Életének 71. évében meghalt Kiss Ferenc Prima díjas népzenész, zeneszerző, az Etnofon Kiadó alapítója, a Vízöntő és a Kolinda zenekar egykori tagja, egyetemünk diplomása.
Kiss Ferenc 1954. június 27-én született Debrecenben. Felmenői közül többen muzsikáltak, így ő is korán kezébe vette a hegedűt. Családja az 1960-as évek közepén Budapestre költözött, itt végezte a középiskolát, a budai II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1973-ban. Diplomát 1978-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–néprajz szakán szerzett, tanulmányai során mindvégig zenélt.
Érettségijének évében, 1973-ban rendezték meg az első mindenki számára nyitott táncházat Budapesten. A következő évben csatlakozott a Vízöntő együtteshez, akikkel – mások mellett – Novák Ferenc együttesét, a Bihari János Táncegyüttest is kísérték.
Húsz éven át muzsikált a Vízöntőben, közben 1975-től zenélt a szintén legendás Kolinda együttesben is, ahonnan hamarosan visszavezetett útja a Vízöntőhöz, amellyel Nyugat-Európában is nagy sikereket arattak.
Nyugodjék békében!
Emlékezzünk elhunyt ELTE diplomásokra
Forrás: index.hu
Megjegyzések0
Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!
Javasolt cikkek