Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Betegségek korai felismerésén dolgozik Krausz Ferenc

Hírek

-

2024.05.15

A Budapesti Műszaki Egyetemen tartott előadást Nobel-díjasunk Krausz Ferenc. Az előadásból kiderült, hogy jelentős egészségügyi eredményekhez járulhat hozzá hosszú távon a Nobel-díjas kutatása.

"Miután 1985-ben egyszerre végezte el az ELTE elméleti fizika szakát, és a BME villamosmérnöki karát, az útja Bécsbe vezetett, ahova Arnold Schmidt akkori docens, későbbi professzor meghívására került. Az 1995-ös lézertudományokkal kapcsolatos doktori disszertációja már szorosan kapcsolódott ahhoz a területhez, amiért a Nobel-díjat kapta. Az áttörést jelentő egyes attoszekundumos impulzusok éppen 2001. szeptember 11-én látták meg a napvilágot." - írja a 24.hu tudósítója. 

Jó esély van arra is, hogy a kutatás előrehaladtával és tesztelésével már egy csepp vérből az egész emberi test összes molekulájáról információt kapjunk. A rezgő molekulák infravörös fényt bocsátanak ki, ezt pedig attoszekundumos méréstechnikával le lehet tapogatni, így a vér molekuláris összetételének változásait is le tudják követni, amely egy súlyosabb betegség (rákos megbetegedés, diabétesz, magasvérnyomás) korábbi diagnosztizálását segítheti elő. A Health 4 Hungary program keretein belül 10 éven keresztül 15 ezer személy vérmintáit vizsgálják majd meg, és amennyiben kiderül, hogy a diagnosztikai eljárás hatásos, akár megelőzési program is lehet belőle. Krausz elmondása szerint jelentős eredmények a jelenlegi kutatás kapcsán 2030-32 körül várhatóak. 

ELTE TTK cikke

kedvel
342 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Hírek

ELTE Assistant Professor Yoshikazu Nagai Appointed as Deputy Spokesperson of the NA61/SHINE Experiment

AI

Alumni International

06 január

Hírek

For the third time, ELTE has supported its outstanding researchers.

AI

Alumni International

20 december

Hírek

Már a 65. tehetséget támogatja az ELTE Alumni Alapítvány

egy tag profilképe

Alumni Központ

11 december