A 2020 végén alakult ELTE Kutatói Alumni Tagozat 2021. június 10-én 18 órakor tartotta első, alakuló ülését. A találkozó célja az volt, hogy a résztvevők jobban megismerjék egymást, és szakterületeiket.
Az online formában, Zoom felületen megtartott összejövetelen elsőként Pataky Csilla, az ELTE Alumni Központ vezetője, majd Magyari Enikő tudományos rektorhelyettes köszöntötték a megjelenteket. Mindketten kiemelték, hogy a Tagozat elsődleges célja az ELTE jelenlegi hallgatói és oktatói, valamint alumnusai közötti nemzetközi kutatási hálózat létrehozása, mely elősegítené a résztvevők kutatási célú hazai és nemzetközi kollaborációit és pályázati lehetőségeit, vagy akár megkönnyítheti álláshirdetésének feladását vagy álláskeresését is. Az ELTE jelenleg 9 Karon nyújt rendkívül változatos és sokszínű képzési portfóliót. Ennek és a kutatásban világszerte sikeres volt diákjainak köszönhetően a kutatói alumnus közösség megerősítése és aktivizálása inter- és transzdiszciplináris kutatások megindítását is eredményezheti, valamint növelheti az ELTE nemzetközi láthatóságát és versenyképességét. A program második felében Solymosi Katalin, a TTK Növényszervezettani Tanszékének adjunktusa, a Tagozat koordinátora moderálásával a megjelentek arról beszélgettek, hogy milyen jövőbeli programokat és aktivitásokat tartanának fontosnak a Tagozat működése során, és hogyan lehetne a Tagozatot és programjait nemzetközi és hazai felületeken hatékonyan népszerűsíteni.
A kis létszám ellenére a találkozó nagyon jól sikerült, remélhetőleg a következő alkalmon már több alumnus kutató is részt tud venni. Terveink szerint a legközelebbi programon az ELTE híres alumnus kutatójával, a Nobel-díjas Ürge-Vorsatz Diánával fogunk beszélgetni a pályájáról. Részletek hamarosan! Addig is csatlakozzon a Kutatói Alumni Tagozat csoportjához, hogy ne maradjon le a friss híradásokról!
Képek 1
Megjegyzések0
Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.
Javasolt cikkek