A Hungarian Startup University Program (HSUP) záróeseményére 2024. június 11-én került sor a Budapest Startup Safari keretében. A hat legjobb csapat izgalmas pitchversenyen mutatta be ötletét a Gazdaságtudományi Karon - ebből hármat már diplomás hallgatóink prezentáltak.
Az ELTE HSUP évadzáró eseményén a csapatok többórás pitchfejlesztő tréninget követően mutatták be ötleteiket, amelyeket a startup és innovációs világ különböző területeiről érkező szakértő zsűri értékelt. A zsűri tagjai: Horváth Balázs, a Startup Grind hazai „motorja”, Magyar Dániel, az ELTE Innovációs Központ igazgatója, Zsirai Viktória (PPK '23), a Tudatosan jó alapítója, Szenes Attila, a Digit szakértője és Kelecsényi Nándor (IK '22, '24), a Guarden AI alapítója. Zsirai Viktória, Szenes Attila és Kelecsényi Nándor az előző évben vettek részt a HSUP-ban.
A versenyen hat ötlettel ismerkedhettek meg az érdeklődők a klasszikus pitch szabályai szerint: a háromperces prezentációt követte a zsűri visszajelzése öt percben. Az étlapokat megújító AR-alkalmazásról Szeifert Péter (ELTE IK '21), a tartalomgyártókat összekötő különleges platformról Lengyel Fruzsina (ELTE TTK), a sakkjátszmát közösségi élménnyé tevő prémium ajándékról Kuripla Ádám (PTE), a különleges magántanár-ajánló rendszerről Pocsári Csaba (ELTE TKK '19), az orvos-beteg kommunkációt fejlesztő applikációról Soóki-Tóth Bence (ELTE IK '22), a 3D nyomtatók kereslet-kínálatát összekötő platformról Gajdos Marcell (BME) tartott izgalmas bemutatót. A legjobb csapatok értékes nyereményekkel térhettek haza a Startup Grind, a Tudatosan jó és a Budapest Makery jóvoltából.
A Hungarian Startup University Program az ország első online egyetemi startupképzése, célja az egyetemisták megismertetése a modern vállalkozói ismeretekkel. A kurzus 2023-as őszi félévét rekordszámú, közel 290 ELTE-s hallgató fejezte be sikeresen. A félév zárásaként a hallgatók one pagert készítettek, amellyel saját startup-elképzelésük továbbfejlesztésének támogatására pályáztak. A csaknem háromszáz one-pager közül tizenötöt választottak ki az egyetem innováció és vállalkozásfejlesztés terén jártas szakértői, a legjobb ötletek továbbfejlesztésén csapatokban dolgoztak a hallgatók.
Forrás: elte.hu
Megjegyzések0
Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.
Javasolt cikkek