Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Alternatív valóság nélkül - Bárczi Gyógytea beszámoló

Beszámolók

-

2022.12.14

2022. november 17-én került sor a Bárczi Gyógytea 9. évadának második alkalmára, melynek apropóját a Társaság a Szabadságjogokért munkatársának, Környei Kristófnak Kitagolás felülnézetből című írása szolgáltatta. A hibrid jelenléttel lezajlott szakmai alumni rendezvény, illetve a Gyógytea sorozat megvalósulását az ELTE Alumni támogatta.

Különböző szempontok meghallgatásával és párbeszédbe állításával tanulságokat és előremutató gondolatokat osztottak meg a Bárczi Gyógytea legutóbbi alkalmán az intézményi szolgáltatásoktól a közösségi alapú, önrendelkezés-központú, az empowerment dilemmáit kutató és jó gyakorlatait alkalmazó szolgáltatások felé való elmozdulás útján.

A kerekasztal-beszélgetést Perlusz Andrea, tudományos és stratégiai ügyekért felelős dékánhelyettes nyitotta meg, majd Balogh-Kátai Judit, az ELTE Alumni Központ munkatársa is köszöntötte az egybegyűlteket. A beszélgetésen részt vett Kondor Zsuzsa (ELTE BGGYK), aki a fogyatékosságtudományi és gyógypedagógiai emberkép felvázolásával alapozta és keretezte a megjelenő jogvédői aspektusokat. A szociálpolitikai dimenzió diskurzusba fonását Sziklai István (ELTE TáTK), a hazai kiváltást módszertanilag támogató TÁRS projekt vezető szakértője végezte. Az intézményben való lakással, illetve a családjával való együttéléssel kapcsolatos saját tapasztalatait Köllő Gergely (Freekey) osztotta meg. Csángó Dániel (Freekey) a személyi asszisztencia hálózatának kialakításáról, annak buktatóiról és sikereiről beszélt. Az off-line és on-line térben egyaránt elérhető, a kitagolással kapcsolatos tapasztalatok megosztássorozatának elindítását célzó jelen első alkalmat Kalász Veronika (Freekey) és Kunt Zsuzsanna (ELTE BGGYK, Freekey) moderálta. A közönség soraiból felkért hozzászólóként gazdagította a beszélgetést Gifló H. Péter (Magyar Máltai Szeretetszolgálat), és Zahoránszky Mária (Miskolci Éltes Mátyás Óvoda Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény).


Forrás: barczi.elte.hu

Bárczi Gyógytea 9. évad 1. alkalom

kedvel
366 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Kampányok és támogatások 2024

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december

Beszámolók

Magyar Tudomány Ünnepe a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

10 december

Beszámolók

Egyetem megnyitja kapuit: Ásványtár

egy tag profilképe

Alumni Központ

09 december