84 éves korában meghalt Borenich Péter, az ELTE diplomása, a Magyar Rádió egykori munkatársa, Aranytoll díjas magyar újságíró, dramaturg. Szűk családi körben búcsúztak tőle.
Borenich Péter 1940-ben született Zircen. 1958-ban érettségizett a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban, majd 1957 elején a kádári politikai rendőrség kétszer is letartóztatta a népi demokratikus rend elleni szervezkedés és izgatás bűntettének gyanújával. Végül ugyan vádat nem emeltek ellene, de eltiltották a felsőfokú tanulmányoktól. Ennek ellenére érettségi után többször is megpróbált felvételizni különböző egyetemekre, de helyhiányra hivatkozva mindig elutasították kérelmét.
1958-tól 1964-ig gyári munkás volt a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban. Közben műszerész szakképesítést szerzett. 1964–2007 között a Magyar Rádió munkatársa volt. Először bemondó, majd több száz dokumentumműsor dramaturgja. Ezenkívül szerzőként és riporterként is dolgozott. Az 1964–65-ös tanévben a Színház- és Filmművészeti Főiskola vendéghallgatója volt, rendezői szakon. Újságírói diplomáját 1967-ben szerezte. 1967–73 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója volt, ahol történelem-népművelés szakon végzett.
A Magyar Televízió több műsorának is volt riporter-műsorvezetője, a rendszerváltás Magyarországon idején a 168 Óra is alkalmazta.
1992-től 1996-ig a Magyar Rádió Közalkalmazotti Tanácsának elnöke volt, majd a médiatörvény életbelépése után a Magyar Rádió Üzemi Tanácsának vezetője lett, de dolgozott a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnökségében és Érdekvédelmi Bizottságában is.
Az ezredfordulón tanított a Szegedi Tudományegyetem kommunikációs szakán. 2007-ben nyugalomba vonult és egy tényfeltáró blogot vezetett az interneten.
Nyugodjék békében!
Forrás: index.hu
Megjegyzések0
Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.
Javasolt cikkek