Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Alumni operaest - Covid fan tutte!

Beszámolók

-

2021.10.14

2021. október 9-én került megrendezésre az Aula Magnában a nagy múltra visszatekintő Alumni operaest, amely idén a Covid fan tutte! fantázianevet kapta.

Annak örömére, hogy alábbhagyott a járvány, Pataky Csilla, az Alumni Központ vezetője nyár elején megkereste Clementis Tamást: volna-e kedvük eljönni ismét az Aula Magnába, örömzenére: örömködni afölött, hogy végre ismét együtt lehetünk. Kérdése tágra nyitott ajtókra lelt, azonnal megkezdődött az est szervezése. Az Alumni Operaest külön engedéllyel 200 fős jelenléttel kerülhetett megszervezésre, az érvényes előírásokat betartva. Így a vírushelyzet okozta hosszú kényszerpihenő után ismét személyes jelenléttel vehettek részt az érdeklődők az örömzenei rendezvényen, amelynek főszervezője ez alkalommal is Clementis Tamás operaénekes volt. A lelkes hallgatóság a klasszikus opera remekeivel ünnepelhette, hogy végre újra együtt lehettünk. A lehetőségekhez képest szinte teltházas komolyzenei alkalom két felvonásra tagolódott, amelynek rövid szünetében süteményekkel és italokkal frissíthették fel magukat a hallgatóság tagjai, ám az est számos további meglepetést is tartogatott. 

Az operaestet Kertesi Ingrid, Liszt Ferenc-díjas szoprán nyitotta meg Purcell A zenéhez című áriájával. Az első felvonásban kapott helyet Csajkovszkij Pikk dáma című operájának (Kerék Judit, Ódor Botond), valamint Mozart Don Giovanni című alkotásának (Kertesi Ingrid, Szenthelyi Krisztián) két részlete, továbbá Malatesta áriája (Szenthelyi Krisztián) Donizetti egy vígoperájából. Ezenkívül a résztvevők Szennai Kálmán, a Magyar Állami Operaház karmesterének zongorajátékában is gyönyörködhettek, aki Schubert Gesz-dúr empromptu-ját adta elő, valamint Sógor Tamással együtt a zongorakíséretet biztosította az este folyamán. Az első részt Verdi Ernani című operájának virtuóz fináléja zárta Horti Lilla, Ódor Botond és Clementis Tamás lehengerlő előadásában.

A szünetet követő második felvonást Szennai Kálmán és Sógor Tamás négykezes zongorajátéka nyitotta meg, majd Faludi Judit, Liszt Ferenc-díjas csellóművész előadásában hallgathattuk meg A hattyú című tételt Saint Saëns Az állatok farsangja című darabjából. Ugyanezen zeneszerző Sámson És Delila című közismert operájának áriáját (Kerék Judit) Puccini Turandot-jának egy részlete (Ódor Botond) követte, majd pedig egy meglepetés. Ahogy azt már az esemény közzétételekor is hirdettük, a Covid fan tutte! operaest arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy mennyi elismerés is illeti az egészségügyben dolgozókat - közülük is különösen Dr. Mangó Gabriella áldozatos és fáradhatatlan munkáját, melyet az este folyamán Jakupcsek Gabriella (BTK '90) méltatott. A doktornő meglepetés köszöntésének részeként Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője díjat adott át számára, majd Keszthelyi Gábor énekelte el Bixio Mamma című dalát édesanyja köszöntésére. Verdi A szicíliai vecsernye című alkotásának egy részlete (Kertesi Ingrid) után magyar vizekre evezhetett a hallgatóság. Egy Kodály-részletet élvezhettünk Szenthelyi Krisztián előadásában, illetve Erkel Bánk bán című operájából Bánk, a méltán híres Hazám, hazám, te mindenem... kezdetű áriáját (Boncsér Gergely), és a Bánk-Tiborc duettet (Boncsér Gergely, Clementis Tamás). Horti Lilla lenyűgöző Ékszer áriáját követően, az este méltó lezárásaként Verdi Rigoletto kvartettjének parádés színpadra vitelének lehettünk tanúi (Boncsér Gergely, Kerék Judit, Kertesi Ingrid, Clementis Tamás).

A következő zenés rendezvényükre 2021. december 3-án, az Alumni Jótékonysági Est keretében kerül sor.

Az operaest részletes programja

Facebook

Az ELTE Online beszámolója

Köszönjük a fotókat az ELTE Online-nak.

kedvel
696 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Kampányok és támogatások 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Beszámolók

Magyar Tudomány Ünnepe a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 december

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december