéntes tevékenységeket végzett el az elmúlt évben, illetve milyen díjakat és ösztöndíjakat nyert el.
A félév során az Illyés Multidiszciplináris Konferenciára és az őszi vizsganapra is meghívtuk az alumni tagokat. Ezen felül helyet is biztosítottunk nekik a vizsganap programjában is.

NYUGDÍJAS ALUMNI TAGOZAT

A Nyugdíjas Klub rendezvényeinek listája kerek képet ad az ELTE nyugdíjasok színvonalas tevékenységéről. Valamennyi esemény hétköznap, napközben kerül megrendezésre.
Állandó program: Szeniortánc-foglalkozások Csirmaz Szilvia szeniortánc oktató vezetésével az VI. ker. Eötvös utca 10-ben hétfőnként 13.30 -15 óráig.
Kirándulások, látogatások és előadások:

  • Szeptember 14. Kirándulás Szentendrére 
  • Szeptember 21. előadás Filó Kristóf budakeszi plébánosa: A hellenizmus Izrael országában  Nagy Sándortól az I. századig. 
  • Október 5. előadás Dr. Merkl Hilda: Széchenyi István országépítő tevékenysége         
  • Október 12. Kirándulás Vácra 
  • Október 18. VII. ELTE Nyugdíjas Találkozó 
  • Október 19. Lánchíd Kávézó: Könyvklub – olvasmány: Jelena Csizsova: Nők férfi nélkül - Geopen Könyvkiadó, 2016                                                                        
  • November 9. előadás Dr. Juhász Árpád: Egzotikus Latin- Amerika 
  • November 16. Néprajzi Múzeum
  • November 23. Lánchíd Kávézó: Könyvklub 
  • December 7. előadás Dr. Prokopp Mária prof. emeritus: Dante és Magyarország 
  • December 14. Róth Miksa emlékház 
  • Január 11. szervezői ülés és előadás Nagy Béláné: Képes beszámoló a Nyugdíjasklub 2017. évi programjairól
  • Január 18.  Dohány utcai Zsinagóga                                                                           
  • Január 23. Lánchíd Kávézó: Könyvklub 
  • Január 25. Centrál Színház: a „Jóemberek” 
  • Február 8. szervezői ülés és előadás Gábris Gyula: Teleki expedíció 
  • Február 22. Lánchíd Kávézó: Könyvklub 
  • Március 1. Magyar Állami Földtani Intézet
  • Március 8. szervezői ülés és előadás V. Kulcsár Ildikó: „Egy korty derű”                                        
  • Március 22. Könyvklub – Olvasmány: A. Moravia: A római lány
  • Március 29. Szent István Bazilika
  • Április 5. szervezői ülés és előadás Frey Gyula: Hangok világa  
  • Április 19. Zugligeti séta 
  • Május 3. szervezői ülés és előadás Dr. Martinás Katalin fizikus ny. egy. docens: Fenntartható fejlődés
  • Május 17. Kirándulás Keszthelyre 
  • Június 7. szervezői ülés és előadás Pataky Csilla: Hátizsákkal Dél-Kínában
  • Június 14. Dreher Sörgyár

 

Örök diákjait visszavárja az ELTE Alma Mater!

A 2016/2017-es tanév beszámolója itt olvasható.

ELTE Alumni
Facebook

kedvel
813 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Kampányok és támogatások 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Beszámolók

Magyar Tudomány Ünnepe a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 december

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december