Első generációsok az ELTE-n - Interjú Tokai Rékával
Az Első generációs interjúkban olyan ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, akik családjukban úttörő módon elsőként választották egyetemül az Eötvös Loránd Tudományegyetemet. Az interjúra ezen a kérdőíven keresztül lehet jelentkezni. Ne habozzon Ön sem! Az írásbeli interjú kérdéseire ez alkalommal Tokai Réka (TTK '16) alumna válaszolt.
Miért döntött az ELTE mellett? Emlékei szerint honnan/kitől jött és mi volt az indíttatása? Mi az első emléke az Egyetemről? A mesterképzésemet az ELTE-n folytattam, korábban más egyetem hallgatója voltam. Először a gimnáziumban találkoztam az ELTE-vel egy nyílt nap keretein belül, de a ténylegesen ott befejezett szakomat már csak a felvételi tájékoztatóból ismertem meg. Több képzést is megjelöltem, amin szívesen folytattam volna a tanulmányaimat, de végül a Tudománykommunikáció a természettudományban mellett tettem le a voksomat és az iskola is mellettem. :)
Ön melyik karon (karokon)/szakon (szakokon) szerzett oklevelet? Az ELTE TTK-n tanultam mesterszakon, Tudománykommunikáció a természettudományban.
Kikre gondol büszkén az ELTE-n (vagy jogelődjein) végzett híres hallgatók közül? Nem tudok néven nevezni senkit. Akik tevékenységével azonosulni tudok, vagy akikével nem, de nagy dolgot tettek, azokra mind büszke vagyok.
Milyennek ítélte meg az egyetemi életet? A mi szakunk kicsi volt, és összesen az évfolyamunk 5 főből állt. Ezért amit én tapasztaltam az egyetemi életből, azt határozottan a családias szóval tudnám jellemezni. :)
Miért szeretett az egyetemre járni? Sok olyan oktatót kaptam, akik az egyetemi oktatás mellett a saját szakmájukban is sok mindent letettek az asztalra. Sokat tapasztaltak és sokat kaptam tőlük: tanácsot, tudást, kapcsolatot, emberséget.
Szeretné-e, ha gyereke szintén az ELTE-re járna? Büszke lennék a gyerekemre, ha az ELTE-re járna, mert erős intézmény, de nem biztos, hogy mindenkinek ez való.
Mit gondol a mai egyetemi oktatásról? Mióta kikerültem az egyetemi körökből és keveset tájékozódom, hogy mi és hogyan zajlik ott, ezért sajnos nem tudok erre mit felelni.
Mit tanácsol a mai egyetemistáknak? Az egyetem olyan, mint egy svédasztal: óriási kínálat van. Kóstoljanak bele mindenbe, amibe csak kedvük tartja és az asztal mellett sok emberrel beszélgessenek, építsenek kapcsolatokat. :)
Írja meg egy emlékezetes történetét hallgató korából! A felvételi beszélgetésem határozottan emlékezetes történet számomra, de nem mondanám egy eget rengető történetnek. Nagyon izgultam, épp előtte néhány héttel értem haza egy fél éves észtországi önkénteskedésből. Kérdeztek szakmai dolgokat, és kérdeztek rólam is. A szakmaiakra nem emlékszem, hogy miket válaszoltam, de úgy éreztem, hogy nem volt valami jó. Amikor pedig rólam kérdeztek, valahogy szóba került az önkénteskedésem. A bizottság elnöke pedig, mint később kiderült odavan az észt kultúráért. Nem gondoltam volna, hogy pont az fogja megfogni őket, és arról beszélgetünk a legtöbbet! Emlékezetes volt, de inkább mert őszintén érdeklődtek és érdekelte is őket. Ez nagyon jól esett.
Tervez-e további tanulmányokat az ELTE-n? Folyamatosan hol ilyen, hol olyan iskolapadba ülök vissza, különböző területeken. További egyetemi képzésekben még nem gondolkodtam, de magamat ismerve, nem tartom kizártnak, hogy visszatérek az ELTE-re. :)
Mennyiben tudta/tudja hasznosítani tanulmányait jelenlegi munkahelyén? Én úgy gondolom, hogy minden tudás hasznosítható, legyen akármilyen területen szerzett is. Amiket pedig megszereztem, nem szeretem elengedni, vagy elfelejteni, ezért ha nem is szakmába vágó, de valahogy törekszem rá, hogy egyes részeit mindig hasznosíthassam. A mostani munkahelyemen is tudom hasznosítani, ha nem is az egészét, de döntő többségét.
Mivel foglalkozott volna, ha nem a jelen szakmáját választja? Ezt nehéz megválaszolni már, nagyon szerteágazó úton jutottam el ide, ahol most vagyok. Ám mindenképpen valami olyan szakmát választottam volna, ahol emberekkel foglalkozhatok, illetve ismereteket, tudást adhatok át és nem feltétlen pedagógus volnék. :)
ELTE-s diplomája megszerzése után hogyan indult neki az életnek, álláskeresésnek? Ki/mi segítette karrierjét? Az indulásom elég bizakodón indult: az Egyetemi Könyvtárba kerestek valakit akkoriban. Júliusban átvettem a diplomámat, szeptemberben már kezdtem is. Időközben kiderült, hogy nem egymást keressük, de nagyon sokat tanultam.
Milyen érvekkel javasolná fiatal ismerősének, hogy az ELTE-t válassza? Nem szép dolog, de nem tudok se ellene, se mellette érvelni. Mikor jelentkeztem alapképzésre, 3 iskolát jelöltem meg. Imádtam volna bekerülni az ELTE-re, jól sikerült minden vizsgám is, de végül nem oda vettek fel. Sajnáltam, de az élet úgy hozta, hogy oda még meg kellett érjek, sokat kellett tanuljak, hogy azt élvezni és használni tudjam. Be kellett látnom, hogy nem szerettem volna és az előtte való érési folyamaton át kellett esnem és úgy gondolom, mások is hasonló cipőben járhatnak. Ám ha mégis mindenképp meg kéne említsek pár dolgot, ami az ELTE mellett szól, az a főváros adta sokszínűség, a nyüzsgő diákélet, kiváló oktatás és az oktatók, kutatók nyújtotta lehetőségek, kapcsolatok. :)
Kapott-e az egyetemi évek alatt életre szóló útravalót? Mi volt az? Az oktatóim visszajelzései egytől egyig mind az volt. Beletettem a kis batyumba és még ma is sokszor emlékezem vissza rájuk.
Megjegyzések0
Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!
Javasolt cikkek